A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Többször is írtunk már a Revolutról, az első és második levélben bemutattuk az alapvető funkcióit, utána pedig mutattunk még néhány egyéb fintech céget.

Egyéni és csoportos csevegés

Közvetlenül ugyan nem a pénzügyekhez köthető funkció, de privát és csoportos csevegésre is lehetőséget biztosít a frissített Revolut app, így az ismerősökkel itt is cseveghetsz. Persze nem kimondottan csevegőapp, de épp egy közösen fizetett számlának a szétdobását célszerű lehet célzottan itt megbeszélni, vagy egy átutaláshoz küldeni egy kis kommentet.

Jöhet a közös számla

A csevegés funkciónál azonban lényegesen nagyobb dobás a közös számla lehetősége. Eddig ugyanis lehetett számlád számtalan devizában, ahogy a párodnak is, és ugyan bármikor helyezhettek át pénzt egyikőtök számlájáról a másikéra díjmentesen, de ez mégiscsak elmarad a közös számla kényelmétől.

Mostantól azonban - bizonyos feltételek teljesülése esetében - lehetőség van a pároddal közös számlát nyitni a főszámlád mellett, így a közös kiadásaitokat erről a számláról kezelhetitek. A közös számla nyitásának nem feltétele, hogy házastársak legyetek, a felhasználókra bízzák, hogy milyen minőségben szeretnének közös számlát nyitni valakivel - lehet házastárs, élettárs, barát, barátnő, munkatárs, stb. Az előzőek alapján természetesen az sem feltétel, hogy együtt éljetek, vagy közös legyen a lakcím.

Néhány feltétel azonban szükséges a közös számla nyitásához:

  • mindkét félnek önálló Revolut ügyfélnek kell lennie
  • mindkét félnek a Revolut új verzióját kell használnia (frissítés szükséges lehet)
  • mindkettőtöknek egyazon országban kell lennie a tartózkodási helyének (pl. mindkettőtök Magyarországon kell éljen. Nem lehet közös számlád egy holland barátoddal).
  • nem lehet mással közös számlád - magyarán közös bankszámlát egy valakivel nyithatsz, nem lehet több emberrel is közös számlád.

A néhány feltétellel együtt is kimondottan hasznos és praktikus a Revolut új szolgáltatása.

 

Ha használtok Revolutot, érdemes közös számlát nyitnotok.

Címkék: fintech revolut

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr9118103296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása