A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

A mobilapplikációk készítői próbálnak segíteni, hogy tovább bírja a mobilod akkumulátora. A Messenger után a Viber is bemutatta a sötét módot, így növelve az akku üzemidőt.

Mutatjuk, hogy miért jó ez, és hogyan kapcsolhatod be.

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

Az Apple MacOS volt az első

Talán az Apple számítógépeken futó operációs rendszere volt az első, ahol egy kattintással át lehetett váltani sötét módra, aztán felröppent a hír, hogy az idén bemutatásra kerülő iOS 13-ban is lesz rendszer szinten sötét mód.

Aztán jött a YouTube, Facebook Messenger

Megjelent közben a YouTube-on is a sötét mód használatának lehetősége (akár böngészőben is bekapcsolhatod), közben pedig a Facebook Messenger is kiadta a saját sötét módját, amit először egy érdekes trükkel lehetett aktiválni, most viszont már elvileg mindenki számára elérhető. Ehhez nem kell mást tenned, mint megnyitni a Messengert, és bal felül a saját arcképedre kattintani, a felugró beállításoknál pedig bepipálni a sötét mód opciót.

Ha nincs ilyen kapcsolód, akkor elsőként frissítsd a Messengert, és ha ez se segít, akkor próbáld meg a "holdas" módszert. Ez a következőt jelenti: küldj el egy ismerősödnek egy hold emotikont, majd zárd be a Messengert, nyisd meg újra, az elküldött üzenetekben nyomj rá hosszan az elküldött hold emotikonra, és a felugró beállítási panelen bekapcsolhatod a sötét módot. Ha ez sem segít, akkor várj egy újabb frissítésre.

És végül a Viber

Legutóbb pedig a Viber jelentette be, hogy jön a sötét mód a Viberben is. Ez egyelőre csak androidosoknak érhető el, de két héten belül az iPhone-t használók is bekapcsolhatják ezt a funkciót.

Természetesen a Viber beállítások menüpontjában aktiválhatod a sötét módot.

Mire jó a sötét mód?

Két előnye van a sötét módnak. Az egyik, hogy elsősorban az OLED kijelzőt használó készülékeknél nagyon sokat lehet spórolni az akkumulátor használatból. Az OLED kijelzőnél ugyanis a fekete területeken a képernyő teljesen ki van kapcsolva, így jóval kevesebb energiára van szüksége a képernyőnek. A hagyományos LCD kijelzőknél is jelent valamennyit, bár közel sem annyit. 

A másik előny pedig este jön ki, ugyanis az emberi szemnek egyszerűen nem tesz jót, ha sötét környezetben erős fénnyel világít előttünk egy világos képernyő, miközben pötyögünk. Sokkal jobb, ha a képernyő sötét, így kevésbé bántja a szemünket. Hasonlóan, mint az évek óta elérhető funkció a hagyományos GPS-eknél (ott éjszakai módnak nevezték).

 

Neked tetszik a sötét mód?

Címkék: messenger youtube ios viber sötét mód

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr7414680070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása