A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy leszámolnak az 1995 óta velünk lévő WordPad-del, de minden azért nincs veszve.

Viszlát WordPad, hello Jegyzettömb (Pro)

A WordPad egy egész sokoldalú szövegszerkesztő program, ami ráadásul ingyenes (a Windows része). Persze nem tudja felvenni a versenyt a Microsoft irodai szoftvercsomagjában lévő Word-del, de egészen sok mindenre képes ez az egyszerű szövegszerkesztő. A Microsoft azonban bejelentette, hogy megszűnteti a WordPad támogatását, sőt, a Windows 11 legfrissebb (fejlesztői) változatában már nem is található meg az egyszerű szövegszerkesztő. A Microsoft azt javasolja, hogy használják a felhasználók az Office csomagban található Word-öt, ami persze fizetős szoftver.

Alternatív megoldás lehet viszont, hogy a Microsoft időközben egyre inkább felturbózza a Jegyzettömb nevű alkalmazást. Eredetileg a Jegyzettömb csak szövegek tárolására volt képes, mindenféle betű formázás és egyéb funkciók nélkül, mosta azonban egyre több funkció kerül bele, mint például az automatikus helyesírás javítás. Könnyen elképzelhető, hogy a jövőben több egyéb funkcióval is felvértezik az egyszerű jegyzet alkalmazást.

 

Te használtad a WordPad-et?

Címkék: microsoft wordpad jegyzettömb

Szólj hozzá!

A Waze az egyik legjobb navigációs alkalmazás, írtunk már erről korábban. Most új funkciókkal rukkoltak elő a fejlesztők, mutatjuk!

Okosabb, intelligensebb, előrelátóbb

Előrelátó módon az új Waze már nem csak a sebességkorlátozásoknál tud/fog figyelmeztetni, hanem 150 méterrel az előtt, hogy a korlátozásokhoz érkeznénk, így bőven van időnk kényelmesen lelassítani a korlátozott sebességre.

Szintén újdonság, hogy ha olyan éles kanyarhoz közeledünk, amely nem vehető be biztonságosan a sebességgel, amivel épp haladunk, akkor figyelmeztet bennünket a Waze, hogy érdemes lassítanunk a biztonságos kanyarodás miatt. Ugyanígy kapunk előzetes figyelmeztetést a fizetős útszakaszokhoz közeledve (még az ingyenes szakasz utolsó elágazása előtt).

Amikor egy baleset vagy egyéb ok miatt óriási dugó alakul ki, akkor a Waze kerülőutakat tervez. Ez eddig is így volt, azonban mostantól még pontosabban fogja jelezni a sofőrnek, mikor merre kell kanyarodnia, ahogyan azt is, hogy melyik sávot kell használnia. Ez különösen jól jön többsávos körforgalmak előtt, így már a körforgalomba való behajtás előtt tudhatjuk, melyik sávot érdemes választanunk.

Végül egy igazán intelligens megoldás: amikor ismert úti célhoz tervezünk útvonalat, akkor a Waze nem az általa leggyorsabbnak ítélt útvonalat tervezi meg, hanem a szokásainkat figyelembe véve az általunk kedvelt útvonalat.

A Waze újdonságai az iOS és Android felhasználók számára is elérhetőek lesznek.

 

Érdemes frissíteni a Waze-t, hamarosan érkeznek a fenti újdonságok.

Címkék: waze

Szólj hozzá!

A Google bejelentette, hogy megszűnik a tévés YouTube Kids alkalmazás. De nincs minden veszve, van helyette más megoldás.

Mi az a YouTube Kids?

A YouTube Kids az eredeti YouTube-hoz hasonló platform, azzal a különbséggel, hogy itt kimondottan csak a gyerekeknek szánt tartalmak érhetők el. Böngészőből a https://www.youtubekids.com/ címen állíthatod be a gyerkőcöknek szánt YouTube-ot. Itt megadhatod, hogy a gyermek 4 évnél fiatalabb, 5-8 éves, vagy 9-12 éves, majd tovább haladva néhány kedvelt tartalmat is megjelölhetsz, így az algoritmus pontosabb ajánlásokat tud adni a gyermeknek. Ez a lépés kihagyható, és enélkül is lehet tovább lépni. Ezt követően máris a jól ismert YouTube-hoz hasonló felületet kaphatsz, de csak a megjelölt korosztályú gyermeknek szánt tartalmakkal, videókkal.

A YouTube Kids elérhető böngészőből (a fenti címen), Android és iOS mobilalkalmazásokon, vagy pedig tévés app formájában. Ez utóbbi szűnik meg.

Mi lesz helyette?

A YouTube Kids megszűnése után a tévékről a hagyományos YouTube alkalmazást lehet majd használni, és annyit kell tenni, hogy a "Ki nézi" felületen kell kiválasztani majd a gyermeknek létrehozott YouTube Kids profilt. Ekkor a rendszer automatikusan a megszokott Kids felületre vált.

Ezzel a lépéssel tulajdonképpen nem éri semmilyen hátrány a felhasználókat, mindössze kényelmesebbé válik a YouTube használata, hiszen a felnőtteknek és a gyerekeknek is elegendő lesz ugyanazt az alkalmazást használniuk.

Arról nincs hír, hogy a webes felületet, valamint mobilalkalmazásokat érintően lesz-e hasonló változás vagy sem.

 

Ti használtok a családban YouTube Kids-et?

Címkék: youtube youtube kids

Szólj hozzá!

Az X-en (volt Twitter) terjedt el egy hír, miszerint a Google megszűnteti a Gmail-t. Ez elsőre ugyan teljesen képtelenségnek tűnik, ám a Google bármikor képes egyik pillanatról a másikra elkaszálni különféle szolgáltatásokat.

De akkor most megy tényleg megy a Gmail a süllyesztőbe?

A Google is megszólalt az ügyben

Nem jellemző, hogy ilyen álhírekre reagáljon egy giga világcég, ám hirtelen olyan pánikszerűen terjedt a hír, hogy megszűnik a Gmail, hogy erre már a Google-nek is reagálnia kellett, hiszen közel 7 millió embert (ennyien látták a posztot) nem tarthattak bizonytalanságban.

Az X-en a poszt írója egy hivatalosnak tűnő levelet töltött fel, amiben az áll, hogy augusztus 1-től megszűnik a Gmail, nem lehet majd rajta sem küldeni, sem fogadni leveleket, és a régi leveleket sem tárolja tovább. Fel is háborodott a poszt készítője, mert a feltöltött kép mellé arról írt megjegyzést, hogy mennyire nagyon utálja ezért a céget.

A Google aztán egy igen rövid, de lényegretörő poszttal reagált, ahol megnyugtattak mindenkit, hogy a Gmail itt van velünk, és marad is.

Úgyhogy nincs ok pánikra, a Gmailt nem szűnteti meg a Google, senkinek nincs oka azon aggódni, hogy mi lesz a levelezésével.

 

Hozzád eljutott a Gmail megszűnéséről szóló álhír?

Címkék: google gmail

Szólj hozzá!

Az ESET informatikai biztonságtechnikai vállalat kutatói 12 androidos alkalmazást találtak, amelyek igen komoly veszélyt jelentenek a felhasználókra nézve. Az iPhone-osok nincsenek veszélyben, de aki Androidot használ, az jobb, ha átnézi a telefonját.

Mutatjuk, miket törölj!

Mely alkalmazásoktól kell megszabadulnod?

A 12 tiltó listás alkalmazás fele a Play áruházból (is) elérhető, míg a másik fele csak egyéb helyen fellelhető, a Play áruházban nem.

A Play áruházban megtalálható appok:

  • Rafaqat
  • Privee Talk
  • MeetMe
  • Let's Chat
  • Quick Chat
  • Chit Chat

A Play áruházon kívüli veszélyes appok:

  • Hello Chat
  • YohooTalk
  • TikTalk
  • Nidus
  • GlowChat
  • Wave Chat

Milyen veszélyt jelentenek, és hogyan?

Az említett alkalmazások mindegyikében megtalálható egy VajraSpy nevű vírus, ami a nevéből adódóan (Spy) kém funkciókat lát el. Képes a telefonbeszélgetéseket lehallgatni és elküldeni a vírus készítőinek, ahol rögzítik azokat, de akár még a kamera is aktiválható általa, így nem csak hang, de kép anyag is továbbításra kerülhet.

Az pedig már csak ujjgyakorlat, hogy a névjegyzéket, üzeneteket, jegyzeteket ellopja a telefonodról.

A megoldás, hogy nézd át a telefonodat, és ha a fenti listáról bármelyik app is rajta van, azonnal töröld le. A jövőben pedig légy nagyon körültekintő, hogy milyen alkalmazást töltesz le a telefonodra. Fontos, hogy csak megbízható forrásból (Play áruház) és megbízható fejlesztőtől szerezz be appokat, és még az így beszerzett appoknál is fontos, hogy csak azokhoz engedd a telefonodon hozzáférni, amikhez valóban szükséges.

 

A telefonodon megtalálható volt bármelyik fenti app?

Címkék: android

Szólj hozzá!

A modern világunk részévé váltak az adatlopások. Kamu weboldalak, kamu SMS-ek, átverős telefonhívások, csaló emailek. A csalók kreatívak, a cél ugyanaz: adatokat megszerezni a felhasználóktól, amikkel aztán vissza tudnak élni.

Mutatunk egy újabb módszert, ne dőlj be neki!

Csábító állásajánlat a Facebookon

A legújabb módszer, hogy egy csábítónak tűnő állásajánlattal találnak meg a Facebookon. A csábító ajánlat részleteit egy OneDrive -on tárold PDF fájlból tudhatja meg a gyanútlan érdeklődő, amit egy kattintással le is lehet tölteni. Csakhogy nem egy PDF fájlt töltünk le a linkre kattintva, hanem egy "pdft2.cpl" nevű fájlt, ami egy DocuSign dokumentumnak tűnő fájl, de valójában vírus.

A telepítést követően a vírus olyan mélységig fér aztán hozzá a Windows rendszerhez, hogy nem probléma a fényképek, dokumentumok, böngészők előzményeinek, sőt akár a kriptopénztárcák megszerzése sem. Az áldozatok azonosítása érdekében még a rendszerleíró adatbázist is átfésüli a vírus, így sokkal részletesebb adatokat tud küldeni az áldozatokról. Ráadásul az adatokat nem csak egyszer szedi össze és küldi el, hanem 90 percenként átnézi, hogy van-e bármi új, számára érdekes adatunk a számítógépen, és ha igen, akkor azt hozzáfűzi a korábban megküldött adatokhoz.

Feltételezhető, hogy a vírus készítői a megszerzett adatokat más kiberbűnözőknek értékesítik.

 

Csak óvatosan az álláshirdetésekkel! Bármit is kellene telepíteni, ne tedd!

Címkék: vírus

Szólj hozzá!

Örök érvényű igazság, hogy a legjobb fényképező az, ami épp nálad van. Ez pedig 2024-ben nem más, mint az okostelefonod. Viszont épp azért, mert könnyen elérhető, gyorsan tudsz vele fényképet készíteni, és manapság már a tárhely sem okoz valódi korlátot, lényegesen több fénykép készül a szükségesnél. Ez pedig gyakran káoszt okoz, de a Google Fotók app segít rendet rakni!

Összerendezi az összetartozó fotókat

Ismerős a helyzet, amikor egy adott pillanatról több képet is készítesz, hogy majd később kiválaszd, melyik sikerült a legjobban? Legyen szó akár egy tájképről, akár egy csoportos fotóról, a lényeg, hogy a végén keletkezik jónéhány, egymástól alig megkülönböztethető fotó. A fotógaléria viszont ilyenkor akár sorokon át látszólag ugyanazt a képet mutatja, ami miatt áttekinthetetlen lesz a fotógyűjtemény.

A Google Fotók Photo Stacks nevű funkciója viszont felismeri az ilyen jellegű képeket, és azokat összerendezi egyetlen csempe alá, így arra kattintva nézheted meg a sorozat képeit.

Óriási csoda nincs ebben, az iPhone-osok a sorozatképeket már régen így tekinthetik meg, azonban a Google megoldása azokat a képeket is hasonlóan rendezi, amelyeket külön-külön fotóként készítettél ugyanarról a jelenetről, nem pedig sorozatfelvételként.

Érdekesség, hogy a funkció tavaly ősz óta érhető el az iPhone-osok körében, az androidos felhasználók viszont még csak most fogják megkapni ezt a funkciót. Érdemes lesz kipróbálni, kicsit áttekinthetőbbek lesznek a fényképeid.

 

Neked van sok rendezetlen fotód?

Címkék: google photos google fotók google photo stack

Szólj hozzá!

Manapság a jelszavak biztonsága fontosabb, mint valaha. Az ellopott, feltört jelszavak hozzáférését biztosítanak illetékteleneknek a különböző online fiókokhoz, szolgáltatásokhoz. Mutatjuk, a 2023-as év legnépszerűbb jelszavait!

Ismerős a téma?

Ismerős lehet már ez a téma számodra, többször írtunk már a jelszavak biztonságáról, annak fontosságáról. Arról is értesítettünk korábban, amikor nagyobb mértékű adatszivárogtatás révén illetéktelen kezekbe kerültek jelszavak. És olyan weboldalt is mutattunk már, ahol ellenőrizheted, hogy a jelszavad szerepel-e ellopott jelszó adatbázisban. A témával kapcsolatos korábbi leveleinket itt találod:

Itt vannak a legnépszerűbb jelszavak

Az igazság az, hogy évről évre sokkoló lehet, mennyire félvállról veszik az emberek a jelszavak fontosságát. Egyszerűen érthetetlen, hogy bármennyi hír, cikk, írás vagy videó jelenik meg a témában, amik mind arról szólnak, mennyire fontos a minél bonyolultabb, egyedi jelszó használata, mintha meg sem akarnák hallani ezeket a felhasználók.

Íme a TOP 30 legnépszerűbb jelszó:

  1. 123456
  2. password
  3. 123456789
  4. 12345
  5. 12345678
  6. qwerty
  7. 1234567
  8. 111111
  9. 1234567890
  10. 123123
  11. abc123
  12. 1234
  13. password1
  14. iloveyou
  15. 1q2w3e4r
  16. 000000
  17. qwerty123
  18. zaq12wsx
  19. dragon
  20. sunshine
  21. princess
  22. letmein
  23. 654321
  24. monkey
  25. 27653
  26. 1qaz2wsx
  27. 123321
  28. qwertyuiop
  29. superman
  30. asdfghjkl

Legyünk őszinték, a TOP 30-as lista legalább feléhez semmilyen bonyolult informatikai megoldásra nem volna szükség, hogy a fiókot feltörjük. Erre bármilyen 10 éves gyerek képes lenne.

 

 

Ellenőrizd, hogy az általad használt jelszavak rajta vannak-e a fenti listákon, és ha igen, érdemes helyettük egy biztonságosabb jelszót használnod.

Címkék: jelszó

Szólj hozzá!

Évről évre meg szoktuk nézni az előző év legnépszerűbb YouTube lejátszási top listádat, így év elején nézzük, miket hallgattál leggyakrabban 2023-ban.

Mutatjuk, hogyan!

A nagy YouTube lista

A YouTube videós oldala és a YouTube Music is kiadta a 2023-as népszerűségi listát, ám nem azt mutatja, hogy a felhasználók miket hallgattak a legtöbbet, hanem a saját top listádat! Írd be a YouTube vagy YouTube Music keresőjébe a "2023 Recap" kifejezést, és máris láthatsz egy lejátszási listát, benne 100 zenével, amiket a legtöbbet hallgattál idén.

Többet is megtudhatsz magadról

Ha a telefonon indítod el a YouTube Music-ot, akkor középen láthatod a "Recap" részt, ahol láthatod évszakonként a legnépszerűbb YouTube zenéidet. Ha pedig felnyitod a "Recap" menüt, akkor megnézheted, a YouTube szerint milyen volt a 2023-as zenei éved.

Elárulja a YouTube, hogy hány perc zenét hallgattál idén, ki volt a kedvenc előadód, melyik volt a kedvenc zenéd, milyen zenei stílusokat hallgattál, stb.

Próbáld ki, klassz élmény lesz vasárnap délután nosztalgiázni a 2023-as zenei éveden.

 

Nézd meg a saját YouTube top listádat, élmény lesz, garantáljuk!

Címkék: youtube youtube music

Szólj hozzá!

Évről évre meg szoktuk nézni az előző év legnépszerűbb Google keresési témáit, így év elején nézzük, mi érdekelte leginkább a magyarokat 2023-ban.

Országonként, kategóriánként rangsorol a Google

A Google keresési toplistáját összesíti a Google országonként és globálisan is, valamint különféle kategóriákba is sorolja őket. Ezt a Google Trends oldalon érheted el, ahol magad választhatod ki, hogy mire vagy kíváncsi.

https://trends.google.com/trends/yis/2023/HU/

Nézzük a magyar toplistákat

A magyarországi kereséseknél 6 főkategóriát adott idén a Google: elhunytak, emberek, filmek, sorozatok, sportesemények és TV műsorok.

Ami a TOP 5-öt illeti, jól látszik, mik voltak az idei év leghangsúlyosabb kérdései, amik az embereket foglalkoztatták.

Elhunytak:

  1. Suhajda Szilárd
  2. Matthew Perry
  3. Vágó István
  4. Tina Turner
  5. Alan Rickman

Emberek:

  1. Azahriah
  2. Eszenyi Enikő
  3. Jákob Zoltán
  4. Gálvölgyi János
  5. Cansu Dere

Filmek:

  1. Oppenheimer
  2. Barbie
  3. Avatar 2
  4. Megfojtott virágok
  5. John Wick 4

Sorozatok:

  1. Wednesday
  2. Ginny és Georgina
  3. Hazatalálsz
  4. The last of us
  5. Az aranyifjú

Sportesemények

  1. Atlétikai VB
  2. EB selejtező
  3. Magyarország - Szerbia
  4. Magyarország - Bulgária
  5. Magyarország - Litvánia

TV-műsorok:

  1. Sztárbox
  2. Nyerő páros
  3. Power of Love TV2
  4. Kőgazdag Fiatalok
  5. Dancing with the stars

Ha érdekelnek az idei TOP keresések, akkor nézd meg a Google oldalát: https://trends.google.com/trends/yis/2023/HU/

 

Nézd meg a Google-ön, mik érdekelték leginkább az embereket tavaly!

Címkék: google google trends

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása