A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Megszokhattuk már, hogy a Microsoft időről időre frissíti a Windowst, mikor hibajavításokat, mikor pedig új funkciókat eljuttatva így a felhasználók számítógépére.

Most inkább ez utóbbira gyúrt a Microsoft, megmutatjuk, milyen újdonságokat kapsz a Microsofttól.

Íme az új funkciók

  • A Windows a merevlemezen vagy SSD-n tárolt fájlokat rendszeresen indexeli, ennek a célja, hogy ha keresel egy fájlt, akkor sokkal gyorsabban megtalálja a rendszer. Viszont az indexelési folyamat terheli a gépet, mostantól pedig csak akkor fogja elvégezni a Windows az indexelést, amikor a gép tétlen állapotban van. Így összességében nem fogod észrevenni, hogy néha belassul a gép.
  • Korlátozhatod a Windows frissítések letöltésének a sávszélességét, így biztosítva, hogy ne foglalhassa le a Windows frissítések letöltése a teljes internet sávszélességedet.
  • A frissítést követően a Windows hivatalosan is támogatja a WiFi 6 és a WPA3 szabványt. Ezek újabb, gyorsabb WiFi szabványok, a WPA3 pedig új, az eddigieknél biztonságosabb vezeték nélküli kapcsolódást tesznek lehetővé.
  • Bluetooth-on keresztül (amennyiben van bluetooth a számítógépedben) egyéb eszközről küldhetsz zenét a számítógép hangszóróira. Magyarán a telefonodról indíthatsz úgy zenét, hogy a számítógép hangszóróin szóljon.
  • A Feladatkezelőben mostantól megnézheted, hogy milyen típusú háttértároló van a gépedben, illetve a videokártya hőmérsékletéről is kaphatsz információt.
  • A virtuális asztalok mostantól elnevezhetők.

Azért minden most sem megy simán

Szinte már természetes, hogy egy frissítés hibákat is hoz magával, és ez most sincs másként. Maga a Microsoft ismerte el, hogy a gyorsindítás funkcióval van némi probléma, konkrétan ez meggátolja a frissítések telepítését. Ebben az esetben csak a gép újraindítása segít.

A Microsoft a következő frissítéssel fogja javítani ezt a hibát.

 

Neked frissített már a számítógéped?

Címkék: windows windows 10

Szólj hozzá!

A Facebook tényleg a mindennapjaink része lett. Szinte hihetetlen, hogy míg néhány éve nem is létezett, addig mára többet használjuk, mint bármi mást.

De a Facebook nem elégedett ezzel, azt szeretné, ha méginkább az ő szolgáltatásait használnánk a jövőben, és ezért tesz is.

Magának akar minden forgalmat

A Facebook célja tulajdonképpen nem más, minthogy elérje, ki se akarj lépni a platform keretei közül, lehetőség szerint mindent az ő felületén (felületein) keresztül intézz.

A hagyományos közösségi média felületén túl ugye manapság az egyik legnépszerűbb chat szolgáltatás a Messenger, de a - főleg külföldön - népszerű WhatsApp csevegő alkalmazás is az övék. Ott van nekik az Instagram, de a Jófogáshoz hasonló apróhirdetős oldalaknak is konkurenciát jelent a sok bazár csoport, illetve a Facebook által közvetlenül kezelt Marketplace.

A YouTube-nak állít konkurenciát a Facebook Watch, de kínál a Facebook randi alkalmazást is, vagy épp pároknak szóló platformot is, sőt, a koronavírus okán népszerű videó konferenciákból sem maradhat ki, erre jött a Messenger Rooms.

Akkor se hagyd el a Facebookot, ha vásárolni szeretnél

Ha online szeretnél vásárolni, akkor ehhez el kell menj egy webáruház felületére, és ott tudod megtenni. Ez eddig ismert. De ugye ilyenkor a Facebook kimarad a "buliból".

Ezért elindították a Facebook Shops szolgáltatást, amin keresztül cégek adhatják el termékeiket a Facebook felhasználóinak. A cégek egyszerűen létrehozhatnak egy webáruházat a Facebook felületén belül, és máris árulhatják termékeiket. Az ügyfélszolgálati kommunikációs felületet is a Facebook adja a Messenger, az WhatsApp vagy az Instagram Direct felület által.

A Facebook Shop használata a terméket értékesítő cégek és a vásárlók számára is ingyenes, pénzt most is a hirdetésekből keres majd a Facebook. Az extra felületekért, a célzott megjelenésekért és a jobb pozíciókért lehet majd fizetni a hirdető cégeknek.

 

Te vásárolnál a Facebook-on keresztül?

Címkék: facebook

Szólj hozzá!

Az interneten sok izgalmas, érdekes és hasznos dolgot találni, nem véletlenül képes tulajdonképpen bármennyi időnket elrabolni. És az egész internet folyamatosan változik, frissül.

Most mutatunk egy izgalmas oldalt, érdemes megnézni!

Lépj vissza az időben, és nézd meg mi volt régen!

Bármikor megnézhetsz egy tetszőleges honlapot, és az ott található információkat. De mi a helyzet akkor, ha Téged az érdekel, hogy régen milyen volt egy honlap, akkor mi volt rajta olvasható?

Semmi gond, van egy weboldal, ami megmutatja ezt Neked. Egyszerűen nyisd meg a https://web.archive.org honlapot, és középre írd be a honlapot, amire kíváncsi vagy.

Például beírod, hogy index.hu, lenyomod az enter billentyűt, és rövid keresést követően láthatsz egy idővonalat, évszámokkal. Válaszd ki tetszőlegesen bármelyik évet, alatta láthatsz egy naptárat, megjelölve rajta azokat a napokat, amikor az adott honlapról készült egy mentés. Ha egy dátumra viszed az egeret, akkor kis ablakban megmutatja az időpontot is, hogy pontosan mikor került elmentésre az oldal. Előfordulhat, hogy több időpont is van egy adott napon. Kattints rá a Neked tetsző, vagy Téged érdeklő időpontra, és már láthatod is a kiválasztott honlap akkori állapotát.

Előfordulhat, hogy néhány kép, vagy hirdetés hiányzik, de többnyire teljesértékűen meg tudod tekinteni a korábbi állapotot.

Kiégészítő és mobilapp is van hozzá

Ha tetszik az internetarchívum használata, akkor akár le is tölthetsz kiegészítőt a böngésződhöz, így a weboldal látogatása nélkül is előhozhatod a régi weboldalakat.

Függően attól, hogy milyen böngészőt használsz, innen töltheted le:

Ha pedig mobilon vagy tableten szeretnél böngészni a webarchívumban, akkor mobilalkalmazást tölthetsz le.

 

Nézz bele az internet archívumba, izgalmas kaland lesz.

Címkék: tippek-trükkök webarchívum

1 komment

Azt tudjuk, hogy a digitális oktatás és a home office miatt hihetetlen mértékben ugrott meg a videókonferenciára alkalmas alkalmazások népszerűsége, és arról is írtunk már, hogy a Zoom használata milyen biztonsági kockázatokkal járhat.

Bár nem most kezdte, de a Google is beszáll a játékba, és kínál egy biztonságos megoldást.

Eddig is volt, de máshogy

A Google Meet (vagyis találkozás) nevű szolgáltatása nem új, de korábban csak a szervezeti felhasználók számára volt elérhető, vagyis sima felhasználói profillal nem.

A koronavírus helyzetre való tekintette viszont úgy döntött a Google, hogy mostantól engedélyezi a hozzáférést mindenki számára, vagyis mostantól bárki ingyenesen bonyolíthat le akár 100 résztvevős videókonferenciákat is.

Ehhez semmi másra nincs szükség, csak egy Google fiókra (pl. Gmail vagy YouTube regisztráció), és máris használhatod a Meet-et.

Hogyan működik?

Egyszerű. A böngésződbe írd be (vagy kattints ide): https://meet.google.com

Ezt követően ha kezdeményezni szeretnél egy videobeszélgetést, akkor kattints a "Megbeszélés indítása" gombra, és már indul is a beszélgetés. Itt engedélyezned kell a Google és a böngésződ számára, hogy a webkamerádhoz és a mikrofonodhoz hozzáférhessen.

Jobb oldalon láthatsz egy meet.google.com kezdetű címet, a cím vége egy egyedi azonosító, ami az adott beszélgetést azonosítja. Ezt a linket küldd el azoknak, akiket szeretnél meghívni a beszélgetésbe, ők erre a linkre kattintva rögtön tudnak csatlakozni.

A prezentálás gombra kattintva azonnal megoszthatod a képernyőd tartalmát is a beszélgetés résztvevőivel, így ha meg szeretnél mutatni valamit nekik, amik a Te képernyődön vannak, ezt könnyedén megteheted.

A beszélgetés során a résztvevőkkel megoszthatsz továbbá fájlokat is, így tényleg teljesen komplex a Google Meet szolgáltatása.

Ingyenes?

Igen, a Google Meet használata teljesen ingyenes, és a beszélgetések hossza sincs korlátozva. Igaz, jelenleg úgy néz ki, hogy októbertől egy-egy hívás maximum 60 percig tarthat, de persze utána újat indíthatsz újabb 60 percig. De fizetni ekkor sem kell majd a használatáért.

A Google Meet ráadásul elérhető Android illetve iOS platformokon is, szóval okostelefonokon és táblagépeken is gond nélkül használhatod.

 

Ha videochatelni szeretnél, próbáld ki a Google Meet-et.

Címkék: google zoom google meet

Szólj hozzá!

Holnaptól a számos helyen kötelező a szájmaszk használata, de eddig is sokan viseltek maszkot vagy kendőt. Ez azonban egy apró nehézséggel társul, ami talán nem tűnik nagy problémának, de valóban zavaró.

Az Apple viszont erre is gondolt.

Mi lesz az arcfelismeréssel?

Manapság a csúcstelefonok arcfelismeréssel azonosítják a használóikat, és ebben a technológiában az Apple élen jár. A Face ID-nál pontosabb arcfelismerés jelenleg nemigen létezik egyik mobilban sem.

Ám az arc eltakarása az arc azonosítást szinte lehetetlenné teszi. Ugyan vannak, akiket így is felismer a telefon (jellemzően akkor, ha a maszk relatíve keveset takar, és az arc eléggé karakteres ahhoz, hogy így is egyértelműen beazonosítható legyen), de tipikusan nem ez a helyzet.

Márpedig ha nem ismer fel, akkor jön az újrapróbálkozás, vagy aztán a sikertelen azonosítást követően feldobja a rendszer, hogy üsd be a kódot.

Az Apple szeretné, ha ezt a kényelmetlen néhány másodpercet a felhasználóknak nem kellene kivárni, mert pl. pénztárnál sorban állva napjában sokszor ez az apróság tényleg idegesítő lehet.

Az iOS 13.5-ös frissítésnek lesz része az újdonság, ami megoldja ezt a problémát, mégpedig úgy, hogy ha a telefon azt érzékeli, a felhasználója maszkot visel, akkor meg sem próbálja azonosítani, hanem azonnal feldobja a kód kérést, így megkímélve a felhasználót a sikertelen azonsoítás idejétől.

Persze ez kényelmetlenebb megoldás, mint a tökéletesen működő arcfelismerés, de mégiscsak jobb, mint a várakozás, valamint szerencsésebb, mint a maszkot levenni az azonosításig.

Mit is mondhatnánk, köszönjük az Apple-nek, hogy az ilyen "apróságokra" is odafigyel.

 

Te használsz arcfelismerést?

Címkék: Face ID

Szólj hozzá!

A Facebook egy izgalmas alkalmazással állt elő, ami kifejezetten pároknak készült, és kimondottan izgalmas. Azért van vele egy kis bökkenő, de még bizakodhatunk.

Ez valami társkereső?

Nem. Társkeresője is van a Facebooknak, Dating néven, ezzel a Tindernek próbál konkurenciát állítani a Facebook. A Tuned néven futó alkalmazás egészen más, ez kimondottan pároknak készült, szeretné szorosabbra fűzni a Facebook a párok közti kapcsolatot.

A lényeg, hogy egy olyan platformot ad a Facebook a párok kezébe, amin keresztül sokkal gyorsabban, könnyebben és közvetlenebbül tudnak egymással kapcsolatot tartani a párok.

A párok megoszthatnak egymással zenéket, fotókat, matricákat, csinos kártyákat, megjegyzéseket vagy hangüzeneteket.

Miben más, mint a Messenger?

Végülis igen, nagyon hasonló, mint a Messenger alkalmazás, néhány különbséggel, pár apró plusz lehetőséggel. A legfontosabb különbség, hogy itt nincsenek ismerősök, nincs kapcsolati lista, stb, csak egymást látják a párok, szóval tudhatod, hogy ha a Tuned alkalmazásod pittyen, akkor biztosan a párod küldött üzenetet. Arról nem beszélve, hogy a véletlenül téves címzettnek küldött üzenetek is ki vannak zárva.

Ráadásul a Tuned használatához nincs szükség Facebook fiókra sem, így azok is használhatják, akik teljes inkognitóban szeretnének maradni a közösségi felületeken.

És mi az az apróság, amit az elején mondtunk?

Az, hogy egyelőre Magyarországon nem elérhető ez az alkalmazás, de tekintve, hogy a fejlesztés kisebbik része a nyelvi fordítás, remélhetőleg hamarosan mi is használhatjuk majd. 

 

Te használnád a Tuned alkalmazást?

Címkék: facebook tuned

Szólj hozzá!

Már évek óta folyamatosak a pletykák, hogy érkezik az új iPhone SE, de évről évre semmi. Emlékszünk, 2016-ban bemutatta az Apple az iPhone 5s méretű, de 6s felszereltségű készüléket, az akkori készülékeihez képest kiugróan jó áron. Népszerű is lett a telefon, egyik pillanatról a másikra.

Azóta sokat változott az iPhone kínálat, és sokan vágynak továbbra is a régi SE nyújtotta értékekre. Jó hírünk van, figyelj!

Itt a várva várt iPhone SE, igaz, kicsit más, mint reméltük

Végre tehát megérkezett az iPhone SE új generációja. A pletykák alapján már sejteni lehetett, hogy mégis milyen lesz, és annak nagyjából meg is felel a készülék, sőt, bizonyos tekintetben túl is szárnyalja azokat. Ám az igazi SE rajongók kicsit másra vágytak, mint amit végül az Apple bemutatott. Hogy ez most jó vagy rossz hír? Részben jó, részben rossz.

Méretét tekintve az iPhone SE akkora, mint a korábbi iPhone generációk (iPhone 6, 6s, 7 vagy 8), vagyis a kijelző 4,7"-os. Sőt, konkrétan a 8-as iPhone vázába építették a telefont. Tehát a recept ugyanaz volt, mint a korábbi SE-nél, hogy egy régebbi modell vázát használják. A "probléma" az, hogy akkor épp a 4,7"-t túl nagynak tartók kedvében jártak azzal, hogy a 4"-os iPhone 5s-hez nyúltak vissza, most pedig a 4,7" jelenti a "kicsit".

Tehát adott egy iPhone 8-as váz, három színben: fekete, fehér és piros. A belsejébe pedig a legújabb iPhone 11 Pro processzorát pakolták bele, ami kicsit váratlan, sokan az előző generációs csúcs iPhone-ok chipkészletét várták az SE-be. Ez a lépés az Apple-től abszolút elismerésre méltó, így a legolcsóbb iPhone is a világ leggyorsabb okostelefon processzorával van szerelve. Rendelheted 64, 128 és 256 GB tárhellyel, ami szintén jó hír, hiszen az alapmodellben sem túlzottan kevés a tárhely, a 256 GB pedig szinte mindenre elég.

Néhány extra, ami jól jöhet

Mivel rendkívül erős a processzor, ezért az Apple biztosan nagyon hosszú ideig (minimum 4-5 év) fog terméktámogatást nyújtani ezekre a készülékekre, vagyis az újabb iOS szoftverek éveken át fognak érkezni.

IP67-es "vízállóságot" kapott a készülék, tehát 1 méter mélységig, 30 percig vízálló az új iPhone. Ez nem jelenti azt, hogy az Apple garanciát vállal a vízállóságra, azt nagyjából egyik gyártó sem teszi, de egy vizes balesetet jó eséllyel túlél a telefon.

Dual SIM támogatást kapott a telefon, vagyis használhatod az iPhone-t egyszerre két SIM kártyával (az egyik valódi SIM, a másik eSIM).

Az új iPhone SE támogatja a gyorstöltést is, a külön megvásárolható, legalább 18W-os adapterrel 50% akku töltöttség érhető el 30 perc alatt.

Milyen a kamera?

Szinte minden telefonvásárlásnál az egyik legfontosabb szempont a kamera, írtunk már róla, hogy tulajdonképpen a legtöbb esetben emiatt vált valaki újabb és újabb modellre.

Sajnos az iPhone 11 Pro csúcs kamera rendszerét nem kapta meg az SE, hanem maradt mindössze az 1 kamerás megoldás (ahogyan a 8-as iPhone-nál is volt), viszont a készülék megkapta a portré mód lehetőséget, ami korábban csak a Plus-os modelleknél volt elérhető. Fontos, hogy ez az egy kamera azonban az iPhone 11 Pro főkamerája, tehát nem a régi 8-as iPhone kamerája maradt a készülékben.

Ha videót készítesz, akkor támogatja a 4k felbontást, akár 60 képkocka/mp esetén is, ez bőségesen hozza az elvárható szintet.

Akkor miben gyengébb, mint egy iPhone 11 Pro?

Azt részleteztük, miket tud a telefon, de kezdhetjük fordítva is az összehasonlítást. Nézzük meg, hogy a 400 ezer forinttól induló csúcs iPhone-hoz képest mi a különbség?

  • "csak" 4,7"-os a kijelző, szemben a 11 Pro 5,8"-os kijelzőjével
  • OLED helyett hagyományos LCD kijelzője van (ahogyan az iPhone 8-nak is volt)
  • rozsdamentes acél helyett alumínium a készülékház
  • nincs Face ID arcfelismerés, helyette a hagyományos Touch ID (ujjlenyomat) van a készüléken (ahogyan az iPhone 8-nál is volt)
  • nincs széltől-szélig kijelző, hanem ez is a korábbi hagyományos iPhone-oknál megszokott kialakítást kapta
  • nem kapta meg az iPhone 11 Pro 3 kamerás kamerarendszerét, csak a főkamerát, így az ultraszéles látószögű és telefotó lencsékről le kell mondjunk

Mennyibe kerül?

Amellett, hogy egy átlagos felhasználó számára fontos paraméterekben szinte egy az egyben a jelenleg kapható csúcs iPhone tudását kapjuk, fontos természetesen az ár is, hiszen az SE egyik nagy fegyvere korábban is a kedvező ár volt.

És most is az. Még az extrém dollár és euró árfolyamok mellett is 179.990 Ft-ra árazta be az Apple a 64 GB-os változatot, ami tényleg rendkívül kedvezőnek mondható, de a 128 GB-os változat is 200 ezer forint alatt kapható egy picivel (199.990 Ft), a csúcs, 256 GB-os modell pedig 239.990 Ft-ba kerül.

Szinte biztos, hogy a 64 GB-os alapmodell lesz a sláger, és az SE eladások 90%-át az fogja adni, esetleg néhányan fogják a középső modellt választani, de a legnagyobb tárhellyel szinte senki sem fog SE-t vásárolni.

És egy kis apróság: az Apple Watch is "frissült"

Valójában persze nem, semmi sem történt az Apple Watch-csal, azonban eddig Magyarországon nem volt elérhető az ún. cellular-os, vagyis SIM kártyás modell, mostantól viszont igen. Minden tudásában ugyanazt tudja, mint az eddigi Apple Watch, kivéve azt, hogy mostantól az iPhone-od és WiFi kapcsolat nélkül is tud kommunikálni az óra a hagyományos mobilhálózaton keresztül.

Ehhez mindössze annyi szükséges, hogy a szolgáltatódtól (egyelőre csak a Telekom tudja ezt Magyarországon) rendelned kell egy eSIM-et, és azt regisztrálni az órádra.

Így szabadon mehetsz futni, kerékpározni, vagy autót mosni úgy, hogy a telefont otthon hagyhatod, mégis elérhető maradsz. 

 

 

Íme egy iPhone, ami tudásban a csúcson van, árban pedig kedvező.

Címkék: iphone iphone se

Szólj hozzá!

A fejlesztők sem gondolták volna, hogy valaha is olyan népszerű lesz a szolgáltatásuk, mint amilyen lett. Persze ehhez kellett a koronavírus. Ugyanis a Zoom egy olyan alkalmazás, ami chat, video és audio konferenciák lebonyolítását teszi lehetővé, de alkalmas internetes oktatásra is.

Szóval most igen népszerű, de jobb vigyázni vele!

Komoly biztonsági problémák adódtak

Mindamellett, hogy a Zoom egycsapásra igen népszerű lett, a problémák is sorra jöttek. És ezek igen aggasztók. Egyrészt kitört egy olyan botrány, hogy a Zoom továbbítja a felhasználók adatait a Facebook felé, még akkor is, ha az adott felhasználónak nincs Facebook fiókja. Igaz, ezt a "hibát" időközben kijavították, azért elgondolkodtató.

Ennél sokkal aggasztóbb, hogy a Zoom egyik sebezhetőségét kihasználva hackerek könnyedén megszerzik a Windows rendszer jelszavát, így távolról könnyen (könnyebben) hozzáférhetnek később a felhasználók számítógépéhez, az azokon tárolt adatokhoz.

Mit ígér(t) a Zoom?

A Zoom weboldala és marketinganyagai szerint minden felhasználói beszélgetés titkosított, és biztonságos. "Végponttól végpontig" titkosítást ígérnek, ami azt jelentené, hogy a beszélgetés résztvevői között végig titkosított a kommunikáció, és ahhoz senki sem férhet hozzá. Ám a gyakorlat az, hogy a felhasználó és a szerver között megy csak titkosítottan a kapcsolat, majd a szerver és a másik felhasználó között szintúgy. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Zoom szerverei simán hozzáférnek bármelyik beszélgetéshez.

Aztán maga a Zoom is elismerte, hogy nem tudja megvalósítani a végponttól végpontig tartó titkosítást, csak a szöveges chat funkciónál. A többrésztvevős videókonferenciánál a végponttól végpontig tartó titkosítást valóban nagyon nehéz megoldani, keveseknek is sikerült eddig (az Apple FaceTime megfelelő).

Kikerültek privát videók az internetre.

Ha a fentiek nem lennének elegendők: kiderült, hogy több, mint 15 ezer privát beszélgetés videója került fel a YouTube vagy Vimeo rendszerébe.

A Zoom ugyan ebben az esetben tagadja, hogy bármi köze is lenne a "hibához", szerintük a felhasználók mentették le a saját gépükre a videókat, és az ő elővigyázatlanságuknak köszönhetően kerültek a nyilvánosság elé a videók.

A csalók is megjelentek.

És mindennek tetejébe megjelentek a csalók is, akik hamis Zoom linkeket generálnak és küldenek felhasználóknak. Ezek a hamis linkek adathalász oldalakra terelik a felhasználókat, ahol őket becsapva próbálják megszerezni az adataikat.

Sőt, olyan Zoom-fájlok is elárasztották az internetet, amelyeket ha lefuttat valaki a számítógépén, akkor nemkívánatos kémprogramok épülnek be a Windows rendszerbe, amelyek felhasználói adatokat továbbíthatnak hackereknek.

Mennyire kell komolyan venni ezt?

Olyannyira, hogy már az FBI is aggodalmát fejezte ki, ráadásul mivel politikusok is használják (használták) az alkalmazást, így akár komoly nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthetnek ezek a problémák.

Azóta egyébként több kormány is betiltotta a kormánytagok számára a rendszer használatát, de ugyanígy járt el a NASA és a SpaceX is.

Mit használj helyette?

Ha Apple felhasználó vagy (és az is almás, akivel beszélgetnél), akkor használd a FaceTime-ot, annál biztonságosabb platformot nem nagyon fogsz találni.

Egyébként pedig a Skype egy jó alternatíva, akár 50 résztvevős videókonferenciát is lebonyolíthatsz rajta, mindeközben támogatja a képernyőmegosztást, fotó, üzenet és fájlküldést is.

Lehetőség van továbbá a háttér elmosására is, így a beszélgetés résztvevői csak Téged látnak, a mögötted zajló eseményeket nem.

Ráadásul a Skype elérhető Windows vagy Mac felhasználók számára is, és ugyanúgy használhatják androidosok, mint iOS felhasználók.

 

Azt javasoljuk, légy óvatos a Zoom-mal, vagy használj helyette más platformot.

Címkék: zoom adatvédelem skype adathalászat adatlopás adatbiztonság

1 komment

A Facebook a kommunikáció egyik legfontosabb eszközévé vált az elmúlt években, az elmúlt hetekben pedig ez fokozottan igaz. Erről írtunk is a múlt héten.

Most pedig bemutatta azt, amit igazából évekkel ezelőtt kellett volna.

Igen, számítógépre telepíthető a Messenger

Telefonon a Messenger eddig is külön alkalmazás volt a Facebook-tól, így vagy egyiket vagy a másikat használtad. Volt ugyan némi átjárás a két alkalmazás között, de alapvetően külön-külön működtek.

Asztali számítógépen viszont eddig ha a Messengert akartad használni, akkor ahhoz nyitnod kellett egy böngészőt, ott elmenni a Messenger oldalára, vagy a Facebookra. A Messenger weboldalát szinte senki sem használta, így maradt a Facebook. És azon belül használhattad a Messengert.

Csakhogy egyrészt ez rontotta a hatékonyságot, hiszen néhány üzenet megírása vagy megválaszolása miatt a Facebook üzenőfal könnyedén elcsábított, és máris elterelte a figyelmedet, másrészt pedig a számítógép erőforrásaiból is jóval többet kivett, ugyanis be kellett tölteni a teljes Facebook felületet, üzenőfalon lévő videókkal, képekkel együtt, holott Te csak üzenetet szerettél volna írni.

A Messenger saját weboldala ennél lényegesen jobb megoldás volt, de azt meg kevesen használták, sokan nem is tudták, hogy létezik.

Ugyan létezett eddig is néhány számítógépre telepíthető alkalmazás, ami olyan volt, mintha a Messenger lenne, de valójában ezek külső fejlesztők által készített alkalmazások voltak, amik a Messenger weboldalát futtatták egy ablakban. Nem volta használhatatlanok, de kimondottan stabilak sem.

Most végre a Facebook kiadta a saját fejlesztésű, stabilan működő megoldását, és végre letölthető a Messenger alkalmazás Windows és Mac felhasználók számára is.

Minden funkciót tud?

Igen, a letöltött alkalmazás minden olyan funkciót tud, amit például a mobilon megszokott verzió. Támogatja a sötét módot, működnek az animációs GIF-ek, és természetesen a Messengeren keresztüli hívások, videóhívások is.

Akkor ezzel videó beszélgetéseket is indíthatsz?

A Messenger eddig is lehetővé tette a hívások, videóhívások lebonyolítását, ám ezt inkább a mobilosok használták, a számítógépes felületen ez kevésbé volt népszerű.

Most viszont ezzel a telepíthető alkalmazással ez is egyszerűbbé válik, így ha van webkamerád, akkor semmi akadálya, hogy ne csak szóban, hanem élőképben is tartsd a kapcsolatot a rokonokkal, ismerősökkel.

Hogyan telepítheted fel?

Először is le kell tölteni az alkalmazást, majd telepíteni. Ez nem egy bonyolult feladat. Utána el kell indítani, és bejelentkezni a Facebook fiókoddal. Néhány másodperc szinkronizálást követően elindul az alkalmazás, ahol az összes beszélgetés előzményedet láthatod.

Bal oldalon kiválasztod a partnert, akinek szeretnél írni, vagy hívni, jobb oldalon pedig alul üzenetet írhatsz neki, a jobb felső sarokból pedig hanghívást vagy videóhívást indíthatsz.

Windows verzió letöltéséhez kattints ide.

MacOS verzió letöltéséhez kattints ide.

 

Telepítsd fel a Messenger alkalmazást, megéri!

Címkék: messenger facebook tippek-trükkök

Szólj hozzá!

Sok streaming szolgáltató és közösségi média és rontott a videók képminőségén. Észrevetted? Eláruljuk, miért.

Sajnos igen, a koronavírus miatt

De mi köze a kettőnek egymáshoz? Egyszerűen a digitális oktatás és a home office olyan mértékben növelte meg az internetes adatforgalmat, hogy az már kezdett problémákat jelenteni, még egy olyan magas szintű internethálózat esetében is, mint a magyar. Mert bizony, Magyarországon világviszonylatban is kimagasló az internethálózat minősége, akár a vezetékes, akár a mobilinternet esetében.

A BIX egyszerűen fogalmazva Magyarország internetes központja, kvázi rajtuk fut keresztül minden magyarországi internetes adatforgalom. Saját méréseik szerint 25%-kal nőtt az internetes adatforgalom a hétköznapokon, munkaidőben.

Hogyan segítenek a streaming szolgáltatók?

Az EU kérésére a YouTube, a Netflix, a Disney+, Amazon, de még a Facebook és Instagram is változtatott az alapbeállításon, vagyis ideiglenesen nem a legjobb képminőséget juttatják el a felhasználókhoz, hanem egy gyengébb változatot, így csökkentve az adatforgalom mennyiségét.

A Facebook saját jelentése alapján például Olaszországban extrém mértékben nőtt a szervereik terheltsége:

  • 50%-kal több üzenetet küldenek a felhasználók
  • a Messenger és a WhatsApp esetében duplázódott a hanghívások és videóhívások mennyisége
  • a felhasználók 70%-kal több időt töltenek a Facebook előtt, mint korábban
  • az Instagramon és a Facebookon az élő videók megtekintése duplázódott
  • a kettőnél több résztvevős konferenciahívások száma pedig 1000%-os növekedést mutat.

Szóval látható, hogy valóban extrém mértékben megugrott az internetes adatforgalom, és ez leginkább a legnagyobb internetes oldalakon mutatkozik.

Emiatt lassabb otthon az internet?

Igen, előfordulhat olyan, hogy akár otthon, akár a munkahelyeken a terhelt csúcs időszakokban lassabb lesz az internet a megszokotthoz képest, szélsőséges esetben akár az internetkapcsolat akadozása is előfordulhat.

 

Ha akadozik az interneted, légy türelmes, a rendkívüli helyzet az oka.

 

 

Továbbra is nyitva vagyunk!

A kijárást korlátozó rendelet alapján "alapos indok"-nak minősül a műszaki cikkeket forgalmazó üzletben történő vásárlás.

Így a korlátozás ellenére továbbra is állunk rendelkezésedre, a rendkívüli helyzetben érvényes nyitva tartási időben.

Hétfő-péntek: 8:00 - 15:00
Szombat: 8:00 - 13:00

Szólj hozzá!