A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Sok streaming szolgáltató és közösségi média és rontott a videók képminőségén. Észrevetted? Eláruljuk, miért.

Sajnos igen, a koronavírus miatt

De mi köze a kettőnek egymáshoz? Egyszerűen a digitális oktatás és a home office olyan mértékben növelte meg az internetes adatforgalmat, hogy az már kezdett problémákat jelenteni, még egy olyan magas szintű internethálózat esetében is, mint a magyar. Mert bizony, Magyarországon világviszonylatban is kimagasló az internethálózat minősége, akár a vezetékes, akár a mobilinternet esetében.

A BIX egyszerűen fogalmazva Magyarország internetes központja, kvázi rajtuk fut keresztül minden magyarországi internetes adatforgalom. Saját méréseik szerint 25%-kal nőtt az internetes adatforgalom a hétköznapokon, munkaidőben.

Hogyan segítenek a streaming szolgáltatók?

Az EU kérésére a YouTube, a Netflix, a Disney+, Amazon, de még a Facebook és Instagram is változtatott az alapbeállításon, vagyis ideiglenesen nem a legjobb képminőséget juttatják el a felhasználókhoz, hanem egy gyengébb változatot, így csökkentve az adatforgalom mennyiségét.

A Facebook saját jelentése alapján például Olaszországban extrém mértékben nőtt a szervereik terheltsége:

  • 50%-kal több üzenetet küldenek a felhasználók
  • a Messenger és a WhatsApp esetében duplázódott a hanghívások és videóhívások mennyisége
  • a felhasználók 70%-kal több időt töltenek a Facebook előtt, mint korábban
  • az Instagramon és a Facebookon az élő videók megtekintése duplázódott
  • a kettőnél több résztvevős konferenciahívások száma pedig 1000%-os növekedést mutat.

Szóval látható, hogy valóban extrém mértékben megugrott az internetes adatforgalom, és ez leginkább a legnagyobb internetes oldalakon mutatkozik.

Emiatt lassabb otthon az internet?

Igen, előfordulhat olyan, hogy akár otthon, akár a munkahelyeken a terhelt csúcs időszakokban lassabb lesz az internet a megszokotthoz képest, szélsőséges esetben akár az internetkapcsolat akadozása is előfordulhat.

 

Ha akadozik az interneted, légy türelmes, a rendkívüli helyzet az oka.

 

 

Továbbra is nyitva vagyunk!

A kijárást korlátozó rendelet alapján "alapos indok"-nak minősül a műszaki cikkeket forgalmazó üzletben történő vásárlás.

Így a korlátozás ellenére továbbra is állunk rendelkezésedre, a rendkívüli helyzetben érvényes nyitva tartási időben.

Hétfő-péntek: 8:00 - 15:00
Szombat: 8:00 - 13:00

Szólj hozzá!

Ugyan még nincs rendelet arról, hogy az üzleteknek be kellene zárni, de a külföldi példákat tekintve valószínűsíthető, hogy hamarosan elrendelik az üzletek zárva tartását. A kérdés, hogy ha ez bekövetkezik, akkor hogyan tovább?

Nem hagyunk magadra!

Amennyire a digitális technológia lehetővé teszi, nem fogunk egyedül hagyni a problémájával egy ügyfelünket sem. Igyekszünk segítséget nyújtani szoftveres problémák, beállítások kezelésére távoli asztalos kapcsolattal, valamint telefonos segítségnyújtással is.

Ez azt jelenti, hogy ha elakadtál, segítségre van szükséged, akkor keress bennünket bizalommal, és megpróbálunk segíteni Neked. Természetesen fizikai javítást nem tudunk végezni a számítógépeden, vagy az iPhone-odon sem, de tanácsokkal és szoftveres beállításokkal tudunk segíteni Téged.

Mi az a távoli asztal?

A távoli asztal egy olyan megoldás, melynek segítségével - természetesen a Te engedélyeddel - be tudunk jelentkezni a számítógépedre, és a mi számítógépünk előtt ülve ugyanazt látjuk, mintha a Te géped előtt ülnénk. Ugyanúgy tudjuk vezérelni egér és billentyűzet segítségével.

Természetesen Te ezt a folyamatot végig láthatod és felügyelheted, így biztonságos. A kapcsolódáshoz egy azonosítóra és egy jelszóra van szükség, enélkül nem lehet csatlakozni a gépedhez.

Milyen elérhetőségen keress minket?

Ha valamilyen hibát kellene megoldani, valami nem megy, akkor a szervizünket keresd.

Email: szerviz@mastermind.hu

Telefonszám: +36 (20) 559 1010

 

Ha valamilyen eszköz beszerzéséről érdeklődnél, árakról, vagy paraméterekről, akkor az értékesítőnket keresd.

Email: szabo.attila@mastermind.hu

Telefonszám: +36 (20) 5 311 311 vagy +36 (20) 2600 520

Mikor kereshetsz minket?

Emailben természetesen bármikor, de telefonon kérlek, hogy csak munkaidőben keresd munkatársainkat.

Előfordulhat, hogy munkatársunk elfoglalt, és nem biztos, hogy egyből fel tudja venni a telefont. Lehet, hogy épp másnak nyújt segítséget. Kérlek légy türelmes, amint lehetőségünk lesz, vissza fogunk hívni mindenkit.

Hogyan zajlik a segítségnyújtás?

Erre több eszköz (szoftver) is szóba jöhet, de az is lehet, hogy egyszerűen telefonon keresztül elmondjuk, mit csinálj. Ez mindig az adott helyzettől függ, telefonon munkatársunk majd tájékoztat, mi a teendőd.

Értékesítés kapcsán nehezebb a kérdés, mert tájékoztatást ugyan tudunk adni termékekről, de kiszolgálni nem tudunk. Ha ebben történik valamilyen változás (pl. futárral kiszállíttathatjuk), akkor természetesen ennek megfelelően fogunk eljárni.

Mennyibe kerül a távsegítség?

Alapvetően a legtöbb ilyen távsegítség egy nehezen beárazható tevékenység.  Mivel ezek általában rövid, néhány perces segítségnyújtások, így jellemzően ezekért pénzt nem fogunk elkérni. Különösen a kialakult helyzetre tekintettel.

Előfordulhatnak persze extrémebb esetek, amikor nagyobb lélegzetvételű távmunka szükséges, ez esetben a díjakról és a fizetés módjáról munkatársunk fog tájékoztatni.

Ezzel együtt a távsegítséget nem azért csináljuk, hogy ezzel pénzt keressünk, hanem azért, hogy ne hagyjuk teljesen magukra ügyfeleinket a számítástechnikai problémáinkkal.

 

Ha elakadtál, fordulj hozzánk bizalommal és megpróbálunk segíteni.

Szólj hozzá!

Utáljuk a szenzációhajhászást, és nem is szeretnénk hasznot húzni a kialakult helyzetből, ám úgy érezzük, a közeljövő változásaira fel kell készülnünk, és ez a számítástechnikát is érinti.

Home-office, digitális oktatás

A péntek esti bejelentés alapján bizonyára mindenki számára ismert, hogy hétfőtől nincsen a hagyományos módon értett oktatás. Az iskolás diákok ún. digitális munkarend formájában fognak tanulni, ami egy új helyzet mind a diákok, mind a tanárok, sőt a szülők számára is.

Az alábbi táblázatban az otthoni oktatással kapcsolatosan láthatsz néhány hasznos eszközt, hogy miket lehet érdemes használni.

Részben az otthon maradó diákok miatt, részben tőlük függetlenül, de a következő időszakban sok munkavállaló fog áttérni az ún. home-office munkamódszerre, vagyis otthonról fogja ellátni a munkáját anélkül, hogy a munkahelyére ténylegesen bemenne. Természetesen vannak olyan munkakörök, ahol ez a munkavégzés megoldható, és vannak olyanok, amelyek esetében ez nem lehetséges.

Például egy könyvelő kitűnően el tudja látni a feladatát akár otthonról is, ám egy autószerelő, pénztáros, vagy kereskedő nem.

Akár az oktatásról, akár az otthoni munkavégzésről is legyen szó, mindenképp nélkülözhetetlen a különféle informatikai eszközök, valamint megfelelő szoftverek használata.

Egyelőre túl sokat nem tudunk még arról, hogy az oktatást milyen módon tervezik megoldani, ám néhány információt már lehet tudni. Az oktatási hivatal kiadott egy módszertani ajánlást, ezt érdemes áttanulmányozni.

https://www.oktatas.hu/kozneveles/ajanlas_tantermen_kivuli_digitalis_munkarendhez/

A nagy cégek és szoftvergyártók is segítenek

Bármennyire is homályos még, hogy milyen eszközökkel és hogyan is fog menni az otthoni tanulás/munka, az biztos, hogy a kommunikáció nélkülözhetetlen lesz. Épp ezért sok cég azonnali segítséget nyújt:

  • A Telenor 100 GB-nyi mobilinternetet ad ügyfeleinek ingyen. Hétfőtől lehet aktiválni.
  • A Telekom is akár 15 GB-nyi ajándék mobilnetet kínál az ügyfeleinek.
  • A Vodafone-nal kapcsolatosan nincs ilyen hírünk, de meg lennénk lepve, ha ők nem lépnének valami hasonlót.
  • A Viber a csoportos hívásoknál a résztvevők számának korlátját duplázza meg. Eddig 5 ember vehetett részt egy csoportos beszélgetésben, mostantól 10. Így próbál segíteni a Viber a csoportos megbeszélések lebonyolításában.

Végül néhány tipp, hogy mikre érdemes odafigyelned

1. Ellenőrizd a sávszélességet

Érdemes ellenőrizni az internet sávszélességet, és nem csak otthon, hanem a munkahelyen is. Ha ugyanis "bentre" kell dolgozni (például a munkahelyen lévő szerverhez vagy számítógéphez kell hozzáférni), akkor fontos, hogy mindkét oldalon kellően gyors legyen az internet. Fontos, hogy a munkahely ha egyszerre több munkatársat is "kiszolgál", akkor fokozottan fontos a nagy sebességű internet.

2. Legyen minden szükséges szoftver és adat a számítógépeden

Hiába van otthon egy számítógéped (vagy viszed haza a céges laptopot), ha azon nincsen rajta minden olyan szoftver, amikkel a cégnél szoktál dolgozni, bajban leszel. Ugyancsak problémát jelenthet, ha nincsenek nálad a munkádhoz szükséges fájlok (például dokumentumok, excel táblázatok).

3. Ellenőrizd, hogy hozzáférsz-e az emailjeidhez

Szintén fontos ellenőrizni, hogy az otthon használni kívánt számítógépről hozzáférsz-e a céges leveleidhez. Ha nem, akkor a cég informatikusával állíttasd be a hozzáférést (természetesen a céges szabályok és a GDPR előírások betartása mellett).

4. Ha szükséges, használj távoli asztalt, vagy VPN-t.

A távoli asztal szolgáltatással lehetőséged van otthonról bejelentkezni a munkahelyi számítógépedre úgy, hogy annak a képernyőjét lásd. A VPN szolgáltatással pedig a céges hálózatodra csatlakozhatsz rá otthonról (vagy bárhonnan), így elérheted a céges szervert, hálózaton tárolt fájlokat.

5. Mielőtt belevágsz, próbáld ki!

Mielőtt élesben nekikezdenél az otthoni munkának, mindenképp próbáld ki előtte, hogy minden szükséges funkció működik-e otthonról is, ne akkor kelljen kapkodni, amikor már élesben, határidőre kellene végezz a munkáddal, és akkor derül ki, ha valami nem működik.

Ha kérdésed van, segítünk!

Nagyon sok kérdés tisztázatlan még, például azt se tudjuk, hogy az oktatás egy időben zajlik-e minden gyerek számára? Ahol több gyerek van, ott emiatt több számítógépre is szükség van, vagy beoszthatják egymás közt időben elcsúsztatva? Mivel sok információ még hiányos így csak általánosságban tudtunk adni néhány tanácsot, hogyan készülhetsz fel az otthoni munkavégzésre, és a gyermek otthoni, digitális oktatására.

Ám ha konkrét technikai kérdésed van, akkor keress bennünket, és megpróbálunk segíteni. Természetesen most kivételesen lehetőleg ne személyesen, hanem emailben vagy telefonon vedd fel velünk a kapcsolatot:

Eszköz beszerzése: info@mastermind.hu, +36 (20) 2600 520

Technikai segítség nyújtás: szerviz@mastermind.hu, +36 (20) 559 1010

Munkaidőben állunk rendelkezésedre.

 

Te fel vagy készülve az otthoni munkára/iskolára?

Címkék: home-office home-school

Szólj hozzá!

Az utóbbi években a mobilipar eléggé egy helyben topog. Oké, jöttek a teljes képernyős mobilok, az Apple bemutatta a valóban jól működő arcfelismerést, de ennek is már közel 3 éve.

Hogy csak a történelem ismétli önmagát, vagy a Samsung tényleg gurított egy nagyot, azt mindenki döntse el maga, de az tény, hogy az állóvíz megmozdult. Figyelj! 

Vége az egyhelyben toporgásnak?

Szóval igen, az elmúlt években komoly áttörés nem történt a mobilpiacon. Ha jól megnézzük, évek óta csak csiszolgatják a gyártók a meglévő technológiákat. Persze baromi sokat fejlődtek a kamerák, de alapvetően ugyanúgy csak fotózni és videózni tudunk velük, ahogy eddig is, csak csiszoltak a minőségen. Megnőttek a kijelzők, kisebbek lettek a kijelzők körüli kávák, de ezek mind-mind a meglévő technológiák finomítása, csiszolgatása.

Hogy az arcfelismerés? Ez is volt már évekkel ezelőtt, az Apple "mindössze" annyit csinált az iPhone X bemutatásával, hogy immár biztonságosan használható, és nem lehet átverni egy fényképpel, ahogyan a korábbi arcfelismerős rendszereket lehetett.

Persze nőtt az akkuk kapacitása, ezáltal az üzemidő. Gyorsabbak lettek a processzorok, mindeközben kevesebbet energiát igényeltek, és ezek tényleg fantasztikus dolgok, nem kis mérnöki teljesítmény, nem akarjuk lebecsülni ezeket. De valódi innováció nem igazán történt.

De jött a Samsungtól egy merész ötlet!

Aztán a Samsung gondolt egy nagyot (ahogyan a Huawei is), és kitalálták, hogy egy olyan telefont készítenek, amit össze lehet zárni. Ha jobban tetszik, akkor egy kettéhajtható tabletet. Igen, konkrétan az OLED kijelzőt lehet kettéhajtani. Aztán amikor bemutatták a Galaxy Fold-ot, akkor a tesztelési céllal kiadott előszériás modellekkel sok probléma adódott, elég nagy blama lett a vége. És persze időközben javította a Samsung a technológiát. Jellegét tekintve egyébént ez a telefon egy kicsit a régi Nokia kommunikátorokra emlékeztet.

Most pedig jött a Samsungtól egy másik összehajtható mobil, ami tényleg nagyon durva! Régen a butatelefonok idején igen elterjedt megoldás volt az összezárható-kinyitható telefon, főként talán a Motorola és a Samsung alkalmazta ezt a technológiát. És arra gondolt a Samsung, miért ne lehetne hosszantilag összehajtani egy okostelefont?

És nem csak gondoltak rá, meg is csinálták. Ami igazán különleges, hogy a kijelző előtt elvileg nem műanyag, hanem üveg lap van, és azt hajtogatják, a fene se érti, hogyan. De működik. A végeredmény pedig egy olyan telefon, amit ha kinyitsz, akkor egy kellően nagy kijelzőt kapsz, viszont összezárt állapotban kényelmesen elfér a zsebedben, hiszen egészen kicsi a telefon.

Természetesen ez a koncepció még rendkívül gyerekcipőben jár, ennek megfelelően borzasztóan drága, és bizonyára sok gyerekbetegséggel is küzdenek még az összehajtható okosmobilok. Ezzel együtt érdekes koncepció, és a akár megtetszik a piacnak és elterjed széles körben, akár nem, mindenképp elismerésre méltó, hogy van innováció, és próbálkoznak alapjaiban új ötletekkel a gyártók.

És mennyi az annyi?

Sok. Nagyon sok. A Samsung Galaxy Z Flip 535.900 Ft-ba kerül, míg a Samsung Galaxy Fold 694.900 Ft.

De igazából semmi jelentősége az árnak, mert ezek a modellek nem arról szólnak, hogy ezekből sokat kellene eladni. Ezek arról szólnak, hogy bemutatnak a világnak új koncepciókat, és megnézik, mennyire tetszik a vásárlóknak az új ötlet. Ha nagyon, akkor a volumen miatt az árak rohamosan csökkenni fognak, ha pedig nem, akkor a koncepció megy a levesbe, és gondolkodhatnak más ötleteken a gyártók.

 

Neked tetszik az összehajtható okostelefon ötlete?

Címkék: samsung okostelefon

Szólj hozzá!

A Spotify egy kiváló online zenelejátszó, írtunk már erről korábban. Azonban míg régen volt egy kiváló funkciója, ami megszűnt, de most újra lesz!

Imádni fogod, figyelj!

Végre láthatod a dalszövegeket

A Spotify ugyanis ezentúl zenehallgatás közben az épp hallgatott dal dalszövegét is megmutatja Neked. Ez nagy segítség a felhasználóknak, hiszen eddig ha érdekelt egy dal szövege, akkor arra külön kellett rákeresni az interneten. A legegyszerűbb pedig a YouTube volt, ahol zenelejátszás közben láthattad a dalszöveget.

Most viszont nem kell elhagynod ehhez a Spotify-t, egyszerűen lejátszás közben megjelenítheted a dalszöveget.

Fokozatosan vezeti be a Spotify

Sajnos egyelőre nem mindenkinél érhető el az "újdonság", és nem is tudjuk, hogy mitől függ, kinél működik és kinél nem. Hiába frissíted a Spotify alkalmazásodat, néhány felhasználó számára elérhető a dalszöveg funkció, míg sokaknak még nem.

 

Neked megjelent már a Spotify-on a dalszöveg funkció?

Címkék: spotify

Szólj hozzá!

Az elmúlt időszakban megjelent a piacon jónéhány olyan Microsoft szoftver (Windows és Office), amelyeket mélyen a piaci árak alatt kínálnak. Ez jól hangzik, hiszen olcsón venni valamit mindig csábító. De vajon törvényes? Nem!

Illegális szoftverek értékesítése, megtévesztő módon

Az irreálisan alacsony ár már önmagában gyanús lehet, ám mégis megtévesztő, és az emberek számára bizalmat építő tény, hogy mindezeket teljesen nyíltan, interneten értékesítik, akár nagyobb nevű webáruházak is. Őszintén megvallva mi magunk is értetlenül álltunk a jelenség előtt, hogy ez hogyan lehetséges? Hiszen ha valami illegális, akkor ki merné ezt nyíltan az interneten reklámozni, értékesíteni?

Úgy tűnik, ez sokakat nem tart vissza. Ezek rendkívül kedvező áron kínált szoftverek ilyen formában NEM JOGTISZTÁK, ahogyan a józan ész is súgja. Ezeknek a licenceknek a használata ugyan fizikailag működik, ám a valódi jogtisztaságot nem biztosítják.

Számítástechnikai szaküzletek is érintettek

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy több számítástechnikával foglalkozó kereskedő cég is előszeretettel vásárol tovább értékesítés céljából ilyen módon termékkulcsokat, azokkal értékesítve számítógépeket. Ezzel a magatartással viszont becsapják a vásárlóikat, hiszen a vásárló egy jogtiszta szoftverrel telepített számítógépet kíván megvásárolni, mégis egy illegális szoftvert tartalmazó számítógépet kap.

Persze az sem mindegy, hogy a vásárlónak is ilyen kedvező áron adta tovább a terméket, vagy extra profit reményében a "teljes" árat fizettette meg a vásárlóval a cég.

Célszerű ellenőrizni a szoftverek licenceit

Ha az elmúlt 1-2 évben vásároltál jogtiszta szoftvert, vagy számítógépet jogtiszta (legalábbis jogtisztának hitt) szoftverrel (Windows és/vagy Office), akkor javasoljuk, hogy ellenőrizd, hogy azok valóban jogtiszták-e, így elkerülve az illegális szoftverhasználatból eredő későbbi problémákat.

A Microsoft tájékoztatása szerint dolgoznak azon, hogy az ilyen formában értékesített és piacon lévő termékkulcsokat ki tudják szűrni, ezt követően pedig az érintett szoftvereket deaktiválni, letiltani.

És persze az sem mellékes, hogy valóban azt kaptad-e vásárláskor, amiért fizettél.

Hogyan ellenőrizheted a szoftvereinek jogtisztaságát?

  • Windows 10 termék esetén:
    • Gyárilag előtelepített számítógép/laptop esetén a számítógépen/laptopon lennie kell egy hologramos Windows címkének.
    • Kereskedő által telepített Windows esetén egy termékkulcsot tartalmazó Windows címkének kell lennie a számítógépen, mely címke tartalmazza a Windows verzióját és termékkulcsát. Ezen kívül a licenc feltételeket tartalmazó karton dobozt és telepítőlemezt is át kell adni a vásárlónak, valamint számlán is szerepelnie kell a Windows terméknek.
    • Dobozos Windows termék esetén egy USB kulcsot ad a Microsoft. Ez esetben is kell rendelkezni a Windows-ról szóló számlával is.
  • Office 365 esetén:
    • Vagy termékkulcs kártyával kell rendelkezned, amin megtalálható az Office termékkulcsa. Ezt a termékkulcsot Microsoft fiókban aktiválni kell.
    • Vagy pedig egy licenclevéllel kell rendelkezni, mely licenclevél birtokában lehet a Microsoft Office 365 portálon keresztül lehet létrehozni és aktiválni a termékkulcsot.
    • Mindezek mellett rendelkezni kell az Office 365-ről szóló számlával is.
  • „Hagyományos” Office csomag esetén:
    • Termékkulcs kártyával kell rendelkezni, amin megtalálható az Office termékkulcsa. Ezt a Microsoft fiókban aktiválni kell.
    • Az Office példányáról szóló számlának is meg kell lennie.

Mi a teendő, ha úgy tűnik, nem jogtiszta valamelyik szoftver?

Amennyiben jogtiszta szoftverrel vásároltál számítógépet, amin úgy tűnik, mégsem jogtiszta a szoftver, úgy javasoljuk, hogy vedd fel a kapcsolatot a számítógép forgalmazójával, hogy tisztázhassátok a helyzetet.

Előfordulhat, hogy mindössze tévedésről van szó, és véletlenül nem került átadásra a számítógéppel együtt a jogtisztaságot igazoló összes dokumentum. Ez esetben kérjék meg a beszállítót, hogy haladéktalanul pótolja a hiányosságot, és adja át a megfelelő licenc igazolásokat.

A másik lehetőség, hogy becsaptak Téged, ez esetben követeld a forgalmazótól a megvásárolt és általad kifizetett, valóban jogtiszta szoftverek átadását.

Végül a Microsoft hivatalos tájékoztatása

Érdemes ezt a cikket eljuttatni minél több ismerőshöz, hiszen mindenkinek érdeke, hogy ne legyen átverve.

Aki pedig kételkedne, hogy mi az igazság, az elolvashatja a Microsoft állásfoglalását az ügyben.

Innen letöltheted.

 

Légy körültekintő a jogtiszta szoftverhasználatot illetően.

Szólj hozzá!

... és ez nem hiba! Mármint az, hogy beenged a Facebook akkor is, ha a jelszavadat hibásan adtad meg. Mert igen, tényleg be tudsz jelentkezni a Facebook fiókodba hibás jelszóval is, sőt, akár a félregépelt email cím sem akadály.

Honnan tudja a Facebook, hogy félregépelted az email címedet?

Ezt a funkciót valójában csak azokon a gépeken (azokban a böngészőkben) csinálja meg, amelyekben korábban már be voltál jelentkezve a Facebook fiókodba. A lényege, hogy amikor bejelentkeznél a Facebookra, és beírod az email címedet, de véletlenül félregépeled azt (pl. gmail.com helyett gmail.cmo-t írsz, vagy kihagysz egy pontot, stb.), akkor összehasonlítja a rendszer, hogy az adott böngészőben volt-e már bejelentkezés hasonló emailcímről, és ha igen, akkor logikusan feltételezi, hogy mindössze gépelési tévedésről van szó, nem pedig egy másik felhasználóról.

Így kijavítja a félregépelt email címet a korábban is használt helyes formátumra, ezzel megkímélve Téged attól, hogy hibaüzenetet kelljen olvasgatnod, majd kijavítani, és újra belépni.

És a jelszavadat hogyan javítja ki?

Itt is a félregépelésekből adódó hibák javításán van a hangsúly. Tegyük fel, adott egy jelszó, amiben van kis és nagybetű is. Ezt helyesen persze csak egyféleképpen lehet beírni, ám ha pontosan ellentétesen van begépelve (vagyis kicsivel van írva a nagybetű, és naggyal az, aminek kicsinek kellene lennie), akkor logikusan kikövetkeztethető, hogy a caps lock billentyű maradt lenyomva, de valójában a jelszavadat tudod, csak figyelmetlen voltál. Ezért pedig nem akar "büntetni" a Facebook, hanem felismeri a tévedést, és egyszerűen beenged.

Ugyancsak engedékeny a rendszer akkor, ha a jelszó első karaktere eredetileg kicsi, Te pedig naggyal írod. Ennek az a logikája, hogy a legtöbb mobiltelefon a beviteli mezőknél alapból az első betűt nagybetűvel ajánlja fel, és sokszor a felhasználók ezt nem veszik észre, nem állítják át kicsire.

A harmadik eset, amikor rossz jelszó mellett is beenged a Facebook, az az, ha a hibátlanul begépelt jelszó előtt vagy után van egyetlen plusz karakter. Itt fontos, hogy csak 1 plusz karaktert enged a rendszer, csakis az egyébként hibátlanul begépelt jelszó elé vagy mögé. Vagyis a plusz karakteren kívül a jelszónak pontosan egyeznie kell (kisbetű, nagybetűnek is). Állítólag az egy karakteres "tévedés" is tipikusan véletlen, így ezzel sem akarják a felhasználóikat fárasztani.

Ez tutira kényelmes, de mennyire biztonságos?

Az email cím kijavításáról nincs nagyon mit beszélni, hiszen a jelszó ismerete nélkül az email cím mit sem ér, és eleve egyszerű megtudni valakinek az email címét, nem egy titkos adatról van szó. Valamint csak akkor működik ez a funkció, ha korábban már bejelentkeztél az adott böngészőből is, vagyis idegen gépről ez nem működik.

A jelszavaknál az engedékenység már érdekesebb kérdés. Mivel mindhárom esetnél, amikor beenged a Facebook hibás jelszó esetén is, csak minimális hibát engedélyez a rendszer, így túlzott kockázat nincs, ugyanis így is "szinte" tudnia kell a jelszavadat annak, aki be akar lépni a fiókodba. Ténylegesen csak a nagyon apró hibákat fogadja el a rendszer. Ráadásul még arra is figyel a Facebook, hogy csak azokban az esetekben "javítja ki" a félregépelt jelszavadat a Facebook, ha azt valóban begépeled a jelszó mezőbe, nem pedig bemásolod vágólapról. Így győződik meg arról, hogy nem valamiféle jelszó adatbázisból bemásolgatva próbálkozik valaki (vagy egy robot), hanem valójában  megtörtént maga a gépelés.

Egyébként pedig valódi fiókbiztonságot akkor tudsz elérni, ha bekapcsolod a kétlépéses hitelesítést, így illetéktelen személy egészen biztosan nem tud belépni a fiókodba.

 

Mit gondolsz a Facebook új beléptetési protokolljáról?

Címkék: facebook jelszó

Szólj hozzá!

Megírtuk korábban, hogy a Microsoft megszűntette a Windows 7 terméktámogatását, és a jövőben nem fog frissítéseket készíteni a jól bevált Windows verzióhoz.

Szerencsére azonban teljesen nincs kihúzva a talaj a Windows 7 alól.

Több vírusirtó is továbbra is védelmet nyújt.

A különféle vírusirtók gyártói sorra jelentik be, hogy melyik szoftver meddig nyújt még védelmet a régi Windows felhasználóinak. Ezek alapján úgy fest, hogy a legtöbb vírusirtó folyamatosan fog frissítéseket kapni még legalább két évig, de a Windows beépített vírusirtója, a Microsoft Security Essentials is meghatározatlan ideig nyújt még védelmet a kártevők ellen.

A böngészők sem fordultak még el a 7-es Windowstól

A Google is bejelentette, hogy a Chrome böngészőhöz legalább 2021. júliusáig fog frissítéseket kiadni a Windows 7-es változathoz, és tekintve, hogy az Edge böngésző is ugyanazt a motort használja, mint amit a Chrome, így jó eséllyel az is fog frissítéseket kapni.

A Mozilla ugyan még nem nyilatkozott arról, hogy a Firefox milyen formában és meddig marad naprakész, de tekintve, hogy bizonyára nem akar piacot veszíteni, feltételezhetően ők sem hagyják magukra a Windows 7-es felhasználókat.

Most akkor kell cserélni Windowst, vagy sem?

Alapvetően a hosszútávú megoldás mindenképpen a Windows lecserélése, és persze most is biztonságosabbnak tekinthető a Windows 10, mint a Windows 7, hiszen a böngészők és a vírusirtók hiába frissülnek, az operációs rendszer sebezhetősége ezzel alapjaiban nem javul, és ilyen jellegű frissítések pedig csak az újabb Windowshoz érkeznek.

Ám kapkodni nem kell vele, kellő körültekintés mellett használhatod tovább a Windows 7-et is, ám fokozottan érdemes odafigyelni a böngészők és vírusirtó szoftverek rendszeres frissítésére.

 

Te Windows 7-et használsz még?

Címkék: windows windows 7 windows 10

Szólj hozzá!

Rendkívül zavaró, ha a telefonod kezd lemerülni, netán le is merült, és nincs nálat töltő. Hiába kérnél egyet kölcsön, az jó eséllyel nem lesz jó a Te telefonodhoz.

De van remény, hogy ez hamarosan megváltozik!

A helyzet sokat javult, de még nem tökéletes

Régen sokkal rosszabb volt a helyzet, mint manapság. Az okostelefonok előtti időkben szó szerint minden gyártó saját szabványt használt, így szinte esélytelen volt, hogy kölcsön tudj kérni egy olyan töltőt valakitől, ami a Te telefonodhoz passzolt.

Az EU már akkoriban is próbálkozott azzal, hogy valamilyen szinten egységesíteni a töltőket, rávéve a gyártókat arra, hogy 1-2 szabvány létezzen összesen, és mindegyik telefon ezeket használja.

Aztán jött a mobiltelefon piacon az óriási forradalom, az okostelefonok megjelenése, amik tulajdonképp fenekestől felfordították az egész piacot. Igaz, mivel ezek az eszközök már inkább számítógépek voltak, semmint telefonok, így minden korábbinál fontosabb volt, hogy a számítógéphez lehessen csatlakoztatni ezeket az eszközöket, így rámásolva zenéket, videókat, fotókat, stb. Ehhez pedig kézenfekvő megoldást egyedül az USB szabvány jelentett, így a gyártók (az Apple kivételével) egyértelműen az USB csatlakozók közül használtak valamilyet. Eleinte mini USB-t, majd ahogy egyre kisebbek lettek a telefonok, jöttek a micro USB csatlakozók, manapság pedig a legújabb szabvány, az USB-C a menő.

Kivéve az Apple-nél. Legalábbis félig. Eleinte ugyanis egy dock csatlakozó néven ismert széles csatlakozót használtak az iPhone-ok (és az első iPad-ek is), később áttértek a ma is használt Lightning csatlakozókra. Ezek ugyan egyediek, más gyártó nem használja őket (hisz mindkettő Apple saját szabvány), ám annyi szerencsénk azért van, hogy a kábel "másik" vége minden esetben a hagyományos USB (vagy USB-C). Szóval a kábel egyik vége egyedi ugyan, de a másik teljesen szabványos. Így ha a kábel nálunk van, akkor bármilyen szabványos USB csatlakozóba bedughatjuk, legyen az autóban található USB, fali töltőfej, vagy számítógép.

Az EU döntéshozóinak ez nem elég.

De az EU tovább menne. Azt szeretnék elérni, hogy minden hordozható készülék (mobiltelefon, táblagép, e-book olvasó) ugyanolyan csatlakozón keresztül legyen tölthető, mindezt pedig megpróbálják annyira szigorúan betartatni, hogy ne lehessen kibújni a szabályozás alól (most el lehet térni a megkötött szabványtól, ha a gyártó kínál átalakítót a mobilhoz, ahogyan az Apple is teszi).

Felvetődik persze a kérdés, hogy például a vezeték nélküli töltés nem jelent-e a gyártó szempontjából megfelelést a szabályoknak, hiszen a legtöbb felső kategóriás telefon rendelkezik vezeték nélküli töltései lehetőséggel is, és hagyományos kábeles lehetőséggel is. Így ha a vezeték nélküliséggel teljesítik a törvényt, akkor a kábeles csatlakozással továbbra is azt csinálnak, amit akarnak. Igaz, a pletykák szerint az Apple következő telefonjain nem is lesz semmilyen csatlakozó.

Töltőt sem biztos, hogy fogsz kapni!

További javaslat az EU biztosok részéről, hogy lehessen a telefonokat megvásárolni töltő nélkül is, így csökkentve azok árát. Feltételezik ugyanis, hogy sok ember számára felesleges lenne minden telefon mellé töltőt adni, hiszen jó eséllyel úgyis van már otthon, az irodában, az autóban, egy-egy darab. Így ha anélkül árulnák a telefont, akkor az EU reményei szerint csökkenhetne ezzel a készülékek ára, és csak az vásárolná meg a töltőt, aki számára szükséges. Reményeik szerint ez még környezetkímélést is jelentene, hisz kevesebb termék készülne feleslegesen.

 

Te örülnél az egyentöltőknek?

Címkék: iphone okostelefon android

Szólj hozzá!

A múlt héten egy parkoló alkalmazást ajánlottunk Neked, ami ugyan hasznos, ám közel sem nélkülözhetetlen.

Most viszont egy olyan alkalmazást fogunk bemutatni, aminek a feltelepítése ellen egyszerűen nincs érv, tulajdonképpen tényleg kötelező feltelepíteni, ha használsz okostelefont.

Mi lehet fontosabb az életednél?

Ennél fontosabb alkalmazást egyszerűen kitalálni sem lehetne. És ezt túlzás nélkül állítjuk.

Az Országos Mentőszolgálat, a Vodafone Magyarország Alapítvány és a cseh Medical Information Technologies közösen fejlesztett egy életmentésre specializálódott okostelefon alkalmazást. Ez az alkalmazás külföldön már működik, Magyarországon most kezd elterjedni. Hogy értelme is legyen az alkalmazásnak, fontos volt az integráció és a helyi, magyarországi viszonyokhoz való igazítás.

Az alkalmazás neve egyszerűen: ÉletMentő.

A hangzatos név mögött valódi tartalom és innováció áll. Nézd, miket tud az alkalmazás!

A telepítést követően ki kell tölteni a személyes profilt, ahol meg kell adnod a születési évedet, TAJ számodat, állandó lakcímedet, stb. Megadhatod, hogy van-e valamilyen tartós betegséged (pl. cukorbetegség, magas vérnyomás, allergia), szedsz-e rendszeresen valamilyen gyógyszert, van-e gyógyszerallergiád, és beszélsz-e idegen nyelvet. Akár várandósággal kapcsolatos információkat is megadhatsz.

Innentől fogva ha bajban vagy, akkor az alkalmazás nagy segítségedre lehet. Ha mentőre van szükséged, akkor egyszerűen elég nyomva tartanod 3 másodpercig a középen lévő "MENTŐK" gombot, és máris elindul a hívás. De nem csak annyi történik, hogy nem megúszod a tárcsázást, hanem a diszpécsernek interneten keresztül azonnal elküldi az alkalmazás az összes olyan információt, ami hasznos lehet a mentősöknek. Egyrészt a profilodban feltöltött egészségügyi adatokat, másrészt pedig a telefon helymeghatározása alapján a pontos tartózkodási helyedet.

Mindenre gondoltak a fejlesztők!

A fejlesztők arra is gondoltak, hogy mi van, ha valahol nincs mobilinternet (vagy WiFi). Ilyenkor a fenti adatokat SMS-ben továbbítja az alkalmazás a diszpécser felé.

Ráadásul arra is kitaláltak megoldást, hogy mi van, ha valamiért nem tudsz beszélni a telefonban. Ilyenkor a kijelzőn látható ikonok megnyomásával tudsz kommunikálni, azok segítségével küldhetsz üzenetet a központnak.

Elsősegély nyújtásra is használható az alkalmazás

Ehhez egyszerűen menj az Elsősegély menüpontra, ahol máris kategóriákba szedve választhatsz, hogy milyen típusú problémával állsz szemben. Itt választhatsz, hogy újraélesztésre van szükség, vagy mit tegyél eszméletvesztés, félrenyelés, vérzés, súlyos betegség, mérgezés, kihűlés, (égési) sérülés vagy áramütés esetén.

A "Helyzetmeghatározás" menüpont alatt pedig láthatod az aktuális pozíciód koordinátáit, és hamar megtalálhatod, hogy hol van a hozzád legközelebb eső kórház, gyógyszertár vagy defibrillátor.

Előre kipróbálhatod a funkciókat

Végül az egyik legokosabb funkció, hogy az alkalmazást teszt üzemmódba kapcsolhatod, így kipróbálhatod a különféle funkciókat anélkül, hogy valójában értesítenéd róla a mentőket.

Érdemes rászánni néhány percet az alkalmazás megismerésére, hiszen valódi veszélyhelyzetben a pánik hatására nehezebb lesz eligazodni az alkalmazás használatában, hiába tényleg nagyon egyszerű a kezelése.

Így töltheted le

Az alkalmazás természetesen ingyenes, sőt, a hívás és a mobilinternet használata is (egyik szolgáltató sem számít fel díjat az adatforgalomért sem).

Ha Androidos telefonod van: A telefonodat használva bökj ide a telepítéshez

Ha iPhone-t használsz: A telefonodat használva bökj ide a telepítéshez

 

Töltsd le az ÉletMentő alkalmazást, nincs ok, hogy miért ne tennéd!

Címkék: tippek-trükkök

3 komment