A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

A múlt héten arról írtunk, hogy a Messenger alkalmazást is védheted ujjlenyomattal vagy arcfelismeréssel. Most pedig egy újabb újdonságot tartogat a Messenger, mégpedig a mobilod képernyőjének megosztását.

Mutatjuk, hogy mi ez, és mire jó!

Mi az a képernyő megosztás?

A Messengert használva tudsz videochatelni, ebben semmi újdonság nincs. A Messenger lehetőséget biztosít arra is, hogy több résztvevős beszélgetéseket bonyolíts videókonferenciák formájában. Ám újdonság, hogy a résztvevők nem feltétlenül csak Téged láthatnak a videóbeszélgetések során, hanem akár a telefonod képernyőjét is megoszthatod velük.

Így ha pl. távsegítséget kérsz egy program (pl. levelezés) beállításával kapcsolatban, vagy egyszerűen csak szeretnél megmutatni egy alkalmazásodat, fotóidat, stb, akkor ezt könnyedén megteheted. Ugyanígy jól jöhet ez a funkció, ha a telefonodon van egy prezentáció, egy dokumentum, vagy egy kimutatás, amit megbeszélnél a kollégáiddal. De lehetőséged van barátokkal videochat közben átfutni egy webshop kínálatát, a kedvenc éttermetek étlapját, vagy egy családi nyaralás emlékeit.

Ehhez mindössze annyit kell tenned, hogy videóhívás közben a vezérlőpanelen bökj a "share your screen" gombra, és máris láthatják a beszélgetés résztvevői a képernyődet.

Hány résztvevővel működik ez a funkció?

A Messenger korlátozza, hogy hány fős videóbeszélgetésekben oszthatod meg a képernyődet. "Sima" videóbeszélgetéseknél ez 8 fő, míg ha a Messenger Rooms keretein belül 16 fős beszélgetésnél van meghúzva a korlát.

 

Próbáld ki a Messenger új funkcióját!

Címkék: messenger

Szólj hozzá!

Manapság a szoftvergyártó cégek nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra és az adatvédelemre. Méginkább fontos kérdés ez akkor, ha egy csevegő alkalmazásról van szó, hiszen senki sem szeretné, ha illetéktelen kezekbe kerülnének a beszélgetései.

A Facebook is fejlesztett a Messengeren, mutatjuk, hogy mit.

Mostantól zárolhatod a beszélgetéseidet

A mobilokra kiadott Messenger alkalmazásban megjelenik az ún. App Lock, vagyis alkalmazás zár funkció. A lényege, hogy mostantól beállíthatod, hogy az alkalmazás megnyitásakor hitelesítést kérjen az app, vagyis vagy arcfelismeréssel, vagy ujjlenyomat azonosítással (kinek melyik érhető el a telefonján) láthatod csak a beszélgetéseket. Amíg az azonosítás nem történik meg, addig az üzenetek nem olvashatók. Hiába oldotta fel a telefont a tulajdonosa.

Magyarán a jövőben a feloldott, de pl. asztalon felejtett telefonok esetében nem lehet csak úgy beleolvasgatni illetékteleneknek a beszélgetésekbe, hiszen az App megnyitásakor újabb azonosítás szükséges.

Hogyan kapcsolhatod be?

Nyisd meg a Messengert, majd a bal felső sarokban bökj a profilképedre, itt pedig az adatvédelmi beállításokon belül kapcsolhatod be a zárolást.

A új funkció egyelőre csak az Apple mobiljaira és táblagépeire érhető el, de hamarosan az androidosok is megkapják majd ezt a frissítést.

 

Te be fogod kapcsolni a beszélgetéseid védelmét?

Címkék: messenger Face ID

Szólj hozzá!

Az ingyenesség mellett a YouTube persze egy pénztermelő gép, ez mindenki számára ismert. Azt is tudjuk, hogy a reklámbevételekből él a YouTube, vagyis a Google, ahogyan egy ideje már előfizetéssel élvezhetjük a reklámmentes YouTube Prémiumot is.

Most viszont változtat a Google, ami nekünk nem feltétlenül lesz jó, de a YouTube-nak és a videósoknak igen.

Kezdjük azzal: miből él egy youtuber?

A YouTube működési elve az, hogy a felhasználó kapja ingyen az érdekes tartalmat, hiszen ha ingyen van, és még érdekes is, akkor sokan fognak videókat nézni. Ez pedig tökéletesen így is történt.

Ám ahhoz, hogy izgalmas tartalmak legyenek a YouTube-on, ahhoz minőségi videókat kell készíteni. Persze van sok gagyi, néhány másodperces videó, de az igazán nagy nézettséget a valóban minőségi tartalomkészítők videói hozzák. Márpedig ha valaki rendszeresen akar jó minőségű videókat készíteni, az sok idő, sok befektetés a profi vagy fél profi videós eszközökbe, és rengeteg utómunka van a videó vágásával is. Mindamellett, hogy a legtöbb videósnak ez egyfajta hobbi, szerelem, természetes, hogy nem akarják ingyen csinálni. Sokan abból élnek, hogy videókat készítenek a YouTube-ra.

De azért, hogy ez működhessen, a YouTube fizet a videósoknak. Gyakorlatilag megosztja a bevételét. Magyarán: a videós készíti a tartalmat, a YouTube adja a felületet, bizonyos cégek szeretnének reklámozni a YouTube-on, hiszen ha nagy a nézettség, akkor az a reklámozó cégeknek jó. A YouTube beszedi a pénzt a reklámozó cégektől, és egy részét odaadja a videósoknak.

A pénz elosztása úgy történik, hogy egy adott videó feltöltésekor beállíthatja a videó készítője (pontosabban a videó közzétevője), hogy tartalmazhat-e a videója reklámot vagy sem. Ha nem, akkor ugyan a videója élvezhetőbb lesz a nézőknek, ám elesik a YouTubetól származó bevételeitől.  Ha úgy dönt, lehet reklám a videójában, akkor ugyan kevésbé élvezhető a videó amit készített, ám a YouTube megosztja vele azt a reklámbevételt, ami az ő videóival összefüggésben keletkezett. Értelemszerűen így a videósnak is az az érdeke, hogy a videóit minél többen lássák, minél több legyen a reklámmegjelenés, hisz annál nagyobb lesz a részesedése.

Milyen változás jön

Na most, hogy tisztáztuk, a YouTube milyen elv szerint ad pénzt a videósoknak, jön egy kis háttérinfó: néhány videóban nem csak a videó elején van reklám, hanem a videó közben is. Ez végképp idegesítő, de hát a biznisz az biznisz. Hogy melyik videóban van reklám? Azokban, amelyiknél a videó feltöltője ezt "engedélyezi", vagyis bekapcsolja ezt az opciót. Ám a YouTube szabályzata alapján ezt csak a 10 percnél hosszabb videóknál lehet megtenni. Nem véletlen, hogy számos youtuber 10-12 perces videókat készít.

Ám a YouTube változtat ezen a szabályon, és a jövőben módosítja ezt a limitet 8 percre, vagyis az eddigieknél rövidebb videók is tartalmazhatnak a jövőben lejátszás közben megjelenő reklámot.

Azonban a YouTube nem elégszik meg ennyivel, még egy aprónak tűnő változtatást hajt végre. Eddig ugyanis alaphelyzetben ez a kapcsoló ki volt kapcsolva, ami engedte a videó közbeni reklámokat, és a feltöltéskor kellett bekapcsolnia a tartalomgyártónak, hogy ő igényt tart a plusz reklámbevételre.

Mostantól viszont minden (8 percnél hosszabb) videó feltöltésekor az lesz az alaphelyzet, hogy be van kapcsolva az extra bevételt jelentő funkció, és ezt külön ki tudja kapcsolni a videós. De mint tudjuk, sokan nem változtatnak az alap beállításokon, szóval nem csak az anyagi érdekek, pusztán a figyelmetlenség is azt fogja eredményezni, hogy a nézők még több reklámot lesznek kénytelenek elviselni.

Vagy előbb-utóbb előfizetnek a YouTube Prémiumra. És bizonyára pontosan ez a változtatás célja.

 

Te hajlandó lennél fizetni a reklámmentes YouTube-ért?

Címkék: youtube youtuber

Szólj hozzá!

Az rendben van, hogy ha van egy érdekes cikk, akkor azt meg tudod osztani egy ismerősöddel, hiszen csak vágólapra kell másolnod a böngészőből a címet, és már küldheted is az ismerősödnek.

De mutatunk egy profibb megoldást!

Másolj úgy, hogy a cikkből kiemeled a lényeget!

Ám van egy probléma a hagyományos URL megosztással. Mert az oké, hogy az ismerősöd megkapja a linket, rákattint, és már olvashatja is, de egy hosszabb cikknél lehet, hogy csak egy bizonyos része lényeges a cikknek. Előfordulhat, hogy csak egy konkrét részletre szeretnéd felhívni az ismerős figyelmét.

Például a múlt heti hírlevelünkből lehet, hogy Te konkrétan arra a részre szeretnéd felhívni az ismerős figyelmét, hogy meghatározhatja, hogy a gyermek milyen videókat nézhet a YouTube Kids-en.

Ehhez vagy elküldöd neki a cikk URL-jét, majd elmagyarázod, hogy "ha lejjebb görgetsz, akkor lesz egy olyan rész, hogy ...", vagy egy olyan linket küldesz neki, ami egyből azt a részt fogja megnyitni, sőt, még ki is fogja emelni azt a részt, amit Te fontosnak tartasz.

Például így (kattints ide). (sajnos csak Chrome és Edge böngészőkben működik)

Hogyan csináltuk ezt?

Chrome böngészőhöz létezik egy profi eszköz, amit a Chrome áruházból telepíthetsz ingyenesen. Ennek a kiegészítőnek a neve: Link to Text Fragment (a linkre kattintva telepítheted).

Miután telepítetted, akkor ha egy weboldalon kijelölsz egy szövegrészt, és rákattintasz jobb gombbal, akkor a felugró menüben megjelenik egy olyan menüpont, hogy "Copy Link to Selected Text". Kattints erre, és így vágólapra kerül egy olyan link, amit ha átadsz az ismerősödnek, akkor úgy nyílik meg neki a weboldal, hogy ki lesz rajta emelve az általad kijelölt szövegrész.

Fontos, hogy ehhez az ismerősödnek is Chrome vagy Edge böngészőt kell használnia, de nem fontos, hogy telepítve legyen neki is ez a bővítmény.

 

Ha Chrome-ot használsz, akkor töltsd le ezt a bővítményt.

Címkék: edge chrome

Szólj hozzá!

A YouTube-ot minden korosztály imádja, de leginkább a fiatalok, sőt, a gyerekek is. Ám főleg miattuk érdemes óvatosnak lenni, és ezt a Google is tudja, segít is ebben.

Itt a YouTube Kids

A YouTube Kids tulajdonképpen egy olyan YouTube, amit a gyerekeknek szán a Google. Elsősorban a 3-12 éves korosztályt célozzák vele. A cél, hogy egyrészt korlátok közé lehessen szorítani a YouTubeozást, másrészt pedig véletlenül se találkozzon a gyermek olyan tartalommal, amely nem neki való.

További előny, hogy a videók között keresni is könnyebb a gyerkőcöknek, ugyanis nagyon jól behatárolt kategóriákba sorolják a videókat, így könnyedén választhat a gyerek, hogy zenét akar hallgatni, sportot vagy mesét nézni, esetleg kézműveskedést tanulni.

Hogyan védi meg a gyerekeket a YouTube Kids?

Részben a szülők részére lehetőséget ad korlátozni a hozzáférést, vagyis előre beállítható, hogy mennyi ideig engedjük a gyereknek, hogy videókat nézzen.

További előny, hogy a "Megnézem mégegyszer" menüben láthatjuk, korábban milyen videókat nézett a gyerkőc. Így egyrészt Te is ellenőrizheted, miket nézett, másrészt a gyermek is könnyedén tudjak újra megnézni, amiket szeret.

Szintén jó eszköz a szülők kezében, hogy ha valamelyik videó nem tetszik nekik, akkor azt egy pillanat alatt letilthatják, sőt, akár egy-egy YouTube csatornát is tilthatnak. Így a továbbiakban a letiltott videókat a gyermek nem fogja megtalálni.

Állíts be minden gyermekednek külön profilt

Ha több gyermek is használja ugyanazt az eszközt, az sem probléma. Bizonyára más az érdeklődési körük, így mást szeretnének nézni is. Minden profilhoz külön beállíthatod a gyermek érdeklődési körét, valamint, hogy hány éves a gyermek. Így profilonként különböző tartalmakat fog a YouTube ajánlani.

Határozd meg Te, hogy mit nézhet

Arra is lehetőséged van, hogy bekapcsold az ún. "Csak jóváhagyott tartalom" módot. Ebben az esetben csak azokat a videókat, listákat, gyűjteményeket vagy csatornákat nézheti meg a gyermek, amiket Te előzetesen engedélyeztél neki. Ennél a módnál a gyermek nem kereshet videóra.

Korosztály szerint is behatárolhatod, hogy miket nézhessen a gyermek. Ha óvodás korú, akkor a YouTube olyan videókat fog mutatni, amelyek segítik a kreativitás fejlődését, valamint a tanulást.

Az 5-7 éves gyerekeknek jellemzően nekik való rajzfilmeket fog ajánlani a YouTube, valamint kézügyességet igénylő és fejlesztő kézműves videókat.

Honnan tudja a YouTube, hogy mit nézhet a gyermek?

Egyrészt minden videó feltöltésekor aki feltölti, az megjelöl néhány kategóriát, amibe a videó beletartozik. Ez segít besorolni a videót, hogy milyen tartalom is valójában. De túl ezen algoritmusok figyelik a feltöltött videókat, ez különféle szempont szerint kiszűri a gyanús videókat.

Szintén monitorozza a YouTube, hogy más gyerekek miket szoktak nézni, és nyilvánvaló, hogy ami széles körben népszerű, az vélhetően megfelelő tartalom.

Ugyancsak fontos, hogy nagyon sok YouTube csatorna megbízható, és ha évek óta több száz, vagy több ezer gyerekeknek szánt videót töltött fel, akkor vélhetően a következővel sem lesz gond.

De egyik algoritmus sem tökéletes, így a robotokon túl emberi erővel is ellenőrzik a videókat, ugyanis ha valaki úgy ítéli meg, hogy egy adott videó mégsem való gyermeknek, akkor túl azon, hogy letilthatod, hogy a Te gyereked ne láthassa többé, a YouTube emberi is ellenőrzik azt, és ha egyetértenek Veled, akkor a teljes Kids platformból kikerül a videó.

Hogyan használhatod?

Akár Android, akár iPhone felhasználó vagy, az alkalmazás áruházból ingyenesen letöltheted a YouTube Kids alkalmazást, sőt, sok okostévére is elérhető már a YouTube Kids.

Ha pedig számítógépen szeretnéd használni, akkor klikk ide: https://www.youtubekids.com

 

Ha van gyermeked, próbáld ki a YouTube Kids-et, érdemes.

Címkék: youtube youtube kids

Szólj hozzá!

Manapság már mindenre van online megoldás, legalábbis szinte mindenre. És akár hiszed, akár nem, a magyar egészségügy is egészen naprakész: online felületen kezelheted az egészségeddel kapcsolatos dolgokat.

Bemutatjuk Neked ezt az online felületet.

EESZT, vagyis Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér

Szóval létezik egy elektronikus felület, ahol ügyfélkapus hozzáféréssel tudsz bejelentkezni. Tehát előfeltétel, hogy rendelkezz ügyfélkapuval. Ha ez megvan, akkor a böngésződbe írd be: https://www.eeszt.gov.hu

A rendszer használata természetesen ingyenes.

Jobb felül kattints a Bejelentkezés gombra, majd lépj be az ügyfélkapud segítségével. Miután beléptél, máris kezelheted az egészségügyi adataidat.

Az önrendelkezés menüpontban rendelkezhetsz arról, hogy az egészségeddel kapcsolatos adataidhoz ki és milyen ügyben férhet hozzá. Itt értelemszerűen tudod beállítani, hogy mihez engedsz hozzáférést másoknak és mihez nem.

A személyes információ fül alatt megadhatod a saját email címedet, ide kérhetsz értesítéseket a rendszertől. Szintén itt megadhatsz egy vészhelyzet esetén értesítendő személyt. Az egészségügyi intézmények látják az itt megadott adatot, és egészségügyi vészhelyzet esetén értesítik azt, akit itt megadsz.

Az értesítések beállítása menüpontban beállíthatod, hogy küldjön-e a rendszer értesítést Neked különféle eseményekről (új e-recept, beutaló vagy egyéb dokumentum érkezése).

A rendszer egyik legfontosabb funkciója, hogy meghatalmazást adhatsz családtagnak, ismerősnek, akik jogosultak lesznek kiváltani a Neked felírt e-recepteket. Itt több embert is megadhatsz, valamint korlátozhatod a meghatalmazás időszakát.

Hozzáférést adhatsz a lakossági portál funkcióihoz is rokonodnak, családtagodnak, majd a "Képviseletre jogosultak" menüpontban kezelheted a meghatalmazásokat, vagy visszavonhatod azokat.

Szintén nagyon hasznos és fontos funkció, hogy egy labor vizsgálat eredményét megtekintheted a rendszerben, ahogyan ambuláns lapokat, beutalókat is.

Az eReceptek menüpontban láthatod a Neked felírt recepteket, külön bontva azokat, amiket már kiváltottál, és külön azokat, amik még kiváltásra várakoznak.

Lépj be még ma!

Érdemes minél előbb bejelentkezned, és a legalapvetőbb dolgokat beállítanod: megadni az email címedet, beállítani, hogy küldjenek Neked email értesítést pl. e-recept kiállításról, add meg a vészhelyzet esetén értesítendő személy adatait, és a legfontosabb néhány embernek adj meghatalmazást, hogy kiválthassák az e-receptjeidet.

Érdemes átnézni a rendszer többi funkcióját is, de ha csak ezeket használod, akkor már megérte belépni.

 

Próbáld ki az EESZT rendszerét, tényleg sok hasznos funkciót tud.

Címkék: tippek-trükkök

Szólj hozzá!

Amióta a Google Maps elterjedt, azóta bárki "körbeutazhatja" a világot virtuálisan.

Most mutatunk egy érdekességet, ahol különböző országok területeit hasonlíthatod össze, de nem akárhogy!

Interaktív térkép, összehasonlítható területekkel.

thetruesize.com weboldal egy interaktív térkép, ahol bármilyen országra rákeresve (angol néven) a program kijelöli a keresett ország körvonalát, területét.

Ha beírsz egy másik országot is a keresőbe, akkor azt egy másik színnel jelöli körbe a rendszer. Innentől jön az érdekesség, egy kijelölt területet elmozdíthatsz az egér segítségével, ráhúzva egy másik területre, így könnyedén összehasonlíthatóvá válnak országok területei egymással, nem csak a számok nyelvén, de vizuálisan is.

Például igen látványos, hogy Kanada, vagy épp Kína tulajdonképpen akkora, mint komplett Európa.

Korrigálni kellett a Föld görbületét is

A 2D és 3D nézetek közötti torzulást korrigálni kell, ha pontos eredményt szeretnénk kapni. Mert hiába gondolják a lapos Föld hívők, hogy a Föld lapos, nem így van. A képernyők és papír alapú térképek viszont laposak, így a két nézet között torzul a kép.

Ezt megoldották a program készítői, ahogy mozgatsz egy kijelölt területet, látható, hogy a terület optikai mérete folyamatosan változik.

Grönland területe 2,166 millió négyzetkilométer, míg Afrika 30,37 millió, ám egy hagyományos földgömb nézetben szinte ugyanakkorának szoktuk látni. Ha azonban ezen a térképen rákeresel Grönlandra (Greenland), és elmozgatod a kijelölt részt a helyéről, máris láthatod, hogy "összezsugorodik" Afrika felé helyezve, tartva a kb. 1:15 arányt egymáshoz képest.

Mi értelme ennek?

Konkrét, hasznos funkciót nem igazán tudunk mondani, hogy miért is lehet hasznos ez a weboldal, de egy kis érdekességet mindenképp jelent. Érdemes megnézni!

 

Próbáld ki a thetruesize.com weboldalt, tényleg érdekes.

Szólj hozzá!

Amióta a WiFi használata elkezdett elterjedni, gyakorlatilag két területen várunk egyre többet tőle. Ez a sebesség és a hatótáv.

A legújabb WiFi szabványt szeretni fogod!

Itt a WiFi 6, de mi is az?

Bármennyire is gyors, mindig gyorsabbat szeretnénk, és persze azt, hogy legyen WiFi mindenhol: a leghátsó szobában is, a teraszon is, a kertben is.

A WiFi szabványnak több generációját éltük már meg, de eddig ezeket nem számokkal jelölték, hanem betűkkel. Volt a A, B, G, N szabvány (ezek tulajdonképpen az első 4 generáció), majd érkezett az elmúlt évek csúcs szabványa, AC jelöléssel (ezt hívhatnánk WiFi 5-nek). Eddig azt lehetett mondani, hogy az AC-s WiFi eszközök voltak a leggyorsabbak, most viszont itt a WiFi 6, vagy betűjellel nevezve az AX szabvány.

Érdemes tudni, hogy a WiFi alapvetően két frekvenciát használ: vagy a 2,4 GHz-et, vagy pedig az 5 GHz-et. Fontos tudni, hogy a magasabb frekvencián nagyobb sávszélesség érhető el, ám ennek kisebb a hatótávja, míg az alacsonyabb frekvencián a sebesség kisebb, ám a hatótáv nagyobb.

Érdekesség, hogy míg az AC szabvány csak 5 GHz-en működött, addig az új AX szabvány, avagy WiFi 6 már mindkét frekvenciát támogatja.

Fontos újítása még a WiFi 6-nak, hogy ez a szabvány már támogatja a WPA3 titkosítást, vagyis a WiFi nehezebben feltörhető (egyelőre feltörhetetlen), mint a korábbi titkosítási megoldásokkal volt.

További előnye a WiFi 6-nak, hogy kevésbé érzékeny arra, hogy ha a környéken sok WiFi hálózat található, valamint az egyidejű kapcsolatok sem terhelik a hálózatot annyira, mint eddig.

Mennyivel gyorsabb?

Egy egyszerű teszt szerint a hagyományos 2,4 GHz-es frekvencián mértek 115 mbit/mp sávszélességet, majd az 5 GHz-en AC szabvány szerint 510 mbit/mp-et, az új WiFi 6-tal pedig 860-at.

A WiFi 6 tehát közel 70%-kal gyorsabb volt, mint az AC szabvány, ám még látványosabb lett a különbség a távolság növelésével, amikor már több, mint kétszer gyorsabb lett az új WiFi szabvány az eddigi csúcshoz képest.

Mi kell ahhoz, hogy WiFi 6-od legyen?

Alapvetően két dolog. Az egyik, hogy a routered olyan legyen, ami már támogatja a WiFi 6-ot, ezek jellemzően tényleg csak a nagyon új, illetve drágább routerek jellemzői egyelőre.

A másik, hogy WiFi 6 kompatibilisek legyenek az eszközeid, például az okostelefonod, vagy a laptopod.

Természetesen a szabványban lefelé a kompatibilitás adott, vagyis ha Te egy új, WiFi 6 képes routert vásárolsz, és van olyan régi eszközöd, amelyik csak a régebbi WiFi szabványokat támogatja, azokkal ugyanúgy felcsatlakozhatsz az új routerre, mindössze annyi történik, hogy a router azzal az eszközzel a régebbi protokoll szerint fog kommunikálni.

Mikor érdemes WiFi 6-ra váltanod?

Egyrészt akkor, ha WiFi 6 képes eszközeid is vannak, amikkel ki tudod használni az új szabvány előnyeit. Másrészt pedig akkor, ha gyors (500 mbit/mp feletti) internet előfizetéssel rendelkezel, vagy egyidejűleg sok eszközzel csatlakozol a WiFi hálózatra (jellemzően irodai környezet), és fontos a magasabb sebesség.

 

Te elégedett vagy a mostani WiFi hálózatoddal?

Címkék: wifi wifi 6

Szólj hozzá!

Azt gondolhatnánk, hogy a Google keresőjében nincs semmi különös, egyszerűen megkeresi a találatokat a keresési kifejezésre, és ennyi. Pedig számos extra funkciója van, bár ezeket a legtöbben nem ismerik. Írtunk már ezekről: itt, itt, itt, itt és itt.

Most pedig megint újított egy picit a Google.

Segít, hogy jobban eligazodj a találatokban

Amikor rákeresel valamire, akkor a találati listában a találatoknak van egy címük, valamint egy rövid leírásuk. A cím általában a weboldal címe (ezt a weboldal szerkesztője adja meg), a leírás pedig vagy a webszerkesztő által elkészített leírás, vagy pedig a Google által elkészített összefoglaló a weboldalról. Ideális esetben mindkét verziónál egy rövid kivonat arról, hogy az adott weboldalon miről is olvashatsz, így előre sejtheted, érdemes-e rákattintanod a találatra vagy sem.

Ebben eddig semmi újdonság nincs, most viszont a Google egy apró változtatást vezetett be. Mostantól a leírásban a keresési kifejezéseket kiemeli, így már az "előzetest" olvasgatva szembetűnik az a néhány kifejezés, amit a keresőbe beírtál. Így sokkal szembetűnőbb, hogy számodra mi is lehet releváns találat, és nagyobb eséllyel kattintasz a számodra valóban fontos találatra.

Ha például beírod, hogy "iphone kijelző csere nyíregyháza", akkor ahogy a fenti képen is láthatod, a találatok leírásaiban kiemeli vastag betűvel az "iphone", a "kijelző", a "Nyíregyházán" és a "csere" szavakat. Így pontosan tudhatod, hogy az adott weboldalra kattintva biztosan olyan tartalomhoz jutsz, ami a keresésednek megfelelő.

 

Neked feltűnt már a Google újítása?

Címkék: google tippek-trükkök

Szólj hozzá!

Megszokhattuk már, hogy a Microsoft időről időre frissíti a Windowst, mikor hibajavításokat, mikor pedig új funkciókat eljuttatva így a felhasználók számítógépére.

Most inkább ez utóbbira gyúrt a Microsoft, megmutatjuk, milyen újdonságokat kapsz a Microsofttól.

Íme az új funkciók

  • A Windows a merevlemezen vagy SSD-n tárolt fájlokat rendszeresen indexeli, ennek a célja, hogy ha keresel egy fájlt, akkor sokkal gyorsabban megtalálja a rendszer. Viszont az indexelési folyamat terheli a gépet, mostantól pedig csak akkor fogja elvégezni a Windows az indexelést, amikor a gép tétlen állapotban van. Így összességében nem fogod észrevenni, hogy néha belassul a gép.
  • Korlátozhatod a Windows frissítések letöltésének a sávszélességét, így biztosítva, hogy ne foglalhassa le a Windows frissítések letöltése a teljes internet sávszélességedet.
  • A frissítést követően a Windows hivatalosan is támogatja a WiFi 6 és a WPA3 szabványt. Ezek újabb, gyorsabb WiFi szabványok, a WPA3 pedig új, az eddigieknél biztonságosabb vezeték nélküli kapcsolódást tesznek lehetővé.
  • Bluetooth-on keresztül (amennyiben van bluetooth a számítógépedben) egyéb eszközről küldhetsz zenét a számítógép hangszóróira. Magyarán a telefonodról indíthatsz úgy zenét, hogy a számítógép hangszóróin szóljon.
  • A Feladatkezelőben mostantól megnézheted, hogy milyen típusú háttértároló van a gépedben, illetve a videokártya hőmérsékletéről is kaphatsz információt.
  • A virtuális asztalok mostantól elnevezhetők.

Azért minden most sem megy simán

Szinte már természetes, hogy egy frissítés hibákat is hoz magával, és ez most sincs másként. Maga a Microsoft ismerte el, hogy a gyorsindítás funkcióval van némi probléma, konkrétan ez meggátolja a frissítések telepítését. Ebben az esetben csak a gép újraindítása segít.

A Microsoft a következő frissítéssel fogja javítani ezt a hibát.

 

Neked frissített már a számítógéped?

Címkék: windows windows 10

Szólj hozzá!