A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Tavaly a Vodafone felvásárolta a UPC-t, vagyis rengeteg hazai háztartás és vállalkozás vezetékes internet (és TV, esetleg vezetékes telefon) szolgáltatása a mobilszolgáltató kezébe került.

Az akkori ígérete az volt a Vodafone vezérigazgatójának, hogy az előfizetőiket ez semmilyen mértékben sem fogja érinteni. Most viszont már tudjuk, fogja. Nagyon is!

Törlik a régi email fiókokat!

A UPC előtti időszakban még Chello néven futott a TV kábelen elérhető internet szolgáltatás. Ekkoriban az előfizetők az előfizetésük mellé kaptak @chello.hu végződésű email fiókot. Aztán jött a UPC, aki meg is tartotta a meglévő @chello.hu-s címeket, ám az új ügyfeleknek már @upcmail.hu -ra végződő email fiókokat biztosított.

És tavaly érkezett a Vodafone. Ígéretük szerint ugye ez semmilyen változással nem jár az ügyfelek részére. Azonban mégis, ugyanis a jövőben nem kívánják fenntartani a korábbi szolgáltató által biztosított email fiókokat, hanem törlik azokat!

Tehát még egyszer, csak hogy teljesen egyértelmű legyen: 2021. tavaszán törlik az összes @upcmail.hu -ra, valamint @chello.hu -ra végződő email fiókot!

Mit jelent mindez?

Először is azt, hogy aki jelenleg olyan email fiókot használ, aminek a címe @upcmail.hu-ra vagy @chello.hu-ra végződik, az tavasztól nem fog tudni ezen a fiókon keresztül emailezni. Sem küldeni, sem fogadni!

További probléma, hogy az adott email fiók sok egyéb felülethez lehet bejelentkezési név (pl. Facebook, YouTube, Apple fiók, Google fiók, blog felületek, Magyarorszag.hu ügyfélkapu, stb.). Mivel az adott rendszerek a rögzített email címen keresztül tartják a kapcsolatot az ügyfeleikkel, így itt is problémát okozhat a fiók törlése.

Érint-e Téged a változás?

Függetlenül attól, hogy milyen email címed van, ha használsz valamilyen levelezőprogramot, akkor ellenőrizned kell, hogy a levélküldés milyen szerveren keresztül történik. Ha a upcmail.hu-s szerverről mennek ki a leveleid, akkor ezt bizony meg kell változtatnod, mert tavasztól ezzel is gondok lesznek!

Ha nem használsz @upcmail.hu vagy @chello.hu végződésű emailcímet, akkor közvetlenül nem. De ha van olyan ismerősöd, aki használ ilyen email címet, akkor közvetve már igen, hiszen vele a továbbiakban nem fogsz tudni levelezni a régi email címen keresztül.

Szóval ha van ilyen ismerősöd, érdemes megosztanod vele ezt a levelet, hogy mielőbb tudjon lépni az ügyben!

Biztosan lesz email átirányítás, nem?

Jelenleg úgy tűnik, hogy nem. Érthetetlen, de nem csak a szolgáltatást akarja megszüntetni a Vodafone, hanem jelenleg úgy fest, az átállást sem kívánja zökkenőmentessé tenni azzal, hogy minden fiókhoz beállítana egy átirányítást az új email címedre.

Mennyire biztos mindez?

Teljesen, a Vodafone létre is hozott egy oldalt, ahol részletesen olvashatsz erről, illetve a teendőidről.

https://www.vodafone.hu/termekkivezetes/webmail

Az utolsó nap, amikor elérhető lesz a szolgáltatás: 2021. március 01.

Na oké, és mégis mit kell tennie annak, aki érint?

Talán bele sem gondolsz elsőre, hogy mennyi mindent! Megpróbáljuk összeszedni!

  • Először is, hozz létre egy új email címet magadnak. Erre számos ingyenes lehetőséged van (freemail, gmail.com, stb), de ha céges felhasználó vagy, akkor erősen javasolt a saját domainnév használata (nev@cegnev.hu).
  • Feltétlenül össze kell gyűjteni minden olyan felületet, ahol a hamarosan törlésre kerülő email címed van feltüntetve (névjegykártya, szórólap, számlasablon, weboldal, közösségi oldalak, stb.). Ezeket mindet módosítanod szükséges!
  • Szintén gyűjtsd össze azokat az online felületeket, ahová a törlésre kerülő email címeddel regisztráltál, az a bejelentkeződ (közösségi felületek, díjnet.hu, webáruházak, online fiókok, ügyfélkapu, cégkapu, stb). Ezeken a felületeken is kezdeményezd a régi email címed cseréjét az új címedre.
  • Próbáld meg a lehető legtöbb olyan partneredet értesíteni ez email cím változásról, akikkel emailben szoktad tartani a kapcsolatot. Kérd meg őket, hogy a címtárukban módosítsák az email címedet!
  • Ha levelezőprogramot használsz (pl. okostelefonon, vagy számítógépen Outlook, Thunderbird, Mail, stb), akkor itt is módosítani kell majd a beállításokat, törölve a régit, beállítva az újat.
  • a upcmail.hu -s vagy chello.hu -s fiókodban tárolt leveleidet át kell költöztetned az új email fiókodba. Ezt legegyszerűbben úgy teheted meg, hogy a régi és az új fiókodat egyaránt beállítod egy levelezőprogramba (IMAP és nem POP3 kapcsolatként), és az régi fiókod összes levelét kijelölve egyszerűen húzd át az új fiókod megfelelő mappájába.

Pro tipp azoknak, akik igazán komolyan akarják csinálni

Azoknak, akik nem akarják a véletlenre bízni az átállást, adunk pár extra tippet.

Egyrészt érdemes az új email fiókot mielőbb létrehozni! Fontos, hogy innentől már csak az új fiókon keresztül levelezz, a régi fiókodat mielőbb kezdd elhagyni, így szépen leépítve azt. Így nem lesz annyira drasztikus számodra a hirtelen megszűnés.

A régi email fiókodba állíts be automatikus választ, ahol tájékoztatod a Neked levelet küldőket, hogy ez az email fiókod hamarosan megszűnik, és ugyanebben az automata válaszban add meg nekik az új címedet.

Irányítsd át a leveleidet! Amíg meg nem szüntetni a Vodafone a régi email címedet, addig lehetőség van átirányítani az ide érkező leveleidet az új címedre. Ezt érdemes megtenni, mert így a jövőben elegendő csak az új címedet ellenőrizned.

 

Ha érint Téged a Vodafone lépése, akkor kezdd el mielőbb az átállást, ha nem, akkor továbbítsd ezt a levelet azoknak az ismerőseidnek, akiket érint.

Címkék: vodafone chello upcmail upcmail.hu chello.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr3316328648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása