A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Az internetet mindannyian használjuk, mégis az a generáció, aki nem ebbe nőtt bele, sok esetben nem érti, miről is beszélnek azok, akik ebben nőttek fel. Az internet ugyanis saját etikettel rendelkezik, amit egyszerűen netiketnek hívnak.

De nézzük csak, mik is a netikett szabályai!

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

Az internet íratlan szabályai

  • Tegeződj bátran! Az internetes kommunikációban teljesen elfogadott, a tegeződő társalgási forma, függetlenül attól, hány éves vagy Te, és mennyi a másik fél. Természetesen ha a való életben nem tegeződtök, akkor azt ne csináld, hogy interneten tegezed, a valóságban pedig magázod a másikat, mert az hülyén mutat.
  • Ne feledd, egy nick név (becenév) mögött bárki lehet. Egy fórumon, blogon vagy régi chateknél ún. nicknevek (becenevek) "mögé bújva" lehetett társalogni. Azonban tartsd észben, hogy ezek mögött bárki lehet! Hiába gondolod, hogy egy 30 éves srác van a másik oldalon, az elképzelhető, hogy egy 50-es hölgy a valóságban.
  • Légy őszinte, de ne túlzottan nyílt. Légy olyan, mint a valós életben, de akit nem ismersz, annak ne oszd meg az életed titkait, hisz ahogy említettük: nem tudod, ki van a valóságban a másik oldalon.
  • Légy lényegretörő. Fogalmazz röviden, amennyire csak lehetséges.
  • Ne írj csupa NAGYBETŰVEL, mert az kiabálásnak számít. Illetve csak akkor írj így, ha jelezni akarod, hogy most "kiabálsz".
  • Az írásjelek (vessző, pont, kérdőjel, zárójel, stb.) és szavak közé tegyél szóközt.
  • Használj smile-kat! Mivel nem tudja a másik fél, hogy Te hogyan értesz egy félreérthető mondatot, a smile-k segítenek a hangulatod tükrözésében. Így látható, hogy viccből írod, vagy komolyan is gondolod amit írsz. A smile-król már itt írtunk.
  • Használj bátran internetes rövidítéseket, szlengeket. Ezekről is írunk már, itt olvashatod.

Az elektronikus levelezés szabályai

  • Mindig használd a tárgy mezőt, és az legyen mindig egyedi, és utaljon valóban a tartalomra. Ne ott köszönj, vagy ilyesmi. A tárgy alapján a címzett rögtön tudja, kb. miről is lesz szó a levélben, ezen kívül a modern levelező programok a tárgy mezők azonossága esetén csoportosítja össze az össze tartozó üzeneteket.
  • Csak olyat írj le emailben, amit egy levelezőlapon is leírnál.
  • Az emailekre illik gyorsan válaszolni, akár néhány órán, netán néhány percen belül. A több napos késés nagyon illetlen. Ha nincs időd válaszolni, akkor legalább annyit reagálj, hogy megkaptad, és hogy mikor számíthat a másik fél válaszra Tőled.
  • Ha több embernek is küldesz emailt, akkor a címzett a fő címzett legyen, a többi embert a másolat mezőbe tedd.
  • Szintén továbbküldős emaileknél töröld az eredeti üzenet fejlécéből a korábbi címzetteket.
  • Lehetőség szerint ne vegyél részt továbbküldős emailek küldözgetésében, de ha mégis, akkor a címzetteket a titkos másolat mezőbe tedd, hogy egymás címei ne kerüljenek ki, és ne váljanak vírusok és spam listák célpontjává.
  • Soha ne küldj kéretlen tartalmat senkinek emailben.

 

{mezo_Keresztnév}, használd egészséggel a netikett szabályait!

Címkék: netikett smiley smile internet etikett

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr678139076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MasterMind Számítástechnika · www.mastermind.hu 2016.02.06. 08:55:22

@Hóhér az utolsó barátod:
Köszi. Így is, úgy is használatos. Hivatalosan a mosoly az smile (y nélkül), sokan szlengesen y-nal írják.

Valóban az y-os az elterjedtebb, de hivatalosan olyan angol szó nincs, hogy smiley, csak olyan, hogy smile.
süti beállítások módosítása