A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Hát, ez egy kemény kis bejegyzés lesz. Volt már Veled olyan, hogy megnéztél egy oldalt, vagy érdeklődtél egy téma felől, és utána olyan volt, mintha a csapból is annak a cégnek folyna a reklámja?

Például megnézted az egyik párt weboldalát, és utána pl. a Facebookon jobb oldalon újra és újra előjött annak a pártnak a hirdetése. De ugyanígy van ez számos kereskedelmi oldallal is. Pl. ha webshop felől érdeklődsz, jó eséllyel meg fogod találni a Shoprentert. Ez egy debreceni cég. Utána pedig folyton folyvást az ő hirdetésüket fogod látni számos helyen, pl. a Youtube-on.

Ez hülyeség!

Igen, elsőre úgy tűnhet, ez csupán a véletlen műve. Ám közel sem az. Ezt a technológiát a Google találta ki, ami marketing szempontból zseniális. Tényleg az. Rájöttek, hogy az internetes hirdetésnél (és persze az összes többinél is) a legnagyobb problémát az jelenti, hogy nem eléggé célzott, nehéz konkrétan az érdeklődő célközönséget megszólítani.

Míg az offline marketingben itt nem sikerült igazán nagy áttörést elérni, addig az online marketingben köszönhetően a digitális technológiáknak erre lehetőség nyílik. Szuper, az ötlet megvan, a technológia adott, irány, húzzunk rá egy jó kis üzleti modellt - gondolták a Google-nél.

Így hát kitalálták, hogy a saját hirdetéseiken (AdWords) túl ők lehetőséget adnak a különféle weboldalaknak arra, hogy ne kelljen nekik hirdetőt szerezniük, hanem ezt a Google megoldja. Kvázi a Google-nek "adják el" a hirdetési felületet, de a Google dönti el, kinek a hirdetése fog megjelenni. Így mindenki jól jár. És hogy kié fog megjelenni? Az attól függ, éppen ki nézi az oldalt.

De hogyan tudják ezt befolyásolni?

Azt gondolnád, ez lehetetlen. Hisz honnan tudják, hogy aki a gép előtt ül, milyen érdeklődésű ember?! Nos ez egy ördögi "játék". Mivel a Google az internet egyik legnagyobb hatalmú cége, így tulajdonképpen mindenhez hozzáfér. Ha Gmail-t használsz, akkor látja a leveleidet. Azt is, milyen témájúak ezek. Ha Google+ felhasználó is vagy, akkor még többet tudnak Rólad. De mivel a legtöbb weboldal látogatottsági statisztikáját is ők mérik, így a legtöbb weboldalon van egy kis követőkód, ami alapján mérik, hogy mikor hányan jártak az oldalon. És persze azt, hogy melyik oldalról jutottak oda. És azt is, hogy milyen nyelven beszélsz. És azt is, hogy milyen operációs rendszert használsz. És, hogy milyen böngészőt. És azt is, hogy épp a Föld melyik pontjáról internetezel (akár utca-házszám szintig is - ezt az IP címedből tudják meg). És azt is, hogy... Ja, ne feledd: a Google már körbefényképezte a világot, így azt is tudja, hogy melyik címen milyen ház van. Tehát azt is tudja, gazdag vagy, vagy sem. És hogy hol dolgozol.

Nem folytatom. Mivel a legtöbb felhasználó a Facebook-on állandóan be van jelentkezve (az mindegy, hogy épp meg van nyitva a FB ablak vagy sem, de a böngésződ be van lépve), így az ottani adataidhoz is hozzáférhetnek. Igen, ehhez hozzájárultál a regisztrációval. Apropó, böngésző. Mit használsz? Chrome? Jó eséllyel igen. Az is a Google-é.

Nos akkor: van egy böngésző, ami az övék. Van egy közösségi portál, ahonnan elérik a nevedet, születési adataidat, fotókat Rólad, családi állapot és ismeretségi kör csak hab a tortán. És ismerik a szokásaidat. Azt, hogy kivel és mikor, miről levelezel. Azt, hogy milyen témák felől érdeklődsz. Milyen a politikai beállítottságod. Milyen vallású vagy. Hányas cipőt hordasz, melyik a kedvenc autó márkád, hol laksz, stb. Mondtam, hogy mindent tudnak Rólad.

Abba nem kezdünk bele, hogy ha Androidos telefont használsz, akkor szintén a Google rendszerét használod, és minden percben tudják, merre jársz.

Mi ezzel a gond?

Az, hogy elképesztően befolyásolhatóvá válik az ember. Ne csak a fent leírt triviális - és igazán senki sem túlzottan zavaró - dolgokra gondolj. Tudják, kinek mi a gyenge pontja. Mindenkiről, mindent. Tényleg. A valódi probléma pedig az, hogy különféle nemzetbiztonsági okokra hivatkozva ezekhez az adatokhoz hozzájutnak a kormányok, hadsereg, stb. is. Vannak egyébként az ilyen adatok összegyűjtésére és értékesítésére specializálódott cégek. A Facebook és a Google csak az ismertek, de van néhány olyan cég, akik 1 milliárd dollár feletti árbevételt realizálnak (egyenként) az adatkereskedelemből. Acxiom, Epsilon, Experian, Exalte, IXI...

Na oké, de mit tegyünk?!

Egyfelől semmit. Teljesen nem lehet védekezni, hiszen remete életet nem lehet élni 2014-ben. Legalábbis nem érdemes. Azonban arra igenis oda lehet figyelni, hogy hol milyen adatokat adsz meg magadról. Pl. nem kell olyan oldalakra tévedni, amik egyértelműen nem megbízhatók, még ha oly "kecsegtető" címmel is csalogatnak, hogy az egér szinte magától rákattint. A Facebook üzenőfal jellemzően tele van ilyenekkel.

Ezen kívül egy Google-től kilépett programozó, csinált egy Chrome-kiegészítőt, amit ha feltelepítesz, akkor egyszerűen megfogja ezeket a követőkódokat, és nem továbbítja az adatokat. Legalábbis reméljük, hogy ez nem csak egy újabb darabja az összeesküvés-kirakósnak. Ennek a neve: Disconnect.

Válaszd ki a Desktop verziót, és jobb oldalon a "Get private browsing" gombra kell kattintani, így tudod letölteni. A Chrome-ban jobb felül egy D betűt fogsz látni, és kezdd el figyelni, melyik weboldalnál milyen számot látsz a jobb alsó sarkában. Annyi kis követőkódot szűrt ki éppen.

 

Jobban nem mélyülünk bele a témába, így is elég kemény ez, de ha Téged érdekel, ebben a cikkben kicsit jobban kivesézik a dolgot, és belemennek abba is, hogyan követnek akkor, ha épp nem internetezel. Pl. a közbiztonságra való hivatkozással felszerelt köztéri kamerákkal - amik arcfelismerővel is rendelkez(het)nek.

 

Próbáld megvédeni személyes adataidat, nem tartozik mindenkire, hogy hányas cipőt hordasz!

Címkék: adatbiztonság tippek-trükkök

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr76737661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása