A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Kezdj el az eddigieknél többet figyelni a számítógépedre, így kevesebb bajod lesz vele, és több örömöt fogsz benne lelni.

Például az egyik olyan terület, ami igen sok bosszúságot tud okozni, az a vírusok és kémprogramok összeszedése. Először is, nézzük meg, miket is nevezünk vírusoknak, és miket kémprogramoknak:

Vírus: olyan számítógépes kis programok, melyek akartunk ellenére kerülnek a számítógépre. Többnyire rosszindulatú programok ezek, melyek korlátozzák vagy megakadályozzák a számítógép használatát, végső esetben akár törölhetnek is adatokat.

Kémprogram: a vírusokhoz hasonlóan ezek is rosszindulatú programok, szintén akaratunk ellenére kerülnek rá a számítógépre, azonban ezeknek az elsődleges célja nem a számítógép használatának korlátozása, hanem adatok kinyerése, és azok elküldésére (a program készítői számára) szolgálnak. Rendkívül veszélyes dolog ez, hiszen akár billentyűzet leütés figyelő is lehet benne, így könnyedén megszerezhetik így a banki hozzáférés adatait, vagy egyéb személyes adatokat a rosszindulatú emberek.

Látható, hogy mindkét kártevőtől érdemes nagyon óvakodni. Ehhez célszerű több dolgot is megtenni, egyik sem túl bonyolult.

  1. Továbbküldős emaileknél a címzetteket ne a másolat, hanem a rejtett másolat mezőbe tedd, így az email címek nem keringenek szabadon az interneten. Ugyanerre kérd meg az ismerőseidet is, vigyázzatok egymás email címeire.
    Magyarázat: sok kémprogram az email címeket gyűjt, így kiépítve a későbbi levélszemét küldéshez az adatbázist. Ugyancsak emailben később vírusok és kémprogramok is érkezhetnek.
  2. Csak megbízható weboldalakat látogass. Soha ne látogass és főleg ne tölts le bármilyen tartalmat olyan weboldalakról, amik nem megbízhatóak. Honnan tudható, hogy mely weboldalak megbízhatóak? Egyrészt a jól ismert oldalakban megbízhatsz, másrészt az .hu végződésű weboldalak is általában megbízhatóak. Viszont kerülni kell azokat a weboldalakat, amelyek közel sem az elvárt tartalommal bírnak, vagy amelyek megkérnek, tölts le valamit, és csak úgy léphetsz tovább, stb. Nehéz ezt jól meghatározni, a lényeg azonban: hagyatkozz a józan eszedre. Ha gyanús, inkább zárd be mielőbb.
    Tipikusan magas kockázattal járó oldalak: warez (illegális tartalmak letöltésére szolgáló) és szexuális tartalommal rendelkező oldalak.
  3. Használj vírusirtót - de csak egyet! Rendkívül fontos egy jó vírusirtó szoftver használata. Vannak ingyenes, olcsóbb és drágább szoftverek is, természetesen a minőségük között is jelentős különbség van. Az ingyenes szoftverek jellemzően kisebb biztonságot nyújtanak a fizetősökkel szemben, ám így is fényévekkel magasabb védelmet nyújt, mint ha semmilyen sem volna. A fizetős szoftverek tulajdonképpen éves díjfizetésűek, vagyis az első aktiválástól számított egy éven keresztül frissíti az adatbázist interneten keresztül, ezt követően újra meg kell vásárolni a szoftvert. Az olcsóbbak 5-6 ezer forintba kerülnek, a drágábbért pedig 12-15 ezer forintot kell fizetni, de évente ez a költség is jóval kedvezőbb, mint vírusokat összeszedni, és javíttatni a számítógépet.
    Miért írtuk, hogy csak egyet? Sokan úgy gondolják, hogy a több vírusirtó nagyobb védelmet nyújt - ez alapvetően még igaz is lehetne - azonban gyakorlatilag használhatatlanul lassúvá teszi a számítógépet, hiszen folyamatosan egymást is ellenőrzik a vírusirtók, így egy ördögi kör alakul ki. Tehát használj csak egyet, de az jó legyen!

Ha szeretnél vírusirtó szoftvert beszerezni, keresd értékesítőinket!

 

Használj vírusirtót!

Címkék: vírus kémprogram számítógépezés tippek-trükkök

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr286184582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása