A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Áprilisban a Microsoft megszűntette a Windows XP terméktámogatását, vagyis sem biztonsági frissítés, sem egyéb javítás a nem érkezik a jól bevált operációs rendszerhez. Mindez azt jelenti, hogy az XP-t futtató számítógépeken nyitott kapukat döngethetnek rosszakarók, könnyedén (vagy könnyebben) tudnak behatolni, hozzáférni adatokhoz és/vagy kártékony vírusokat, férgeket bejuttatni a gépbe.

Megoldásként azt javasoljuk, hogy ideje váltani, és a Windows új példányát beszerezni (Windows 7 vagy Windows 8). A Microsoft ugyan megszüntette a Windows 7 forgalmazását is, de készleten még van belőle, ami még jogtisztán értékesíthető, a jövőben viszont a Windows 8 maradt az egyetlen alternatíva.

Aki fél a Windows 8 idegen felületétől: aggodalomra nincs ok, léteznek olyan kis segédprogramok, amik segítségével a Windows 8 is a Windows 7-nél (és korábbi verzióknál) megszokott kezelőfelülettel rendelkezik. Aki pedig mégis Windows 7-et szeretne, annak ott a lehetőség, hogy Windows 8 megvásárlásával jogtisztán használja a Windows 7-et.

Több észrevételt is kaptunk arra vonatkozólag, hogy miért ilyen drága nálunk egy telepítés ("több, mint 30 ezer forint"), míg egy-egy ismerős ingyen is feltelepíti a szoftvert a gépre? Nos, úgy érezzük, itt fontos tisztázni néhány dolgot. Egyrészt a cégünk a telepítést valóban nem végzi ingyen, ez nálunk 8.000 Ft-ba kerül, de kenyér sincs ingyen a boltban, a pék abból él, mi pedig a telepítésből. A "több mint 30 ezer forint" a szoftver ára jogtisztán, adókkal, ÁFA-val, nagykereskedelmi és kiskereskedelmi árréssel, nem pedig a telepítésé. Természetesen nem tudunk - és nem is akarunk - versenyezni az "ingyenes" verziókkal, ugyanis azok törvénytelenek (használatuk, terjesztésük és telepítésük is). Kvázi a különbség az, mint egy lopott autó és egy szalonban vásárolt gépjármű között.

Mindenkinek szíve joga eldönteni, szeretne-e illegális szoftvert használni, de mi azt javasoljuk, ne tedd, ugyanis egyrészt törvényt sértesz vele, másrészt bizonyos funkciók nem használhatók teljes értékűen. Tudjuk, hogy ez egy elterjedt és jól bevált szokás, de "csak azért, mert a szomszéd is adót csal", Te még nem vagy felmentve.

Hozzátennénk még, hogy az illegálisan használt verzióknál gyakrabban indokolt a gép újratelepítése, ami sok macerával és persze munkadíj költséggel jár (ha csak valaki nem csinálja meg ingyen), és ezt meg lehet spórolni a legális verziókkal.

 

Ne használj lopott szoftvert, de váltsd le a régi XP-det!

Címkék: szoftver illegális szoftver jogtiszta szoftver tiszta szoftver legális szoftver

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr926184592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eßemfaßom meg áll 2014.05.21. 10:41:22

@poszt

"az illegálisan használt verzióknál gyakrabban indokolt a gép újratelepítése"

Ha egy nemjogtiszta serialt ir be az ember a jogtiszta helyett, vagy a nagyvállalati aktiválórendszert futtatja 180naponta illegálisan, attól miért kellene gyíakrabban ujratelepíteni a gépet, mintha ugyanarra a serialra vagy aktiválórendszerre jogosult lenne?

és miféle ujratelepírés, már a w7-nél is csak rossz emlék volt hogy belassul a win idővel. Aki meg rákattint az emailben a virusos exe-re mert erre kéri az "amerikai adóhatóság" hogy megkapja az 5000$ adóvisszatérítését az akkor is szétcseszi a vindózát ha maga billgéc írta alá a számlát vásárláskor.

MasterMind Számítástechnika · www.mastermind.hu 2014.05.21. 10:44:58

Azért, mert ha tört a Windows, és frissíti a rendszert a felhasználó, akkor előbb-utóbb kiütik a törését, ami újratelepítéssel javítható.

A Win 7 is be tud lassulni, de a gépek zömén a mai napig XP-t használnak az emberek.

Máskülönben: semmilyen tippet nem kívánunk adni arra, hogyan lehet illegálisan használni valamit. Meg kell vásárolni, ez a tiszta út.

eßemfaßom meg áll 2014.05.21. 10:53:25

@MasterMind Számítástechnika: ez 1 alkalmommal egy db xp töréssel fordult elő. win7 loaderrel w8 kms aktiválással nem létező a probléma (nem tippadás)

Aki meg 2014-ben XP-t használ és marad azon azt ugyse érdeki az amiről ez a blog szólni szeretne és azt igyisugyis ujra kell rakni évente akár valami vépistiketörtverzió akár tisztaszoftverhu-ról töltött diákverzió.

MasterMind Számítástechnika · www.mastermind.hu 2014.05.21. 10:56:20

@eßemfaßom meg áll: Nem szeretnék vitákba belemenni, de az elmúlt években legalább 100 olyan Win7-es gépet hoztak be, amin a loader-t ledobta a frissítés és szerették volna, ha újratelepítjük. Legális Windows hiányában ezt nem tudjuk megtenni, de a problémával találkozunk rendszeresen.

Sok ügyfelünknél 4-5 éve újratelepítés nélkül fut (stabilan) a legális XP. Persze illegálisnál is előfordul, hogy nem borul össze, de akkor sem javasolnánk annak a használatát.

eßemfaßom meg áll 2014.05.21. 11:03:03

@MasterMind Számítástechnika: loaderrel feltett w7 és szervizbe viszi a juzer ujratenni a wint :)

Nem lenne elég annyit írni, hogy:

"Lopni rossz, értem?"
süti beállítások módosítása