A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

A számítógép használata sokak számára könnyen megy, míg mások nehezebben használják. Érdekes, hogy míg egyes felhasználók alig találják a megfelelő gombot, addig mások pillanatok alatt olyan funkciókat csalnak elő, melyek segítségével sokkal gyorsabban végeznek.

Ha szeretnéd meggyorsítani és leegyszerűsíteni a mindennapi életedet, akkor érdemes megtanulni néhány billentyűkombinációt.

Nézzük szépen sorban:

  1. Ablakváltás: a különböző megnyitott ablakok között váltogatni lehet lent a tálcán is az egér segítségével, azonban ennél lényegesen gyorsabb, ha az Alt+Tab billentyűkombinációt használjuk. Windows 7 esetén ugyanezt a Windows+Tab kombinációval is előhívhatod, ebben az esetben pedig látványos betekintő nézetet is nyújt a Windows.
  2. Ablak bezárása: az Alt+F4 gombok együttes lenyomására az aktív ablakot zárhatod be. Ha szükséges, a program meg fogja kérdezni, hogy kívánod-e menteni a dokumentumot.
  3. Szöveg másolás és beillesztés: ha van egy bizonyos szöveg vagy szövegrész, amit át kellene máshová másolni (vagy áthelyezni), akkor ezt lehet úgy is, hogy átpötyögi az ember, azonban ennél lényegesen gyorsabb, ha kijelöljük a másolni vagy áthelyezni kívánt szöveget, lenyomjuk a Ctrl+C kombinációt (ezzel vágólapra kerül a szöveg), és a kívánt helyre Ctrl+V kombinációval beilleszthetjük a tartalmat. Amennyiben nem másolni, hanem áthelyezni szeretnéd a szövegrészt, akkor a Ctrl+X kombinációt használd a Ctrl+C helyett, akkor a vágólapra másolás úgy történik, hogy az eredeti szöveg törlésre kerül.
  4. Kurzor navigálása szövegszerkesztés közben: nagy segítség, ha szövegszerkesztés közben gyorsan tudunk a kurzorral ugrálni. A sor elejére ugorhatunk a Home, a sor végére az End, a szöveg legelejére a Ctrl+Home, a szöveg legvégére pedig a Ctrl+End gombok lenyomásával.
  5. Szöveg kijelölése: a Shift gomb lenyomása mellett a négy irányba mutató nyilakkal jelölhetsz ki szöveget a kívánt irányba. Ha a sor elejéig akarsz kijelölni, akkor a Shift+Home gombokat, ha a végéig, akkor a Shift+End gombokat kell lenyomni. Szavankénti kijelöléshez a Ctrl+Shift+Nyíl gombokat kell lenyomni.
  6. Visszavonás - mégis műveletek: sokszor van, hogy valamit elront az ember, erre Wordben és Excelben ott a visszavonás és ismét (vagy mégis) művelet. De ehhez az egérrel kell a megfelelő ikonra kattintani, ami lassú. Gyorsabb ez a Ctrl+Z és Ctrl+Y billentyűkombinációval. Ami pedig még csodálatosabb: ez működik internetböngészőben is, tehát ha pl. egy űrlap kitöltése közben vétettünk hibát, ott is visszaléphetünk az előbbi billentyűpáros lenyomásával.
  7. Keresés: sokszor jól jön, főleg weboldal nézegetése közben, ha egy hosszú szövegben rá lehet keresni egy adott szóra vagy szóösszetételre. Erre ott a Ctrl+F, és máris lehet írni a keresett kifejezést.
  8. Végleges törlés: fájl törlésekor a törölt fájlok csak a lomtárba kerülnek (amennyiben gyári beállítást használunk a Windowson). Azonban előfordul olyan, amikor nem akarja az ember, hogy a lomtárban ott legyen a törölt fájl, ilyenkor pedig a Shift+Del kombináció jóval gyorsabb a hagyományos törlésnél, hisz így már nem kell üríteni a lomtárat.
  9. Lépegetés böngésző fülek között: a modern böngészők a különböző oldalakat külön-külön fülön nyitják meg, sokszor pedig váltogatni kell a különböző füleket, ha az ember több weboldalról szedi össze az információkat. Itt is van gyorsabb megoldás az egérnél, mégpedig a Ctrl+1-8-ig a kívánt fül száma. A 9-es számra mindig a legutolsó fülre ugrik.
  10. Böngészőfülek bezárása: ha egy cikket elolvastál, nem muszáj a fület az X-el bezárnia, elegendő a Ctrl+F4 gombokat lenyomni. Hasonlóan működik az ablak bezárásához, a különbség, hogy Alt helyett Ctrl a kulcs gomb.
  11. Weboldal újratöltése: ha szeretnéd, hogy egy weboldal újra legyen töltve, egyszerűen nyomja le az F5-öt vagy a Ctrl+R kombinációt. Sokkal gyorsabb, mint az újratöltő nyílra kattintani.

 

Te hány billentyűkombinációt használsz?

Címkék: tippek-trükkök

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr96167662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása