A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Senkinek sem jó, ha túlsúlyos, és a szükségesnél több terhet kell cipelnie. Így van ezzel a számítógéped is. Rendszeresen tapasztaljuk, hogy az ügyfeleink arra panaszkodnak, borzasztóan lassú a számítógép, ez már kibírhatatlan, lassan tölt be mindent, stb.

Az esetek jelentős részében ennek az az egyszerű oka, hogy a számítógép tele van olyan programokkal, melyeket soha nem használsz, azonban a háttérben futnak és zabálják a gép erőforrásait - elsősorban a memóriát.

Mik ezek a programok?

Először is a gyárilag Windows-zal előtelepített számítógépek tele vannak mindenféle próbaverziójú programmal, így szeretnék elérni a gyártók, hogy az emberek vásárolják meg a végleges verziót.

Másodsorban pedig mikor ingyenes programokat telepít az ember, gyakran előfordul, hogy azok szeretnének felrakni néhány apró kis programot, pl. toolbar-t a böngészőhöz. Ez egy olyan eszközsáv, ami a böngésző felső részén, a címsor alatt foglal helyet. Általában reklámok futnak rajta, vagy a programot készítő cégnek valamilyen ajánlata, egyéb programjai, kereső sáv, stb. Találkoztunk már olyan géppel, amin annyi ilyen toolbar volt, hogy a böngésző területének 1/3-ad részét elfoglalta.

Ugyanígy előfordul olyan is, hogy a túlbuzgó gyártók 1-1 eszközhöz mellékelnek a szükségesnél jóval több programot. Például egy nyomtató illesztőprogram önmagában nem több néhány száz kilobájtnál, azonban az összes kiegészítő szoftverrel együtt manapság nem ritka a 3-400 megabájtos telepítő csomag sem. Ilyenkor feltelepít monitoring programot (ez remekül megmutatja a számítógépen is a tinta szinteket, de hát ezt a nyomtató is mutatja, így minek?!), vagy kellékanyag rendelést segítő programot (ha elfogy a tinta, már online lehet is rendelni - tetemes felárral), vagy épp frissítő programot (hogy szóljon, ha újabb verziója jelent meg az előbbi programoknak). Ezzel csak az a gond, hogy mikor indul a számítógép, ezek a programok a háttérben mind-mind elindulnak, és fogyasztják a gép erőforrását.

Ezek az önmagukat frissítő programok egyébként egész gyakoriak, bevett gyakorlat ez az Adobe Acrobat (PDF olvasó) programnál és sok egyéb programnál is.

programokon túl szintén szemétként van jelen a gépen sok internetes gyorsítótár, ideiglenes fájlok, stb. Ezek a gépet nem lassítják, azonban a merevlemezen lévő szabad tárhelyet fogyasztják.

Mit tegyél hát, hogy az Te gépedet ne lassítsák feleslegesen használt programok?

A legcélszerűbb, ha eleve elkerülöd az ilyen felesleges programok telepítését, azonban ez sok esetben nagyon nehéz, netán lehetetlen. Ilyenkor érdemes átnézni a vezérlőpultban található programok telepítése/törlése alkalmazásban, hogy van-e olyan program, ami nem szükséges. Ha találsz ilyet, töröld azt.

Remek - és ingyenes - kis program a Piriform által fejlesztett Ccelaner, mely segítségével egyrészt törölheted a nem kívánatos programokat, másrészt a szükségtelen fájloktól is megtisztíthatod a számítógépet, és az automatikusan induló programokat is kikapcsolhatod, hogy csak akkor induljanak el azok, ha Te akarod, ne pedig a Windows indulásakor.

Ugyancsak ebben a programban lehet a Windows "agyát", az ún. registry bejegyzésekben lévő hibákat is kijavíttatni. Ez néhány működési rendellenesség kijavítását is eredményezheti.

Ha Te nem érzi magad elég magabiztosnak ahhoz, hogy ezt a folyamatot végig csináld, bízd szervizünkre. Egy ilyen szoftveres tisztítás mindössze 3.000 Ft-ba kerül, mégis nagyon sokat tud segíteni a számítógép gyorsításában.

 

A Te számítógépeden vajon vannak felesleges programok? Ha igen, mielőbb keresd fel szervizünket!

Címkék: szoftver számítógép szerviz tippek-trükkök számítógép gyorsítás lassú számítógép számítógép tuning adat helyreállítás

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr566160678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása