A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Manapság már elképzelhetetlen, hogy egyetemnek, főiskolának valaki notebook nélkül vágjon neki, hiszen évek óta a tárgyak felvételét is csak interneten keresztül lehet megtenni és ez nincs másként a vizsgaidőpontok foglalásánál sem, valamint a házi beadandókat is egyre inkább elektronikusan kérik a tanárok.

Mindez annyit jelent, hogy ha eddig el is boldogult egy középiskolás kamasz saját notebook nélkül, vagy egy egyszerű asztali számítógéppel, a főiskolás/egyetemista évek alatt ez másként lesz. Ilyen esetben nincs mit tenni, vásárolni kell egy notebookot az élete új szakaszába vágyó kis-felnőttnek.

Igen ám, de milyet?! Először is, ebben az esetben is nagyon fontos szempont, hogy mire is lesz használva a számítógép. Ugyanis önmagában az, hogy "iskolai dolgokra", ez nem mond sokat, mivel iskolai dolgokra használja egy bölcsész karon tanuló diák is, de valószínűleg ő csak internetezéssel, emailezéssel és Word dokumentumok készítésével fog órákat eltölteni, míg egy mérnöki szakon tanuló diák akár igen komoly hardverigényű tervezőprogramokat is futtathat, de aki újságírónak készül, az sem ússza meg egy sima Word-del, ott is bizony szükség van ennél nagyobb tudású szerkesztő programra is.

Így fontos nagyon pontosan megismerni és utána járni,hogy az adott szakon milyen programokat is kell majd használnia a jövő generációjának. A fentiek ismeretében már biztonsággal lehet olyan készüléket ajánlani, amely képes ellátni a rá háruló feladatokat.

Ezt követően szükséges kiválasztani a méretet, jellemzően 13,3"-tól 17"-ig terjedő skálán. A legáltalánosabb - és legolcsóbb - verziók a 15,6"-osak, ami ennél kisebb, az sokkal jobban hordozható és könnyebb is, ám természetesen kisebb a képernyője, valamint drágább. Ezeket tervezőknek nem ajánljuk. A 17"-osak hordozhatósága korlátozottabb, hisz jelentősen nehezebb kisebb társaiknál, ára szintén magasabb a 15,6"-osokhoz képest, viszont aki tervezni fog rajta, áldani fogja a hatalmas képernyőt.

A fentiek eldöntése után nem marad más, mint a márkát, kinézetet eldönteni és persze az árát megpróbálni hozzáigazítani a rendelkezésre álló kerethez. A konkrétumok ismerete nélkül azt tudjuk mondani, hogy ugyan egy 95 ezer forintos notebook is már elegendő lehet azoknak, akiknél nincs szükség különösebben erős hardverre, azonban ha a pénztárca engedi, célszerűbb a 110-120 ezer forint közti kategóriából válogatni, hisz ezek már érezhetően jobb gépek. A tervezők és egyéb nagy gépigényű felhasználók sajnos drágábban fognak találni nekik megfelelő gépet, legjobb esetben is 150-160 ezer forintot kell kifizetni érte, de akár a 200-250 ezer forintos vételár sem biztos, hogy túlzó.

Arról se feledkezz meg, hogy ha jogkövető akarsz lenni, akkor a számítógép mellé szükséges még vásárolni egy Windowst is, ami 30 ezer forintba kerül, valamint nem kötelező, de jól jöhet egy Office is, ami 45 ezer forinttól érhető el oktatási célra. 

Ha van olyan ismerősöd, aki egyetemre vagy főiskolára megy továbbtanulni, küldd át neki ezt a cikket, talán segít neki!

Fordulj értékesítőinkhez bizalommal, és segíteni fognak kiválasztani a legmegfelelőbb készüléket!

Címkék: notebook laptop laptop vásárlás notebook vásárlás tippek-trükkök

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr776160687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása