A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Manapság egyre többet hallani a mesterséges intelligenciáról, és valóban, az élet egyre több területén jelenik meg ez a technológia, és tetszik vagy sem, de egészen biztos, hogy a jövőben óriási szerepe lesz a mesterséges intelligenciának. Alapjaiban változhat meg az életünk, persze az még senki sem tudja, hogy pontosan hogyan.

Érkezhetnek a humanoid robotok

A mesterséges intelligencia jelenlegi tudásáról már többször írtunk (ide kattintva olvashatod a korábbi írásainkat), de egészen új perspektívákat nyithat az, ha nem csak kommunikálni tudunk egy monitoron keresztül a mesterséges intelligenciával, hanem az egy, az emberéhez hasonló robot testben lel gazdára. Ekkor ugyanis a legtöbb olyan dologra képes lehet, amire egy ember képes.

Kitűnő szolgálatot tehet például egy háztartási segítőként, hiszen anatómiai hasonlóságunk miatt képes lehet felmosni, porszívózni, mosogatni, főzni, üveget pucolni, de akár létrára mászni és leszedni a függönyt, majd elindítani egy mosást. És vasalás után visszaakasztani a függönyt a helyére és friss, forró kávéval fogadni Téged, mire hazaérsz a munkából.

Vagy elvégzi helyetted a munkádat is. A Chat GPT most egy sudokuhoz hasonló játék programot írt 30 másodperc alatt, szóval senkinek ne legyenek illúziói, egy összetett excel tábla sem okozhat neki problémát.

A Tesla már be is mutatott egy ilyen robotot

Elon Musk és a Tesla ígéretei sok esetben túlzóak, és elrugaszkodnak a realitástól, de az igazság az, hogy technológiában nagyon élen járnak, és számos olyan kutatást futtatnak, amik ha csúszással is, de elkészülnek. A Tesla tartott egy befektetői napot, ahol a különféle fejlesztéseiket mutatták be a befektetőknek, ahol megmutattak egy emberi anatómiával rendelkező robotot, amely besétált a színpadra, integetett a közönségnek, és táncolt a háttérben hallható zenére.

https://youtube.com/watch?v=UXHoWNfjJYM

Musk szerint több robot lesz, mint ember

Musk merész kijelentései közé tartozhat az is, hogy véleménye szerint egyszer több ilyen robot lesz a Földön, mint ahány ember. Elsőként a saját gyáraikban fognak ilyen robotok dolgozni, de vásárolhat majd magának bárki ilyen robotot, saját felhasználásra. Természetesen homályosak a részletek, senki sem tudja például, hogy mennyibe fog kerülni (olcsóbb lesz egy autónál - szól az ígéret), ahogy azt sem, mikor lehet hozzájutni egy ilyen robothoz. Az első tervek minden esetre 2023-as sorozatgyártásról szóltak, de borítékolható, hogy ebből semmi nem lesz. Kérdés ráadásul a szabályozói környezet, hogy szükséges-e jogszabályokkal szabályozni a robotok "életét", vagy sem.

https://youtube.com/watch?v=NFbc2dfxZUI

A legdurvább persze, hogy ez emberek munkájával mi lesz, hiszen tényleg számos munkát el tud végezni egy ilyen robot, amihez jelenleg emberi kéz szükséges. A robot pedig nem fárad el, nem hibázik (vagy csak nagyon keveset), és nincs szüksége pihenőidre, szabadságra, ebédidőre. Nem betegszik meg, nem fáj a feje és nincs rossz napja.

Ettől függetlenül előre nem kell kétségbe esni, az ipari forradalom óta a gépesítés elveszi az emberek munkáját, ám valahogy mégis mindig hozzáigazodik a világ.

Szép, új világ előtt állunk.

 

Mi a véleményed az emberszabású, mesterséges intelligenciával felvértezett robotokról?

Címkék: tesla mesterséges intelligencia tesla bot tesla optimus

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr8318069510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása