A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Jelenleg annyira evidencia, hogy a Google nem egy kereső, hanem A kereső, hogy el sem lehet képzelni azt, hogy ez a helyzet megváltozna, és más keresőt használnánk a jövőben.

Pedig könnyen lehet, hogy ez lesz a helyzet.

A mesterséges intelligencia leküzdheti a Google-t

Az OpenAI egy mesterséges intelligencián alapuló chatbotot fejlesztett, ami akár végezhet is a Google jelenlegi keresőrendszerével. Ezt nem más, mint a Gmail egyik fejlesztője állítja.

A mesterséges intelligencia már most is nagyon sokat tud, képes ember által fogalmazott szövegeket más stílusba átfogalmazni, saját programkódokat tud írni, sőt, akár emberek által írt programkódokat is képes kijavítani.

A mesterséges intelligencia folyamatosan tanul és fejlődik, így egyre jobb és pontosabb eredményt tud adni egy-egy kérdésre, mint a Google. A használat során a mesterséges intelligencia pedig még tovább tanul, elvileg pedig lehetségessé válik, hogy egy feltett kérdésre ne találatok sokaságát kapjuk, ahol majd kattintgatunk a megfelelő információ után kutatva, hanem egyszerűen a kész választ adja meg nekünk a rendszer.

 

Egyelőre a Google az úr, de előfordulhat, hogy néhány éven belül ez megváltozik.

Címkék: google OpenAI

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr7818004838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása