A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Aki számítógépet használ, az a legnagyobb természetességgel használja a Windows kifejezést, ez gyakorlatilag egyet jelent a számítógép "kezelőfelületével".

Persze a valóságban azért ez nem egészen van így, mégis ennyire általános a használt kifejezés. És honnan az elnevezés?

Logikus, legalábbis utólag.

Így utólag nézve természetesen teljesen logikus elnevezés, hiszen a Windows szó ablakokat jelent, és a programok különböző ablakokban futnak, így adja magát az elnevezés.

De ha visszamegyünk a gyökerekhez, ez egyáltalán nem ilyen egyértelmű. Egyrészt, a fejlesztési időszakban Interface Manager-ként hívták, ami kezelőfelületet jelent, ez legalább ennyire logikus elnevezés lett volna. Hiszen tényleg az operációs rendszer adja a számítógép kezelőfelületét. Másrészt pedig az első Windows verzió sokkal inkább hasonlított egy színes DOS felületre, mintsem átrendezhető ablakokkal rendelkező, modern, ablakos operációs rendszerre.

Ez a Windows 3.1-es változatnál vált egyértelművé, ott már a mai szemmel nézve is jól elkülöníthető, átrendezhető ablakokban futottak a programok, és ennél a verziónál már valóban használtuk is az "ablak" kifejezést.

De miért változtatták meg a nevet Windows-ra?

Alapvetően egyszerű marketing oka volt a névváltásnak. A Microsoft marketing végzettségű alelnöke, Rowland Hanson volt az, aki felvetette, hogy kellene egy rövidebb, könnyebben reklámozható név az új szoftver számára. Ő alakította ki a Microsoft akkori arculatát, ő vezette be, hogy minden Microsoft szoftver neve előtt legyen ott a Microsoft szócska ki, így téve ismertebbé a céget, és végülis ő keresztelte el a Windows-t Windows-ra.

Persze nem volt könnyű dolga, hiszen a fejlesztő csapat a saját gyermekeként dédelgette az Interface Manager-t, és nem akarták engedni átnevezni a "gyermeküket", de Bill Gates -t sikerült meggyőzni, így végül ő bólintott rá az ötletre.

A többi pedig már történelem, ahogy mondani szokás.

 

Szerinted ugyanilyen sikeres lehetett volna a Windows, ha Interface Manager a neve?

Címkék: windows interface manager

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr9417439304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása