A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Manapság a gyártók igyekeznek minél több okoseszközt úgy elkészíteni, hogy azok a lehető legsokrétűbb módon tudják kielégíteni a vásárlók igényeit.

Az okoskütyük ötvözve a mesterséges intelligenciával pedig csodákra képesek.

Hol tartunk most?

Jelenleg az okosórák azok az okoseszközök, amelyek a legtöbb életjelet figyelik, így tudnak egészségre vonatkozóan információkkal szolgálni. Figyelik a pulzust, képesek akár EKG-t készíteni, de ma már a véroxigén szint mérés sem probléma.

Néhány speciális eszköz akár vérnyomást is tud mérni, de ezek még széleskörűen nincsenek elterjedve.

Újabb áttörés lehet (bár valójában még nem jelent meg, de már gőzerővel dolgoznak rajta) az Apple okosóráknál a vércukorszint mérés, ez cukorbetegek számára szó szerint életmentő funkció lehet.

A Google pedig a bőrbetegségekre gyúr

A Google pedig bemutatott egy újdonságot, amely a bőr, köröm és haj elváltozásait képes felismerni, és esetleges betegségeket diagnosztizálni. Az ígéret szerint 288 féle bőrbetegséget ismer fel, de természetesen az orvost nem helyettesíti.

Az ötlet onnan jött, hogy a Google a kereső statisztikájából kigyűjtötte, hogy évente több, mint 10 milliárd (!!!) keresés történik bőrbetegségekre, de ugye leírás alapján nehéz pontosan megfogalmazni, mi is a "panasz". Így hát összegyűjtöttek több, mint 65 ezer diagnosztizált esetet, a hozzájut tartozó több millió (!) fényképpel, valamint az egészséges bőr minden féle színű és árnyalatú fotóiból is begyűjtöttek néhány milliót. Aztán rábíztak a mesterséges intelligenciára, hogy keressen hasonlóságokat, fedezzen fel különféle betegségekre jellemző tüneteket.

Videóhoz klikk ide!

Az eszköz a bőrről készült fényképen túl a diagnózis minél pontosabb felállítása céljából kérdéseket is tesz fel a páciensnek, így egészen pontosan meg tudja határozni, mi is lehet a probléma.

Nem helyettesíti az orvost

Ezek az egészségügyi kütyük természetesen nem helyettesítik az orvost, óvva intenek a gyártók is mindenkit attól, hogy pusztán a készülék diagnózisa, visszajelzései alapján kezdjen bárki bármilyen kezeléshez hozzá.

Ám segít abban, hogy tudjuk, van-e baj, érdemes-e orvoshoz fordulni, valamint egy orvosnak is segítséget jelent a diagnózis felállításában az eszközök által összegyűjtött információ, pl. pulzus előzmény, korábban az óra által elkészített EKG, stb.

 

Érdemes kihasználni az okoseszközök egészségügyi előnyeit is, sokszor életmentő funkciókkal vannak ellátva.

Címkék: google google health google dermatology

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr7116569030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása