A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Valószínűleg nem létezik ember, aki örül a fizetős parkolóknak. Ráadásul van néhány tényleg idegesítő, vagy kényelmetlen dolog ezzel kapcsolatosan. De ennek vége!

Mi a gond a hagyományos parkolással?

A hagyományos fizető parkolóknak van néhány igen kényelmetlen tulajdonsága.

Például:

  • amikor vennéd elő az aprót, akkor derül ki, hogy nincs nálad (elég). Váltanál valahol, de sehol sem szívesen váltanak. Szóval macera az egész.
  • rossz időben igencsak kényelmetlen tud lenni, hogy kocsiból kiszállni, automatához elmenni, utána vissza, majd újra el, hogy végre indulhass intézni azt, ami miatt leparkoltál.
  • aztán előfordul, hogy rossz a parkoló automata, és mehetsz keresni másikat.

De ugyanúgy probléma az is, hogy előre nem feltétlenül tudod, hogy mennyi ideig fogsz parkolni. Persze ha beugrasz pl. egy boltba, vagy egy étterembe, esetleg a bankba pénzt befizetni, ezt általában elég jól meg lehet előre tippelni, hogy mennyi idő lesz, tehát kb. tudod, mennyi időre vegyél jegyet.

De mi van akkor, ha fogalmad sincs, meddig tart egy ügyintézés, egy tárgyalás, egy munkaebéd? Persze figyelgetheted folyamatosan az órádat, hogy hány perc van még a parkolásodból, hogy ha eljön az idő, akkor kérj elnézést, szaladj ki, dobj be még egy kis aprót, majd irány az autó, beteszed az új jegyet, majd vissza a találkozódra, de azért ez mégiscsak kényelmetlen, sőt adott helyzetben kellemetlen is. Ha pedig a kórházban vársz mondjuk egy vizsgálatra, akkor tulajdonképpen lehetetlen.

Szóval egy csomó nyűggel jár a fizető parkolók használata. De tudunk egy jobbat!

Parkolj a mobiloddal!

Sokkal kényelmesebb megoldás a hagyományos aprópénzes parkolás helyett, ha a mobiloddal fizeted ki a parkolás költségeit. Ennek számos előnye van:

  • kényelmes, mert nem kell oda-vissza mászkálnod az automata és az autód között.
  • nincs szükség aprópénzre, nem kell pénzt váltani.
  • nincs nem működő automata.
  • nem kell előre kitalálnod, hogy meddig fogsz parkolni.
  • pontosan annyit fizetsz a parkolásért, amennyit a parkolóban töltöttél.

Ha nincs okostelefonod

Nem probléma az sem, ha nincs okostelefonod. Lehetőséged van egyszerűen egy SMS üzenet elküldésével parkolnod. Minden parkoló automatán rajta van, hogy mely mobilszolgáltatónál melyik telefonszámra kell küldened SMS üzenetet (ez a telefonszám parkoló zónánként változik).

A telefonszám szolgáltatónként:

  • Telenor: +36 (20) 763 XXXX
  • T-Mobile: +36 (30) 763 XXXX
  • Vodafone: +36 (70) 763 XXXX

Az XXXX helyére mindig a parkoló zóna azonosítója kerül (ezt az automatákon , illetve a parkoló táblákon láthatod).

Ha a megfelelő telefonszámra SMS-ben elküldöd az autód rendszámát, már indul is a parkolás (erről visszaigazoló SMS-t fogsz kapni).

Ha ugyanerre a telefonszámra elküldöd a STOP szót, akkor a parkolás leáll. Ugyanígy leáll a parkolás automatikusan akkor is, ha Te nem állítod le, de a maximális parkolási idő letelt (ez az idő zónánként változik). A parkolás leállásáról is minden esetben kapsz SMS üzenetet. Persze ha szükséges, akkor távolról is indíthatsz új parkolást, ha újra elküldöd a rendszámodat.

Ez az SMS parkolás akár okostelefonról, akár hagyományos nyomógombos telefonról használható.

Az SMS alapú parkolás tranzakciós díja:

  • Telenor: 99 Ft parkolás indításonként (+ az SMS küldés díja, tarifacsomag szerint)
  • T-Mobile: 75 Ft parkolás indításonként (+ az SMS küldés díja, tarifacsomag szerint)
  • Vodafone: 115 Ft parkolás indításonként (+ az SMS küldés díja, tarifacsomag szerint)

A díj kifizetése a mobiltelefon számláddal történik, vagyis a mobilszolgáltatód a következő számládban számolja el (feltöltő kártyásoknál pedig azonnal levonja a rendelkezésre álló egyenlegből).

Okostelefon esetén

Ha okostelefont használsz, akkor a fenti SMS-es módszer mellett használhatsz mobilalkalmazást is a parkolásra. Ez még egyszerűbbé és kényelmesebbé teszi a parkolást.

Jellemzően a mobilparkolásra alkalmas alkalmazások néhány előnnyel bírnak az SMS alapú parkoláshoz képest. Ilyenek például:

  • nem kell mindig újra beírni a rendszámot, hanem az alkalmazás elmenti, így elég csak kiválasztani az elmentett autók közül azt, hogy épp melyikkel vagy.
  • a telefon pozíciója alapján az alkalmazás "tudja", hogy melyik parkoló zónában vagy, így automatikusan a megfelelő zónába indítja a parkolást.
  • az alkalmazást megnyitva bármikor nyomon követheted, hogy mennyi ideje parkolsz, éppen hány forintnál jár a parkolási díj.
  • az alkalmazásban bekapcsolhatod az automatikus megújítás funkciót, így ha hosszú (pl. egész napos) parolást tervezel, semmi dolgod.

Milyen mobilparkolásos alkalmazásokat használhatsz?

Bizonyára számtalan alkalmazás van, és biztosan nem teljes a lista, amit összeszedtünk, ám a leggyakoribbakat megmutatjuk Neked. Egyrészt van minden mobilszolgáltatónak is saját alkalmazása, és van néhány önállóan fejlesztett app.

  • Telenor Wallet - parkolhatsz, vásárolhatsz lottót vagy autópálya matricát az alkalmazással. A parkolás tranzakciós díja megegyezik az SMS alapú parkolás díjával.
  • Telekom Mobilvásárlás - tulajdonképpen ugyanazt tudja, mint a Telenor Wallet, vagyis parkolás, autópálya matrica, lottó, stb.
  • Vodafone Easy Rider - ugyancsak azoka a funkciók érhetők el, mint a két másik szolgáltató appjánál.
  • Parkl - ez egy magyar fejlesztésű alkalmazás, a szabadtéri parkoláson túl a legtöbb parkolóházban is használhatod, az alkalmazás használatával nyithatod a parkolóház sorompóját. Ez az alkalmazás az elektromos autók töltésében is segít, ugyanis segít megtalálni az elektromos töltőhelyeket, mindezt úgy, hogy előre tudhatod, foglalt-e a töltő vagy épp szabad. A regisztrációhoz bankkártya szükséges (az adatokat az OTP kezeli, és biztonsággal megadhatod a bankkártya adataidat), és míg a mobilos alkalmazások a telefonszámládhoz írják a költségeket, addig ez az alkalmazás a bankkártyádat terheli meg. A kényelmi díj: 65 Ft tranzakciónként.
  • Simple - az OTP saját fejlesztésű alkalmazása, ahol szintén bankkártyával fizetheted a költségeidet. A Simple alkalmazásban a kényelmi díj 70 Ft.

És végül egy igazán jó extra a Parkl alkalmazásától:

Lehetőséged van ún. instant parkolást bekapcsolni. Ez azt tudja, hogy ha olyan parkolóházba hajtanál be, ahol használhatod a Parkl alkalmazást, akkor ha ez a funkció be van kapcsolva, akkor a parkolóház rendszere automatikusan megismeri az autód rendszámát, így anélkül beenged, hogy a telefonodat elővennéd. Ugyanígy kifelé is kihajthatsz az alkalmazás használata nélkül. Egyszerűen csak be- és kihajthatsz, mintha "hazamennél".

A fenti alkalmazások mindegyike letölthető az okostelefonod alkalmazás áruházából vagyis androidosoknál a a Play áruházból, iPhone felhasználóknak pedig az AppStore-ból.

És még egy bónusz: kapsz 500 Ft-ot ajándékba!

Ha a Parkl alkalmazást választod, akkor regisztrációt követően lehetőséged van egy kuponkódot megadni. Írd be az alábbi kódot, és az első parkolásodból 500 Ft-ot a Parkl fog állni.

Szóval irány a Play áruház vagy az AppStore, letöltés, regisztráció, aztán kuponkód.

Parkl kuponkód: 5LQ0U8

 

Próbáld ki a mobilos parkolást, sokkal kényelmesebb, mint az aprópénzzel bajlódni.

Címkék: simple mobilparkolás telenor wallet parkl sms parkolás telekom mobilvásárlás vodafone easy rider parkl kupon parkl kupon kód

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr8415416054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása