A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Írtunk már korábban a Spotify-ról, ahogy arról is, hogy hamarosan érkezik a YouTube Music, ami gyakorlatilag a Spotify-nak és az Apple Music-nak próbál konkurenciát állítani.

A beígért YouTube Music már elérhető, akár le is töltheted.

Miben más, mint a Spotify vagy Apple Music?

Alapvetően a lényeg ugyanaz. Streaming szolgáltatás, vagyis internetkapcsolaton keresztül hallgathatsz zenét a mobiloddal, laptopoddal vagy akár a számítógépeddel. A Google ígérete szerint viszont olyan algoritmusokat használnak, amelyek segítségével jelentősen jobban megismeri a rendszer a zenei ízlésedet, hangulatodat, mint a konkurensek, így sokkal inkább tud Neked való zenei összeállításokat tenni Neked a YouTube Music, mint a Spotify vagy az Apple Music. Ez viszont úgyis csak később derül ki, ha használja az ember tartósan.

Amiben viszont a YouTube-nak óriási előnye van: míg a konkurensek csak próbálkoznak azzal, hogy a zenék mellé elérhetővé tegyék a hozzá tartozó videoklippet is, addig a YouTube-nak a legtöbb zenéhez rendelkezésére áll a videoklipp, így gyakorlatilag a legtöbb zenéhez ténylegesen elérhető a klipp is.

Természetesen, ha Te nem akarod a klippet nézni, akkor ki is kapcsolhatod ezt a funkciót, és használhatod ténylegesen csak zenehallgatásra is.

Ingyenes vagy sem?

A Spotify rendszeréhez hasonlóan van ingyenes és fizetős fiók is. Az ingyenes fiók esetén természetesen korlátozásokkal találkozhatsz és el kell viselned a reklámokat is, míg fizetős fiók esetén ezektől megszabadulsz.

A Spotify-hoz hasonlóak a díjak is, 1490 Ft/hónap, de családi csomagban 6 előfizető használhatja a YouTube Music Premium szolgáltatásait, havi 2290 Ft-ért. Hivatalosan ezt csak egy háztartásban élő, legalább 13 éves személyek vehetik igénybe. Mindkét esetben az első 1 hónapos próbaidőszakra ingyenesen elérhető a Prémium előfizetés is.

Mennyivel rosszabb az ingyenes, mint a Prémium?

Az Apple Music-nál nincs ingyenes lehetőség, csak fizetős.

A Spotify esetén az előfizetőknek jobb hangminőséget ígérnek (bár ez kérdéses, hogy mennyire észrevehető), reklám mentes zenehallgatást, valamint korlátlan számú zeneléptetést (az ingyenes csomagban óránként 6-szor kattinthatsz el egy nem tetsző zenéről és válthatsz át valami másra), ezen kívül az előfizetők megkapják az offline zenehallgatás lehetőségét is, tehát letölthetik kedvenc zenéiket a készülékükre.

A YouTube Music az ingyenes változatban nem engedi a háttérbe tenni az alkalmazást, vagyis csak akkor szól a zene, ha a YouTube Music van megnyitva, közben nem böngészhetsz, vagy nem zárolhatod a képernyődet (személyes véleményünk, hogy ez egy rendkívül kényelmetlen megoldás). Az előfizetők viszont megkapják a lehetőséget, hogy háttérbe tett alkalmazás esetén is szóljon a zene, nem kell reklámokat hallgatniuk, és a YouTube is engedélyezi az offline zenehallgatást. A YouTube-nál viszont nincs korlátozva a zeneléptetések száma ingyenes módban.

Honnan töltheted le?

Természetesen a megszokott módon az androidosok a Play áruházból, az iPhone-osok pedig az App Store-ból töltheik le az alkalmazást. 

 

Töltsd le a YouTube Music-ot, és próbáld ki!

Címkék: spotify apple music youtube music

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr10014833366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása