A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Egy tök unalmas témáról írunk most Neked. Mégsem tudjuk eléggé hangsúlyozni a fontosságát, és hétről hétre tapasztaljuk, hogy sokan nem veszik komolyan a témát. Írtunk már erről, de szükséges, újra és újra. Így ismét írunk.

Fogadd meg a tanácsunkat, és hidd el, egyszer nagyon hálás leszel érte. A levélből kiderül, mikor jön el ez a pillanat.

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

Számítástechnikai analfabéta?

Egyáltalán nem a felhasználók hibája, így a legkevésbé se vedd magadra, de egy rendszergazda ügyfelünk úgy fogalmazott, hogy a számítógépfelhasználók zöme számítástechnikai analfabéta. Na tegyük ezt helyre, hogy is kell ezt érteni. Ha valami fontos az életben, arra vigyázol. Például nem hagyod a pénztárcát az autód ülésén egy parkolóban. Na meg egyszerűen bezárod, és nem hagyod nyitva. Ugyanígy a lakást is be szoktad zárni, és a fontos értékeidet jól megválasztott, biztonságos helyre teszed.

Mindezek ellenére a felhasználók nagyobbik része soha nem készít biztonsági mentés (másolatot) a fontos adataikról. Neked nincsenek fontos adataid, tehát nincs mit menteni - gondolhatnád. Tényleg? Oké, tegyük fel, nincsenek olyan típusú fontos adataid, mint mondjuk egy cégnek. Családi fényképek? Mondjuk 8-10 évre visszamenőleg? Gyerekek vagy unokák fotói, videói? Ballagás? Esküvő? Szalagavató? Karácsony? Nyaralások? Soroljuk? Felesleges lenne. Rendkívül sok olyan emlék van, ami nem pótolható, csak és kizárólag a fényképek és videók őrzik ezeket az emlékeket.

Na akkor újra: van fontos adatod? Ugye, hogy van! Mindenkinek van.

Visszatérve az analfabétizmusra. Ez ugye írástudatlanságot jelent, ami manapság már teljességgel elfogadhatatlan, és gyakorlatilag élni sem lehet írástudás nélkül. Na a számítástechnikai analfabétiuzmust arra kell érteni, amikor a felhasználók a legkisebb mértékig sincsenek tisztában a számítógép használatával kapcsolatos kockázatokkal, veszélyekkel. Amikor olyan veszélyben vannak a számítógéphasználat területén, amilyen veszélyben élné az életét az, aki írástudatlan.

Adatmentés, adatmentés, adatmentés

Azt fent már tisztáztuk, hogy fontos adataid márpedig bizonyára vannak. Hány másolati példányt tartasz ezekből? A másolati példány ugye azt jelenti, hogy az eredetin kívül van legalább még egy másik helyen (másik adattárolón) is belőle. Nehogy abban a hitben ringasd magad, hogy ami a számítógépen van, az jó helyen van. Teljességgel mindegy, hogy milyen típusú adattárolót használsz (CD/DVD lemez, számítógép merevlemeze, SSD, memória kártya, pendrive, akármi más), azt tudnod kell, hogy egyik sem egy életbiztosítás. Bármelyik bármikor elromolhat és megsérülhet. Még akkor is, ha történetesen egy újonnan vásárolt adattárolóról beszélünk. Hiába új, ugyanúgy lehet hibás, lehet, hogy holnap tönkremegy. Persze az eszköz garanciás, és valószínűleg ki is fogják Neked cserélni, de a rajta tárolt adatoknak annyi.

Ilyenkor ha van másolati példányod, akkor köszönöd szépen a garanciális cserét, majd újra felmásolod rá a fontos adatokat a másolati példányról, és minden rendben. Ha nincs, akkor viszont búcsút kell inteni több évnyi emléknek, vagy más fontos adatnak.

A megoldás egyszerű. Rendszeresen készíteni kell a fontos adatokról másolati példányt. Minden fontos adat legalább (!) két helyen, két adattárolón legyen meg. Ha nagyon fontos, akkor lehet több példányt is készíteni, de ez már bonyolítja a dolgot, költségesebb, és leggyakrabban felesleges.

Néhány borzasztó adat

Az otthoni és kisvállalati felhasználók nagyobbik részének semmilyen formájú biztonsági mentése nincs a fontos adatairól.

Azok a felhasználók, akiknek van valamilyen mentésük, kevesebb, mint 10%-uk rendelkezik legalább 1 évnél frissebb biztonsági másolattal. Tehát a 90%-uknak az elmúlt 1 év friss adatairól nincs másolat, csak a régebbi adatokról.

Ezen felhasználók 3%-a készít 3 havi rendszerességgel biztonsági másolatot a fontos adatairól és csak kevesebb, mint 1%-a rendelkezik automatizált adatmentéssel, vagyis olyan kiépített infrastrúkturával, hogy emberi beavatkozás nélkül készüljön másolat az adatokról. Így nem lehet elfelejteni, az emberi mulasztás vagy tévedés kockázata kizárva.

Ebben benne vannak a kisvállalkozások is, ahol nagyságrendekkel jobb a helyzet, mint az otthoni felhasználóknál. Pedig számos vállalkozásnál sincs megoldva az adatbiztonság kérdése.

Szólj az ismerősöknek

Tudod hogyan tudsz segíteni a barátaidnak, ismerőseidnek? Küldd el nekik ezt a levelet, hogy minél több ember legyen tisztában az adatmentés fontosságával.

És tudod mikor leszel hálás ezért a levélért? Ha egyszer elromlik egy adattárolód, amin fontos adatok voltak, de ez nem fog adatvesztéssel járni, mert készítettél róluk másolatot. Neked is hálásak lesznek az ismerőseid, ha segítesz nekik.

 

Bármennyire is üres maszlagnak tűnik, hidd el, az adatok biztonsági másolatának elkészítése rendkívül fontos. Így hát készíts róluk másolatot rendszeresen!

Címkék: adatmentés adatbiztonság adat helyreállítás

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr2712500431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása