A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Eljött a kirándulások, nyaralások ideje. Ilyenkor gyakori, hogy a helyes út keresgélésével telik az idő, ez pedig sok esetben családi vitákhoz vezet. Sajnos ez gyakran része egy családi nyaralásnak. Remek társ azonban egy jó GPS, amivel már szinte lehetetlen eltévedni, ha pedig mégis sikerül, akkor is könnyen visszatalálunk vele a helyes útra.

Hogyan működik a GPS?


A GPS a Global Position System, vagyis a globális helymeghatározási rendszer rövidítéséből ered. Nem meglepő módon a technológiát eredetileg katonai célokra fejlesztették, de természetesen nélkülözhetetlen volna már a légi közlekedésben, vagy a hajók tájékozódása is lehetetlen lenne GPS nélkül. Polgári használatát 1995-ben engedélyezték. Ez nem is volt túl régen.


A működési elv egészen egyszerű. A Föld körül kb. 20.000 km magasságban 24 műhold kering, melyek a helymeghatározást szolgálják. A GPS vevő készülék egyszerre több (legalább 3) műholddal is felveszi a kapcsolatot. Ezek a műholdak "közlik" a vevő készülékkel a saját pozíciójukat (és a pontos időt). A pozíciók egymáshoz viszonyításával meghatározhatók azok a koordináták, ahol épp tartózkodunk (szélesség, hosszúság). Ha legalább 4 műholddal van aktív kapcsolat, akkor a földrajzi elhelyezkedésen túl a tengerszint feletti magasságot is képes meghatározni a GPS.

Hogyan látjuk ezt térképen?

A térkép az ettől teljesen független. Pl. ha van egy GPS-ünk, amin nincs térkép, akkor egy üres mezőbe is szépen beteszi a jelet, hogy hol vagyunk, csak ugye az nem túl nagy segítség úgy. De ha van egy digitálisan feldolgozott térképünk, amin pontosan tudjuk, hogy melyik koordináta hová is esik, akkor tulajdonképpen már nem tart sokból, hogy a készülék megjelölje a térképen, hol is vagyunk.Olyan ez, mint általános iskolában a földrajz órákon, amikor szélességi és hosszúsági fokok szerint kellett megkeresni helyeket a térképen.

Oké, de hogyan irányít?

Azt már tudjuk, hogy földrajzilag a Föld melyik pontján vagyunk, ahogyan azt is, hogy ez a térképen hol is található. A térkép annyival "okosabb", mintha egy egyszerű scannelt térkép volna, hogy a szoftver pontosan tudja, mi az út, és mi nem az. Ahogyan ezt is, hogy melyik út milyen (pl. földút, országút, autópálya, fizetős vagy ingyenes, stb.). Ezeken az utakon pedig a szoftver képes megtervezni egy útvonalat (ahogyan pl. a Google maps is teszi), és végigvezetni rajta bennünket.

A mai modern GPS-ek már annyira intelligensek, hogyképesek alternatívákat felajánlani aszerint, hogy épp a leggyorsabb, legrövidebb vagy leggazdaságosabb módon akarsz eljutni a célhoz. Szintén nagyszerű, hogy már sok GPS-ben van forgalmi dugót figyelő rendszer is, és szükség esetén kerülőutat javasol.

teherautósok és kamionosok ha beállítják a járművük súlyát, magasságát, és egyéb paramétereit, akkor olyan utat nem fog tervezni a GPS, ahol ők nem férnek el, vagy a szabályok szerint nem használhatják.

gyorshajtók letölthetnek traffipax adatbázist (néhány országban használatuk illegális), és figyelmeztetni is tud a GPS, ha átlépted a megengedett sebességhatárt.

Természetesen onnantól, hogy az alap adatok rendelkezésre állnak, az összes többi tudás már "csak" szoftver kérdése. A szoftverek pedig időről-időre fejlődnek, így újabb és újabb tudással kényeztetnek.

 

Használj egy jó GPS-t a családi kirándulások során, de ne feledd: a GPS le tud merülni, el tud romlani, össze tud törni, ezért mindig legyen nálad egy hagyományos térkép is az autóban!

Címkék: gps

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr766397191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása