A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Minden évben hallható, hogy a webáruházak összbevétele rohamosan emelkedik, míg a hagyományos boltok forgalma csökken vagy stagnál. Válság ide, válság oda, a webáruházak növekedése töretlen. Míg néhány éve még az emberek egy csekély része "bátorkodott" vásárolni, addigra ez az arány mára jelentősen javult, az aktív internethasználók nagy része már legalább egyszer vásárolt az interneten.

Mi is támogatjuk az internetes vásárlást (pl. üzletünk árubeszerzése 100%-ban csak interneten keresztül történik, igaz zárt, nagykereskedelmi webáruházakból), de néhány dologra azért figyelni kell vásárlás előtt, hogy ne érjen meglepetés, csalódás, vagy nem várt kiadás.

Nézzük ezeket sorrendben:

  1. Szállítási költség
    Sok webáruház trükközik azzal, hogy a termékre alacsony árat ír, majd a szállítási költségeket gondosan elrejti. Így a vásárlás folytatásához szükséges regisztrációs tortúra után hiába derül ki, mennyi is az annyi, az emberek többsége már nem akarja veszni hagyni a befektetett időt, és újrakezdeni egy másik oldalon, inkább rátud arra, hogy "meg lett szívatva".
    Az ilyen webáruházak egyértelműen az egyszeri átverésre, és nem a visszatérő törzsvásárlók gyűjtésére szakosodott. 
  2. Garancia
    Fontos kérdés, hogy előre tisztázott legyen, hogyan és milyen feltételekkel működik egy esetleges garanciális ügyintézés. Sok esetben a futár költség itt is a vevőt terheli, ami nem várt extra kiadásokat eredményezhet. Profibb webáruházak biztosítanak extra garancia szolgáltatást, amit vagy ajándékba adnak, vagy kevés pénzért lehet megvásárolni, és innentől ingyenes a garanciális futározás. 
  3. 0% ÁFA-s számla
    Főként telefonoknál és táblagépeknél találkozhatsz ezzel a jelenséggel, de akár egyéb termékeknél is bele lehet szaladni abba, hogy a termék 0% ÁFA-val rendelkezik. Ez a lakosságnak végül is jó, hiszen olcsóbb a termék (persze nem 27%-kal, csak kb. 15-tel, a többi az eladó extra árrése), de egy céges vásárlónak már ráfizetés, hiszen az ÁFA-t nem tudja visszaigényelni. Hogyan lehetséges ez? A megvásárolni kívánt termék korábban papíron már eladásra került, majd valaki az ÁFA-t visszaigényelte, ezt követően mégis visszakerült a boltba, majd használtnak minősítve kerül továbbértékesítésre. Ezek a valóságban nem használt termékek, de papíron igen, és ugyan a törvény betűjének szigorúan véve megfelel ez a kereskedelem, de egyértelműen sántít a dolog.
  4. Be nem fizetett ÁFA
    Mivel a webáruházak nem annyira "láthatóak", mint a hagyományos üzletek, így eltűnni is könnyebb nekik. Gyakori eset, hogy ugyanazon az internetcímen más és más üzemeltető cég működteti webáruházát, melyek rendszerint cserélődnek, a régi cég pedig "elfelejti" befizetni az ÁFA-t. Ez a vevő számára is okozhat kellemetlen perceket, ha az adóhatóság egy kapcsolódó vizsgálatot indít.
  5. Megbízhatóság, stabilitás
    Egy webáruháznál nem látszik, mennyire komoly is az eladó cég. Míg egy fizikai boltba betérve látható, hogy az mennyire szép, mennyi áru van, vajon egy üres, csőd szélén álló bolt, vagy egy szépen berendezett, sikeres üzlet, addig egy webáruháznál ilyen nincs. Sok olyan webshop működik, amit egy iskoláját épp elvégzett fiatalember működtet a szülei lakásának szobájából a 10. emeletről. Neki nincs árukészlete, igazi ügyfélszolgálata, stb. Fogadja a rendeléseket, majd beszerzi azt, amire már fix megrendelése van, és elküldi azt a vevőnek. Ez a kereskedelmi forma még lehet is tisztességes és törvényes is, nem is feltétlenül van vele gond, de mégis kicsit nagyobb az esélye, hogy meg fog szűnni a webáruház, mint egy olyan cégnél, ami fizikai üzlettel is rendelkezik, vagy a weben bonyolít igen nagy forgalmat. Az esetleges megszűnés kapcsán szintén érdemes a garanciális problémákra gondolni.
    Ha a webáruház egyáltalán nem ad meg telefonos elérhetőséget, akkor jó eséllyel ilyen üzemeltető áll mögötte, de ha csak mobil szám van, akkor is gyanús. Hisz egy fizikailag is megtalálható cég rendelkezik vezetékes számmal is. 
  6. Nem mindig azt kapod, amit szeretnél
    Szintén elsősorban a telefonokkal kereskedő webáruházakra jellemző, hogy nem teljesen azt kapod, amit szeretnél. Előfordul, hogy a light-box kifejezés csak a telefont jelenti, doboz és tartozékok nélkül. Ez után külön megvásárolni a töltőt és fülhallgatót sokba kerülhet, és persze rengeteg bosszúsággal jár. Van, hogy ugyan teljes a doboz, de "véletlenül" angol szabványos a töltőcsatlakozó, amihez külön adnak egy átalakító adaptert, hogy a magyar konnektorba is bedugható legyen.

Sajnos segít a fenti módon "csaló" webáruházaknak a sok ár összehasonlító oldal is, hiszen azok csak és kizárólag egyetlen paraméter alapján állítanak fel sorrendet. A csalók pedig pont erre utaznak, nekik az egyetlen szempont, hogy ezeken az oldalakon minél előbb legyenek. Az, hogy hogyan lesz az ár úgy kevesebb, hogy meg is érje nekik, már mellékes - legalábbis nekik. A fenti módszerek emiatt alakultak ki. Ami tény, az itt is az örök érvényű igazság: ha valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor valószínűleg nem is az.

Összességében elmondható, hogy ugyanúgy, mint egy fizikai boltban is előfordulhat, hogy rossz szándékú a bolt, át akarják verni a vásárlót, ez a weben is előfordul, annyi a különbség, hogy míg egy fizikai boltban szemtől szembe kell átverni valakit (aki jó eséllyel visszatér a boltba és vitatkozni fog), addig a weben jóval könnyebb dolguk van a rosszakaróknak, hisz itt könnyebb elrejtőzni.

Megfelelő körültekintéssel viszont nyugodtan és bátran vásárolhatsz az internetről, hisz itt is sok becsületes és vásárló centrikus cég van. Mik alapján dönts? Nézd meg, ismert cég-e (pl. Media Markt webáruháza), vagy ha nem ilyen közismert a cég, akkor is megbízhatóságot jelent az, ha ismerőseid jó szívvel ajánlják, vagy a virtuális bolt rendelkezik fizikai üzlettel is, akiket ismersz, és megbízol bennük - a jó hírüket valószínűleg nem teszik kockára a weben sem. A MasterMind is hamarosan elindítja saját webáruházát, így már a földrajzi távolság sem fog problémát jelenteni, ha nálunk szeretnél vásárolni.

 

Vásárolj bátran webáruházból, de légy nagyon körültekintő!

Címkék: bizalom webáruház vásárlói vélemény számítógép átverés számítógép vásárlás vásárlói elégedettség

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr946184647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása