A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Vannak olyan monitorok, amiket el lehet forgatni 90 fokkal, így nem fekvő, hanem álló képet kapunk.

Igen ám, de a számítógép nem váltja át a képet automatikusan, ahogyan egy táblagép vagy okostelefon teszi, hanem Neked kell megadni, hogy milyen is legyen a képirány. Hiszen attól, hogy a képernyődet elfordítod, a kép még marad, vagyis onnantól ferdén látod a dolgokat.

Ezért van lehetőség a kép forgatására szoftveresen. Azonban gyakran előfordul, hogy egy véletlen manőver következtében úgy fordul el a kép, hogy azt nem is szeretted volna, és fogalmad sincs, hogyan kell visszaállítani az eredeti állapotot.

Ebben a levélben ezt megmutatjuk Neked.

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

Miért jó elforgatni?

Vannak olyan felhasználási körülmények, ahol praktikusabb az álló kép, mint a fekvő. Ilyen például egy olyan hely, ahol szövegszerkesztéssel foglalkoznak, hiszen akkor a képernyő aránya hasonlít egy A4-es papír arányaihoz, és egyben látszik az egész oldalnyi szöveg.

Ezért találták ki a videokártya készítői, hogy szoftveresen lehessen a képet is elforgatni. A múltkor volt szó a billentyűkombinációkról, hát ennek is kitaláltak egy gyors gombot.

Mit csinálj, ha elfordult?

Sajnos a billentyűkombinációk hátránya, hogy akár véletlenül is megnyomhatod, de ha nem tudod mit nyomtál, akkor sok esetben nehéz visszaállítani az eredeti állapotot.

Na ez pontosan ilyen.

Ha a képernyőn hirtelen elfordul a kép, az első reakció a kétségbeesés, hogy na most mi történt. Persze az egér is furcsán mozog, hiszen ha felfelé mozdítod, akkor balra fog mozogni.

Nem teljesen érthető, mire gondolunk? Próbáld ki!

Szóval, íme a kombináció:

Nyomd le egyidejűleg a Ctrl+Alt gombokat, és azt a nyilat, amelyik irányba szeretnéd, hogy a megjelenített kép teteje legyen. Tehát ha azt szeretnéd, hogy a képet 90 fokkal jobbra forgassa el a Windows, akkor a Ctrl+Alt+jobbra nyíl gombokat nyomd le.

Most úgy tudsz olvasni minket, ha Te is jobbra fordítod a fejed. A Ctrl+Alt+lefelé nyíllal fejjel lefelé lesz a képernyőn a szöveg.

Ha elfordult a kép a monitorodon, és szeretnéd a normál helyzetet visszaállítani, akkor nyomd le a Ctrl+Alt+felfelé nyíl gombokat egyszerre, és máris helyreáll a világ rendje.

Apró kis tipp ez, de mégis hasznosnak bizonyulhat.

 

Próbáld ki a képernyő forgatás funkciót, és gyakorold be, hogy jusson eszedbe, ha szükséged lesz rá.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr387106225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

R2D2 & C3PO 2016.02.10. 22:18:44

Köszi. Hasznos volt. :)

MasterMind Számítástechnika · www.mastermind.hu 2016.06.20. 14:17:45

@Zoltán Zafír: a videokártya vezérlők jelentős részénél ez működik, de van néhány olyan kártya, amelyiknél más kombinációra van állítva a képernyőforgatás. Milyen kártyád van?

Zsuzsanna Lipovszkyné 2017.10.04. 13:20:18

Köszönöm,nagy segítség volt!

2019.09.27. 10:50:50

Hát, ez óriási segítség volt, köszi!
süti beállítások módosítása