A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Évek óta egyre népszerűbb pénzügyi megoldások területén a Revolut szolgáltatása, ám ezidáig nem beszéltünk róla. Mára viszont a korábbinál jóval biztonságosabb már a Revolut, nem kell aggódni, hogy elvész a pénzed, és a szolgáltatások köre is igencsak kibővült.

Bemutatjuk a Revolut rendszerét, megnézzük az előnyeit (de nem hagyjuk ki  a hátrányait se), beszélünk kicsit általánosságban a fintech cégekről (mindjárt elmagyarázzuk, mik is ezek), és mutatunk egy-két másik fintech céget is, melyek nem kimondottan a Revolut konkurenciái, hanem inkább kiegészítik egymást. Ez azonban akkora téma, hogy 3 külön levélben fogjuk küldeni. Ma az elsőt kapod meg, 1 hét múlva jön a következő rész.

Ha szkeptikus is vagy az ilyen megoldásokkal kapcsolatban, szánd rá az idődet erre a levélsorozatra! Hasznos lesz, ígérjük!

Mi az a Revolut?

A Revolut eredetileg egy brit gyökerű FinTech vállalat. A FinTech szó a financial és a technology szavakból alkotott mozaikszó, ami pénzügyi technológiát jelent. Ebből már kitalálható, hogy olyan pénzügyi megoldásokat nyújt a cég, amelyhez a modern technológiát hívják segítségül. Jelesül a Revolut például olyannyira online, hogy fizikai bankfiókjuk nincs is, csak és kizárólag mobilalkalmazásból érhető el és kezelhetők benne a pénzügyeid. Ez elsőre lehet, hogy furcsának tűnik, legalábbis mindenképp szokatlannak, de gondolj csak bele: a telefon mindig nálad van, bármikor elérhetsz minden banki (Revolutos) szolgáltatásodat és nincs nyitva tartási idő. A hagyományos bankok is egyre inkább próbálnak mobilalkalmazásokkal érvényesülni, de mivel nekik nem az az erősségük, így jóval fejletlenebbek ezen a területen, mint a FinTech cégek.

A Brexit miatt viszont a Revolut áthelyezte székhelyét Litvániába, idő közben pedig nem csak egy tech cég maradt, hanem bank lett, Európai bank licenc-szel rendelkezik, a Litván Nemzeti Bank felügyelete alatt. Több, mint 800 millió dolláros tőkével rendelkeznek, 18,5 milliónál is több felhasználójuk van, több, mint 200 országban érhető el a szolgáltatásuk, és 30-nál is több pénznemet tudsz kezelni a számláidon.

Mire jó a Revolut?

A Revolut egy olyan mobilalkalmazás, amiben egy helyen kezelheted a pénzügyeid jelentős részét. Utalhatsz pénzt, igényelhetsz bankkártyát, fizethetsz vele (akár telefonnal, érintésmentesen), tegyél félre pénzt, kezeld az előfizetéseidet egy helyen, indíts el befektetéseket, válts pénzt szinte díjmentesen, valódi közép árfolyamon (!), fizess vele külföldön, extra költségek nélkül, vagy élvezd akár a reptéri prémium várók kényelmét, csak mert revolutos vagy. Vagy használd a világ legbiztonságosabb webshopos fizetési módját. És tud néhány olyan extrát is, amit semmi más: dobj szét egy kifizetett számlát az ismerősied között, írj megjegyzést minden költésed mellé, rendszerezd a kifizetéseidet, gyűjts kimutatásokat, stb.

A pénzedre pedig százezer euróig nyújt betétbiztosítást a litván állami betét- és befektetés biztosító.

Így kezdj neki

Ha már most kipróbálnád, akkor kezdd ott, hogy az alábbi linkre kattintva regisztrálsz a Revolutba:

Revolut regisztráció

Itt meg kell adnod a telefonszámodat, majd kiválasztani, hogy Magyarországon élsz, illetve, hogy magyar legyen a nyelv, utána letölteni az alkalmazást. Ha ez megvan, akkor az alkalmazást elindítva tudod befejezni a regisztrációt, amihez szükséged lesz egy fényképes igazolványra, valamint az adóazonosító számodra is, valamint egy szelfit készíteni magadról.

Ha ez kész, máris megnyílt a revolutos bankszámlád, pár perc alatt ellenőrzi a rendszer az adataidat, és elkezdheted használni teljes körűen a Revolutot.

Kezdjünk is neki!

Fizikai kártya, virtuális kártya, egyszer használható kártya

A Revolutban kapásból igényelhetsz fizikai bankkártyát (postán érkezik, díja kb. 2400 Ft, árfolyamtól függ), vagy virtuális kártyát, díjmentesen. A virtuális kártyát is hozzáadhatod a Google Pay vagy Apple Pay fizetési rendszerhez, így igazából fizikai kártya nélkül is elboldogulhatsz.

A virtuális kártya egy olyan bankkártya, ami csak a virtális térben létezik, fizikai, kézzel fogható példány nem készül belőle. Ám ez is teljes körűen használható, rendelkezik lejárati dátummal, kártya számmal, CVV kóddal, vagyis online fizetésekhez is tudod használni. Ráadásként az app telepítése és a regisztráció együttesen kb. 5 percet vesz igénybe, és már fizethetsz is a Revolut rendszeréből.

Az egyszer használható kártya pedig egy olyan speciális virtuális kártya, amely használatot követően azonnal megváltoztatja az adatait. Ez biztonsági okokból fontos: így bátran megadhatod az egyszer használható kártya adatait kevésbé biztonságos helyeken is, nem áll fenn annak a veszélye, hogy illetéktelen kezekbe kerülnek a kártya adataid. Vagyis illetéktelen kezekbe még kerülhet ugyan, de egy már használhatatlan kártya adatai kerülnek rossz kezekbe, tehát senki nem tud vele visszaélni. Ha legközelebb újra szeretnél használni egy ilyen kártyát, akkor az appban egyszerűen igényelsz egy újat, ami szintén egyetlen használatra alkalmas. Ez díjmentes, és kb. 5 másodperc az egész.

Ráadásul bármely kártyából nem is csak egyet igényelhetsz, hanem többet is. A kártyáidat pedig elnevezheted tetszés szerint, így lehet külön kártyád például a szórakozásra, a háztartási költségek fedezésére, utazáshoz, stb.

Természetesen ha nem találod például a fizikai kártyádat, akkor az alkalmazásból egy érintéssel azonnal letilthatod azt, így bárki is találja meg, nem tudja használni. És ha mégis előkerül? Semmi gond, egy újabb érintéssel újraaktiválhatod.

Dobjátok szét egy vacsi árát a barátokkal

Elmentek egy jó vacsira, vagy egy koncertre a barátokkal, és nem akartok kellemetlen szitut a fizetésnél? Semmi gond, fizess bátran mindent, majd később kényelmesen átnézitek együtt, ki mennyit kell beadjon. Az appban az utolsó tranzakciónál (vagy amelyiknél szeretnéd) egyszerűen kattints a "Számla szétosztása" gombra, és jelöld meg, melyik Revolutos ismerősöd mennyivel kell beszálljon a költségekbe. Ő értesítést kap a saját telefonján, amit egy érintéssel jóváhagyhat, és máris nálad van az ő része.

Természetesen egy online vásárlásnál is ugyanezt megtehetitek. Ez így elegáns, kényelmes és gyors.

Legyen több számlád, többféle devizában

A Revolutban díjmentesen nyithatsz 30 féle deviza számlát, így külön tárolhatod a forintodat, az euródat, és sok más devizát. A számlák között bármikor tudsz pénzt váltani, ráadásul közép árfolyamon, sőt, inkább kicsit alatta. Ez annyit jelent, hogy például eurót a levél írásakor 395,47 Ft-ért tudsz váltani (MNB árfolyam: 397,4 Ft), dollárt 387,87 Ft-ért (MNB árfolyam: 391,37 Ft), svájci frankot pedig 402,69 Ft-ért (MNB árfolyam: 404,31 Ft).

Fontos, hogy az átváltás szinte díjmentes (egy tényleg minimális díjat számítanak fel, például 1000 euró átváltása kb. 0,6 euróba kerül), de szintén fontos, hogy ez csak hétköznap igaz! Hétvégén (pontosabban a deviza piac zárva tartása idején) nem érdemes váltani, ilyenkor ugyanis extra költséget kell fizetni a váltásért.

Szintén fontos megérteni, hogy működik a kártyás fizetés külföldön. Ilyenkor ha az adott devizában van elég pénz az adott deviza számládon, akkor automatikusan onnan fogja levonni a fizetés összegét, további díjak felszámítása nélkül. Tehát tegyük fel, Olaszországban fizetnél egy étteremben egy finom pizzáért mondjuk 28 eurót. Ha az eurós deviza számládon van legalább 28 euró, akkor automatikusan onnan fogja kifizetni a Revolut a számládat. Ha nincs, akkor az alapértelmezett számládról (ami esetünkben a forint számla) fog átváltani ugyancsak a fentieknek megfelelő árfolyamon 28 eurónyi összeget, és így fogja kifizetni a számládat. Ám itt óvatosnak kell lenni, hiszen ha a devizapiac nyitvatartási idején kívül szeretnél fizetni, akkor a devizaváltásnál itt is fel fogja számítani az extra költséget. Érdemes tehát utazás előtt egy megfelelő időpontban feltölteni a megfelelő devizaszámlát pénzzel, így a legolcsóbb.

Fontos, hogy ha csak 27 euró lenne az eurós devizaszámládon, akkor nem osztja meg a kifizetést, vagyis nem csak 1 eurót fog hozzátenni valamely másik számládról, hanem akkor mind a 28 eurónak megfelelő összeget egy másik számládra terheli.

És még egy érdekesség: mi történik, ha mondjuk a forint számládon sincs pénz? Akkor végignézi a rendszer, hogy melyik devizaszámládon van elegendő pénz, és amelyikről a legkedvezőbb kondíciókkal tud átváltani a kívánt devizára, azt fogja kiválasztani. Természetesen mindez a másodperc tört része alatt megy végbe, amit Te észre sem veszel.

Címkézz, csoportosíts, rendszerezz, gyűjtsd a blokkokat

Minden kiadásodat láthatod az appban, amikhez megjegyzést is fűzhetsz, elnevezheted őket, sőt, akár le is fotózhatod a hozzá tartozó blokkot/számlát, így bármikor visszanézheted, mire is költöttél.

Elemzéseket is megtekinthetsz, hogy egy adott időszakban mire költöttél, a kiadásokat kategorizálhatod (pl. közüzemi szolgáltatások, szórakozás, tanulás, sport, ajándék, szépség, stb), de saját kategóriákat is létrehozhatsz. Így könnyedén nyomon követheted, hogy mire mennyit költesz.

Ha szeretnéd, korlátokat is beállíthatsz, hogy heti vagy havi szinten maximum mennyi pénzt szeretnél költeni. Így az app szól, ha túlköltekeznél.

Még közel sincs vége, jövő héten folytatjuk

Láthatod, hogy a Revolut mennyire klassz szolgáltatásokat nyújt. Tulajdonképpen ennek kellene lenni a normálisnak, a megszokottnak, csak azért tűnik ez olyan hihetetlennek, mert nem ehhez szoktunk hozzá.

A jövő héten folytatjuk a Revolut több egyéb funkciójával is. Addig is, töltsd le az alkalmazást, regisztrálj az alábbi linkre kattintva, és próbáld ki a már bemutatott funkciókat.

Revolut regisztráció

 

Ha még nem használod a Revolutot, próbáld ki!

Címkék: revolut

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr6117889491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása