A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Írtunk már korábban parkolást segítő appról, a Parkl-ről, és most is a parkolásról lesz szó, amihez szintén egy mobilappot fogunk ajánlani, ám ez a parkolóhely megtalálásában fog segíteni.

Idegőrlő folyamat üres parkolóhelyet keresgélni

Hazánkban az elmúlt 14 évben 33%-kal nőtt az utakon futó személygépkocsik mennyisége (2008-ban lépte át a 3 millió darabot, idén pedig már a 4 millión is túl vagyunk). Egészen biztos, hogy ugyanebben a 14 évben nem létesítettek plusz 1 millió parkolóhelyet, és akkor még csak szinten lenne tartva a 14 évvel ezelőtti, akkor sem épp kényelmes helyzet.

A probléma persze az, hogy a nagyvárosokban sok az autó, és jellemzően egy-egy terület köré (pl. belváros) koncentrálódik sok üzlet, munkahely, okmányiroda, intézmény, stb, ami miatt rengetegen szeretnének parkolni egy adott környéken.

Aztán indul a keresgélés és a harc a szabad parkolóhelyekért, a vadászat, hogy hátha épp ki akar állni valaki egy helyről, amire lecsaphatunk. Persze be is lehet vonzani a szabad parkolóhelyeket, amolyan spirituális módon, vannak, akiknek ez néha működik is, de ennél eggyel tudományosabb és kiszámíthatóbb megoldást mutatunk!

Irány egyenesen az üres parkolóhely!

Felmérések szerint nem igaz, hogy egyáltalán ne volnának szabad parkolóhelyek, csak meg kell találni azokat. Tény, hogy kevés van belőlük, de előfordulhat, hogy egy kereszteződésben állva tőlünk balra, 20 méterre van egy üres hely, de mi jobbra kanyarodunk keresgélni. A parkolóhely keresgélés ráadásul növeli a városi forgalmat, a károsanyag kibocsátást és a balesetek, koccanások esélyét is.

A Parker nevű mobilalkalmazás képes egy térképen megmutatni Neked a szabad parkolóhelyeket, és azt is, hogy az adott parkolóhely például rakodási terület, rokkant parkoló, vagy teljesen szabad, üres parkolóhely. Láthatod ráadásul a parkolási zónát is, és az alkalmazás segít a parkolójegy vásárlásban is, az appból el is indíthatod a parkolást.

Ráadásul ha kinézel egy üres parkolóhelyet a környéken, egy kattintással (érintéssel) át is adhatod a parkolóhely koordinátáit egy navigációs alkalmazásnak (pl. Apple Maps, Google Maps, Waze), így pillanatok alatt odaérhetsz.

Honnan tudja, hol van szabad hely?

A rendszer működéséhez természetesen szükség van érzékelőkre, szenzorokra, anélkül nem működhet. Épp ez a rendszer hátránya, hiszen csak ott tudod használni ezt az okos appot, amely város vagy városrész parkolóhelyei fel vannak szerelve ilyen szenzorokkal. Jelenleg Budapest belvárosa áll erre készen, de bízhatunk benne, hogy előbb-utóbb szélesebb körben is elterjed ez a megoldás. Ennek ellenére vidéki nagyvárosokban is használható az alkalmazás, igaz, csak a parkoló zónákat és parkolási díjakat tudod rajta ellenőrizni, illetve a parkolást elindítani.

Természetesen még így is előfordulhat, hogy ha találsz egy szabad helyet, mire odaérsz, valaki elfoglalja azt, de ezzel együtt is jóval nagyobb az esélyed, mintha teljesen reménytelenül körözöl a városban.

Hogy kell használni?

A Parker alkalmazás elérhető az androidos telefonokhoz és az iPhone-okhoz is, így egyszerűen az alkalmazás áruházból letöltheted azt. Ha ez megvan, el kell indítani, hozzáférést adni az appnak, hogy használhassa a készülék pozícióját, valamint a beállításoknál (bal felül kis fogaskerék ikon) személyre szabhatod az appot: megadhatod az autód rendszámát, beállíthatod, hogy milyen típusú parkolóhelyeket mutasson az app, kiválaszthatod a mobilszolgáltatódat is, valamint átválthatod az alkalmazás nyelvét magyarról angolra.

 

Töltsd le a Parker alkalmazást, néha bizony jól jöhet!

Címkék: parker

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr7217878423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása