A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

A Windows, a macOS rendszerek és az okostelefonok is képesek egy diktált szöveget felismerni, és leírni. Baj van viszont akkor, ha bonyolultabb szavakat akarunk diktálni, vagy kódokat, email címeket. Ilyenkor bizony hibázik a beszédfelismerő rendszer.

A Windows viszont javíthat ezen a hibán.

Megérti a betűzést is

Ilyenkor ugyanis lehetőséged lesz arra, hogy egyszerűen lebetűzd, amit szeretnél legépeltetni a beszédfelismerővel. Ehhez a Microsoft egy frissítést fog kiadni a Windows-hoz (egyelőre úgy tudjuk, hogy csak a Windows 11 kapja meg a frissítést), és telepítést követően használható lesz az új funkció.

Innentől pedig könnyebbé válik majd a diktálás, még akkor is, ha például kódokat, email címeket vagy épp nehezen kiejthető szavakat szeretnél diktálni. Ugyanígy segítséget jelenthet a betűzés funkció olyan szavak (nevek) diktálásánál is, amiket nehezen tudna a szoftver eldönteni, hogyan is kell írni.

Mikortól lesz elérhető ez a funkció?

Egyelőre hivatalos információt nem közölt a Microsoft, mindössze annyit tudni, hogy egy fejlesztői változatban már benne van az újdonság, így vélhetően a közeljövőben bekerül majd egy publikus frissítési csomagba is.

 

Te szoktál diktálással "gépelni"?

Címkék: mac windows diktálás windows 11

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr9816921306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása