A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Itt a várva várt meleg, odakint tombol a nyár, ami a számítógépek, laptopok működésére is hatással van. Nem ritka, hogy igencsak forróvá tudnak válni, ami nem jó.

Elmondjuk, mitől van ez, miért okoz gondot, és mit tehetsz ellene.

A melegben a számítógépednek is melege van.

Igen, bármennyire is hihetetlen, a számítógéped ugyanúgy érzékeny a hőmérséklet változásra, mint Te. És számítógép alatt itt érthetjük az asztali számítógépeket és a laptopokat egyaránt, mindkettőre igaz. Sőt, még a monitorral egybeépített All-in-one gépekre is.

A használat során a számítógép részegységei (elsősorban a számításokat végző processzor és grafikus chip, valamint a tápegység alkatrészei) hőt termelnek. A gép belsejében ventilátorok találhatók, ezek segítségével vezetik el a hőt, hűtik ezeket az alkatrészeket. Értelemszerűen ha télen 20-22 fokos levegő áramoltatásával hűtjük a számítógépet, az sokkal hatékonyabb, mint nyáron 28-30 fokos levegővel.

Milyen problémát okoz, ha nem tud lehűlni a számítógép?

Alapvetően több gondot is okozhat a túlmelegedett számítógép. A legrosszabb, hogy akár tönkre is mehet, hisz a túlmelegedés hatására különféle chipek akár le is olvadhatnak az alaplapról, és kontakthiba léphet fel a nagy hőingadozás miatt.

De ha nem is következik be a legrosszabb, akkor is előfordulhat, hogy használat közben a számítógép lefagy, vagy kikapcsol. Egyszerűen a "vészforgatókönyv" az, hogy ha nem képes kellő mértékben visszahűlni a számítógép, akkor "letiltja" magát. Ha így kikapcsol, akkor vissza sem tudod kapcsolni addig, amíg vissza nem hűl.

Márpedig ha munka közben megfagy, vagy kikapcsol a gép, az nem csak akadályoz a munkád folytatásában, de akár a folyamatban lévő munkád el is veszhet, és kezdheted elölről.

A harmadik probléma, amivel találkozhatsz a számítógéped túlmelegedésekor, hogy a ventilátorok egyre hangosabbak lesznek, valamint a gép teljesítménye visszaesik, lelassul a számítógép. Ezzel is próbálja a számítógép javítani a hűtést (a ventilátor azért hangosabb, mert magasabb fordulaton üzemel, így több levegőt szállít, a gép pedig visszaveszi a teljesítményét, mert így kevesebb hőt termel).

Na oké, de mit lehet tenni?

Most már láthatod, hogy a számítógép megfelelő hűtése fontos a gép meghibásodásának elkerülése érdekében is, valamint a kényelmes, megbízható munkavégzés miatt egyaránt. De mit tehetsz, hogy a géped hűtése megfelelő legyen?

Először is érdemes karbantartással kezdeni. A ventilátorok "szeretik" összeszedni a levegőben lévő port, eltömítve a hűtőbordákat, rontva a ventilátorok hatékonyságát. Ezt egyszerűen tudjuk orvosolni, ráadásul pénzedbe sem kerül. Egyszerűen hozd be hozzánk a számítógépedet, és kompresszorral, vagyis nagynyomású levegővel kifújjuk a port a gépből, megtisztítjuk a hűtőrendszert. Így a ventilátorok újra megfelelően fognak működni.

Fontos azonban tudni, hogy a ventilátorok hűtőbordái és a processzor között egy ún. hőközvetítő paszta található. Ez egy speciális anyag, aminek a lényege, hogy a két felület között tökéletes legyen a kapcsolat, a keletkezett hő minél nagyobb részét vezesse el a hűtőborda, amit hűt a ventilátor. Ám körülbelül 3-4 év használat után ez a hőközvetítő paszta elkezd kiszáradni, veszít a tulajdonságaiból, így kevésbé hatékonyan látja el a feladatát.

Ezért ilyenkor érdemes "újrapasztázni" a hűtőbordákat. Ilyenkor a teljes hűtőrendszert szétszedjük, megtakarítjuk, a rászáradt pasztát eltávolítjuk, és új pasztát kenünk a helyére. Ezt követően összeszereljük a hűtőrendszert, ami újra ugyanolyan hatékonyan fog működni, mint újonnan.

Mi van, ha ez se segít?

Egy asztali számítógép esetén választhatsz a meglévő hűtőventilátorokhoz képest hatékonyabb ventilátort, de ezzel fordulj szakemberhez és kérj tőlük segítséget.

Ha laptopot használsz, akkor segíthet egy megfelelő hűtőpad. Ez gyakorlatilag egy "alátét" a laptop alá, ami egy kis légcsatornát alakít ki a gép alatt, így elősegítve a jobb légáramlást. Léteznek olyan aktív hűtőpadok is, amelyekben ventilátorok is találhatók, így aktívan közreműködnek a laptop hűtésében.

 

Figyelj oda a számítógéped megfelelő hűtésére.

Címkék: ventilátor hűtés

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr2316119340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.