A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Már a "butatelefonok" idején elkezdődött, hogy kamerát tettek a telefonokra, amikkel a mai szemmel nézve szörnyű képeket lehetett készíteni. Az okostelefonok érkezésével viszont a lehetőségek adottak lettek ahhoz, hogy a telefonok egyre inkább helyettesítsék a fényképezőket.

A telefonos fényképezés két dologban verhetetlen!

Szoktunk viccelődni azzal, hogy tudod-e, melyik a legjobb fényképezőgép a világon? A kérdésre tipikusan olyan válaszok érkeznek, hogy a Canon, Nikon, Sony, stb. Ilyenkor szoktuk rávágni: az, amelyik épp nálad van.

Hiába van valakinek akármennyire jó profi vagy félprofi tükörreflexes fényképezőgépe különböző objektívekkel, profi fókusszal, nagy zoommal, állítható fehéregyensúllyal, stb, ha az otthon pihen, a telefon pedig a zsebedben van, a pillanat pedig ott van melletted.

Egyrészt a profi fényképezőkhöz érteni is kell, egy átlagos amatőr felhasználó általában nem fog vele jobb képeket készíteni (sőt, a téves próbálkozások miatt sokszor rosszabb lesz az eredmény), mintha egy sima kompakt fényképezőt használna automata módban. Másrészt pedig egy ilyen fényképező a csere objektívekkel együtt bizony terjedelmes is, és a súlya sem elhanyagolható. Tehát ha Te nem fotózni készülsz, nem olyan helyre mész, ahová úgy indulsz, hogy tudod, fotóznod kell, akkor szinte biztos, hogy nem lesz nálad. A telefonod viszont igen. Ezért készítik az emberek telefonnal a fotóik nagy részét.

A másik ok pedig, hogy az okostelefonról egy pillanat alatt lehet megosztani a közösségi platformokon az elkészített fotót, vagy elküldeni emailben, Viberen, stb, míg egy hagyományos fényképezőgéppel készült fotót először át kell másolni egy számítógépre, majd onnan lehet megosztani, elküldeni, stb.

Az már csak hab a tortán, hogy a telefonon az elkészített fotót rögtön tudod szerkeszteni, effektekkel ellátni, megvágni, feliratozni, tükrözni, stb.

Félre értés ne essék, a profi fényképezőgépeknek és profi fotósoknak továbbra is van létjogosultságuk, nem az ő kenyerüket veszi el az okostelefon. De a hétköznapi életben a hétköznapi pillanatokat sokkal egyszerűbb telefonnal lefotózni, mint a fényképezőgépet keresgetni.

Milyen fotókat tud készíteni egy mai telefon?

A telefonokban évről évre fejlődik a kamera minősége. Eleinte főként a megapixelek száma nőtt (magyarán az elkészített fotó felbontása lett egyre nagyobb), de sokat változott a lencse mérete is (a nagyobb lencse több fényt enged be, így félhomályban szebbek lettek a képek), megjelentek a vakuk, először csak egy, aztán jött a dupla vaku (hideg és meleg fehér egyszerre, hogy lehetőleg ne változtasson a kép színvilágán a vaku színe), aztán négy vagy akár még több LED villan segédfényként a mai telefonokon.

Aztán megjelentek a két kamerás telefonok (mármint nem arra gondolunk, hogy elől és hátul egy-egy kamera, hanem amikor hátul van dupla kamera), majd a három, vagy még több lencsével szerelt készülékek. A kamerák számát tekintve talán a Nokia 5 lencsés telefonja vezet, de ez semmit nem jelent, csupán érdekesség.

A több lencse lényege, hogy a lencsék különböző méretűek és más a fókusztávolságuk is, tehát fotózáskor gyakorlatilag egyszerre több kép készül. Az egyiken közelebb lesz amit fotózol, de kevesebb terület fér rá a képre, míg a másik lencse képén távolabb lesz minden, de nagyobb területet fog át a kép. Utána következik a szoftveres varázslat, amikor ennek a több lencsének a képét a készülék egyetlen képpé varázsolja. Igyekszik úgy csinálni, hogy a lehető legjobb legyen a végeredmény. Gyakorlatilag megpróbálja kitalálni, hogy milyen is lenne a tökéletes kép.

A mai csúcs telefonokkal pl. lehet ún. portré képet is készíteni, amikor a háttér elmosódott és homályos, viszont az előtérben lévő emberek vagy tárgyak tű élesek. Ettől nagyon modern hatása lesz a képnek, tényleg olyan művészi, mintha egy profi fotós készítette volna a képet mindenféle hókuszpókuszt alkalmazva.

A Huawei csúcs telefonjában pedig megjelent az optikai zoom lehetősége, vagyis mostantól nem csak digitálisan nagyít bele a telefon egy fotóba, hanem lehetőséged van 5-szörös optikai nagyításra (közelítésre) is, ami valami elképesztő (ha érdekel milyen, kattints ide).

Hogyan készíts jó fotókat a telefonoddal?

Magyarósi Csaba magyar YouTuber és a Huawei közösen indítottak egy mobilos fotózással kapcsolatos mini sorozatot, amiben különféle tanácsokat adtak, hogyan készíthetsz jó minőségű és különleges hangulatú fotókat egy egyszerű telefonnal.

Hogyan fotózz utcán?

Hogyan szelfizz okosan?

Hogyan fotózz ételt?

Portrai fotózás

Hogyan érdemes mobillal éjszaka fotózni?

Melyik telefonban a legjobb a kamera?

Ezen nagyon sokat lehetne vitázni. Kérdés ugye, hogy milyen szempontot veszünk figyelembe. A fotó készítési képességet, a megapixelek számát, vagy a videó készítést? Elképzelhető, hogy az egyik gyártó készüléke csodálatos fotókat készít megfelelő fényviszonyok között, míg gyenge vényviszonyok mellett egy másik készülék lehet a nyerő. Vagy pl. a Full HD-ban készített videók gyönyörűek, a képstabilizálás is megfelelő, viszont a 4k-s felvételeknél ez már nem igaz.

Szóval sok szempontot lehetne figyelembe venni, ezekhez pedig alapos tesztek szükségesek, hogy nagyjából igazságot lehessen tenni az ügyben. Mégis néhány általános igazság:

Az iPhone-ok általában mindig a mezőny elején vannak, de soha nem ezek jelentik a csúcsot. A színek általában egészen élethűek, de rosszabb fényviszonyok között már kezd bajban lenni az, aki iPhone-t használ.

Szubjektív véleményünk alapján általánosságban a Huawei csúcs készülékei jelentik a legjobb kompromisszumot, készítik a legjobb minőségű képeket, sőt, a P30 Pro modell még félhomályban vagy sötétben is egészen elképesztő, hogy milyen minőségű képeket képes készíteni, ahhoz képest, hogy egy telefonról beszélünk.

Videózás tekintetében viszont inkább a Samsung csúcs készülékei mondhatók etalonnak, de a Samsungokról alapvetően kijelenthető, hogy a fotói kissé túlszaturáltak, a színek a valóságostól eltérőek. Igyekszik annyira jó lenni a kép, hogy az már mesterkélt hatást kelt.

Bőven elég, amit most tudnak a kamerák?

Mondhatnánk, hogy igen. Mégis évről évre az egyik fő fejlődési terület az okostelefonoknál a kamerák terén figyelhető meg, és rendszeresen a készülékcsere fő okaként (vagy utólagos magyarázataként) azt halljuk vissza, hogy az új mennyivel jobb képeket készít.

És ameddig ez így van, addig a gyártók törekedni fognak a jobbnál jobb kamerák kifejlesztésére.

 

Te szoktál fotózni a telefonoddal?

Címkék: samsung iphone okostelefon huawei

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr815033908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kéki béla 2019.09.11. 07:19:01

Bocs, csak a címre reagálva: ekkora baromságot azért nem kéne... Huawei csúcskészülékeket leszámítva még nem láttam olyan mobilt, ami jó minőségű képet tudott volna készíteni (most egy A70-em van, a Nikon Coolpix 2100 tizensok éve jobb minőségű képeket készített, 2Mpixelen, mint ez a sokszor tízen)

És akkor a rengeteg egyéb korlátozás (shutter lag, nincs igazán lehetőség az optikával, mint fizikai fogalommal játszani, max. az ú.n. AI tudja utánozni stb.)
Szóval nem kellene, na...
Fényképet készíteni lehet mobillal, de ettől még nem lesz jó fényképező eszköz.

MasterMind Számítástechnika · www.mastermind.hu 2019.09.11. 08:49:01

@kéki béla: Hát, ezzel nem értek egyet. Az A70 híresen gyengére sikerült kamera tekintetében, de egy 2 megapixeles Coolpix 2100... Hát, az se volt egy fotó bajnok. Tutira veszem, hogy a jelenlegi mobil kínálat 80%-a tud legalább olyan szintű fotót készíteni, a csúcs készülékek (iPhone-ok, Galaxy S10 és társai, Huawei-ek), bőven-bőven lekörözik, ez nem is kérdéses.

A címben pedig a "legjobb" kifejezés arra utalt (ahogy a cikkben írtuk is), hogy hiába van otthon százszor jobb fényképeződ, ha a mobil van nálad, akkor a mobilod ér a legtöbbet, tehát pillanatnyilag az a legjobb.

Nem pedig azt mondtuk, hogy megver a mobilod pl. egy DSLR gépet.

Személy szerint otthoni fényképezőgép: Canon PowerShot SX230 HS, ami egy bőven jó gép a kompaktak között (12,1 MP, 14-szeres optikai zoom), és amit jóformán soha nem veszünk elő, a fiókban hever, én személy szerint évek óta nem használom. A 8-as iPhone bőven jobb fotókat készít, ezen kívül a fő előnye, hogy folyton nálam van, 3-5 másodperc alatt készítek képet, nem pedig vegyem elő, kapcsoljam be, stb. Nem véletlen, hogy a kis és kompakt kategóriás fényképezőgépek nagyjából kihaltak, szinte senki sem keres ilyen gépeket.

Videózásról: a Canon gép full HD felbontásban tud 24 fps-sel rögzíteni, ejjha! A 8-as iPhone Full HD felbontásban tudja a 30 és a 60 fps-t, 4K felbontásban is tud 24 fps-t, 30 fpst, 60 fps-t.
süti beállítások módosítása