A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

A Paint a Windowsba épített egyszerű rajzoló program - ezt szinte senkinek sem kell bemutatni. Már az ős Windows-ban is megtalálható volt az egyszerű rajz program, még 1985-ben.

A program ugyan a mai napig megőrizte az egyszerűségét, azonban úgy fest, hogy a Microsoft rászánja magát, hogy felturbózza a rajzprogramot.

Rajzprogramból képszerkesztővé

Az egyszerű rajzprogramból már inkább képszerkesztő programmá alakul át a Paint, ugyanis már lehetőség lesz átlátszó hátterű PNG-k kezelésére is, elérhetővé válik a háttér kivágás, sőt egyéb funkciók is érkeznek.

A legfontosabb egyértelműen a Photoshopnál kezdetektől jelen lévő rétegek kezelése, vagyis különböző rétegeken lehet majd szerkeszteni a grafikákat. Természetesen ennek ellenére a Paint nem, és nem is lesz egy profi képszerkesztő program, de alapvető képszerkesztési műveletek elvégzésére lényegesen jobban használható lesz, mint eddig.

Ráadásul hamarosan a mesterséges intelligenciát is beépítik a Paintbe, aminek köszönhetően az ígéretek szerint a felhasználók megfogalmazhatják, mit szeretnének egy képpel, és azt a mesterséges intelligencia elkészíti.

Csak a Windows 11-esek kapják meg  az új funkciókat

Sajnos rossz hír, hogy a Paint új funkcióit nem kapják meg a Windows 10-et használók, csak a Windows 11-nél érkezik a Paint turbózása.

 

Te szoktad használni a Paint-et?

Címkék: paint

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr7618220335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása