A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

A Microsoft a Windows 7 után megváltoztatta a jó öreg start menüt, amit korábban megszoktunk. A Windows 8-nál nem is egy hagyományos menü volt, hanem egy csempés felület, majd a Windows 10-nél egy hagyományoshoz hasonlító menü, ami tartalma csempéket is.

Sokakat zavar ez a kialakítás, raádásul a gép erőforrásait is szépen fogyasztja. Megmutatjuk, hogyan tisztíthatod meg a start menüdet.

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

Töröld ki a felesleget

A Windows 10-ben a Start menü hasábokra van osztva. Ezekben a hasábokban vannak különféle csempék. Hírek, időjárás, és sok minden más. Ezek szinte mindegyike idegesítő és felesleges a felhasználók 90%-nak, ráadásul a különféle nagyon szép animációk miatt még a számítógépet is megterhelik - teljesen feleslegesen.

Amelyik csempére nincs szükséged, arra egyszerűen csak kattints rá az egér jobb gombjával, és máris eltávolíthatod a start menüből. Ha az összes csempét eltávolítottad, akkor a start menüt összébb is húzhatod (3 hasábról 2-re vagy 1-re), és ha egy hasábra húzod össze, akkor máris hasonlít a hagyományos start menüre.

A másik idegesítő dolog az, hogy a program lista tele van mindenféle olyan programmal, amit Te nem kértél. Ezek a Windows részei. Candy Crush Soda Saga, March of Empires és egy csomó más baromság. Ezekre is kattints egyszerűen jobb klikkel, és eltávolíthatod őket.

Fontos! A csempéknél az eltávolítás mindössze a csempéket távolítja el, magát a programot nem, így a csempék később visszaállíthatók, sőt, a programok elindíthatók más helyről is. A programok listájából viszont ha eltávolítasz egy elemet, azzal magát a programot is törlöd a gépről, nem csak a parancsikont a Start menüből.

 

Töröld ki a felesleges ikonokat a Start menüből, így sokkal átláthatóbb lesz.

Címkék: windows tippek-trükkök windows 10

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr7812938441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.10.08. 13:33:49

Nem bonyolult. Ergonómiai katasztrófa. Win7 után egy nagyon rövid 10-es kitérő után linuxra váltottam. Nem a menü miatt ;)

MasterMind Számítástechnika · www.mastermind.hu 2017.10.09. 21:37:29

@hullajelölt88:
:) hát igen, a Windows az a 7-esnél véget ért számomra is. Azóta Mac, és boldogság :)

2017.10.10. 09:07:54

@MasterMind Számítástechnika: na jó, nálam főként anyagi okok döntöttek. Linuxszal 30-50 ezerrel olcsóbban kaptam meg ugyanazt.

MasterMind Számítástechnika · www.mastermind.hu 2017.10.10. 12:51:19

@hullajelölt88: természetesen árban nem tud versenyezni az Apple. Vagyis tud, de csak a szintén nagyon felső kategóriás prémium Windows-os modellekkel (pl. Dell XPS)

2017.10.10. 13:27:06

@MasterMind Számítástechnika: azokkal sem igazán. Dell Latitude és felette 3 év garancia és a szerviz házhoz jön, ha szükséges. Hivatalos (vagy annak látszó) almaboltban nekem azt mondták, hogy egy év és nekem kell bevinni. Ha ehhez még hozzáveszem a millió korlátozást, ami az apple cuccaival jár... pedig sokáig szerettem volna mind mobil, mind számítógép terén apple-re váltani. Sajnos mára elúszott minden olyan előnye amiért nekem tetszett. Persze én ITs voltam, játékot se vittem túlzásba már jóideje.

MasterMind Számítástechnika · www.mastermind.hu 2017.10.10. 13:30:09

@hullajelölt88: én XPS és MacBook között vaciláltam. XPS-re 3 év a garancia, de 80 ezerrel drágább, mint a MacBook ugyanolyan felszereltségben. A MacBook-hoz vásárolható +2 év garancia (egyébként tényleg vicc, hogy alapból csak 1 évet adnak), így árban teljesen megegyezik az XPS-sel. Latitude az ipari széria, nem Business Ultrabook.

Korlátozások számomra nem jelentenek problémát, de ez egyén függő.
süti beállítások módosítása