A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Kedden megtartotta az Apple a szokásos, szeptemberi termékbemutatóját, igaz, a koronavírusra való tekintettel ezúttal online formában.

De nem csak a bemutató formája változott a koronavírus miatt, hanem (vélhetően) a vírushelyzet miatt nem mutatta be az Apple a legfontosabb modelljét, az új iPhone-t. Pedig a szeptemberi bemutató előtt az almás rajongók mindig ezt várják a leginkább.

Na de nézzük, akkor mik érkeztek!

Új iPadek

A "sima" iPad inkább csak egy kis frissítést kapott a tavalyi modellhez képest, ugyanis kinézetre ugyanolyan, a méret sem változott (10,2"), megmaradt az ujjlenyomatolvasó, stb. Az újdonság, hogy megkapta a tavaly bemutatott iPad Air processzorát, vagyis a tavalyihoz képest 40%-kal gyorsabb az új modell. Természetesen ez az iPad is támogatja az Apple Smart Keyboard billentyűzetet, és az Apple Pencilt is.

Megmaradt a 3 féle szín (asztoszürke, ezüst és arany), a kétféle tárhely méret (32 GB és 128 GB), van sima WiFi-s, illetve SIM kártya fogadására alkalmas Cellular változat is. És az árak is változatlanok maradtak, ami jó hír. Ár-érték arányban ez egy kitűnő választás!

Aztán jött az új iPad Air. Az Air a sima iPad és a Pro széria közé illeszkedik be, tudásban is, árban is. A design tekintetében jelentős a változás, itt ugyanis már nincs home gomb, keskeny keret van a kijelző körül, szóval nagy mértékben hasonlít a Pro modellekre. Ám a Pro modellekkel ellentétben nincs arcfelismerés (Face ID), hanem maradt az ujjlenyomat érzékelés. Ezt úgy oldotta meg az Apple, hogy a ki-bekapcsoló gombra került az ujjlenyomat olvasó egység.

A legfontosabb viszont, hogy ez a modell megkapta az Apple leges legújabb chip-jét, az A14-et, ami valószínüleg a leggyorsabb mobilprocesszor a világon. Meglepő, hogy nem a csúcs iPhone-ban mutatkozik be az új chip, a korábbi gyakorlat ugyanis ez volt. Az új chip további kb. 40%-os teljesítményjavulást hoz magával, természetesen kedvezőbb energiafelhasználás mellett.

Fontos, hogy az új iPad Air már WiFi 6 kompatibilis, és természetes, hogy támogatja az Apple billentyűzetét és ceruzáját is. Ellentétben a sima iPaddel ez már a Pro szériához hasonlóan Lightning helyett USB-C csatlakozóval rendelkezik, valamint támogatja a gyorstöltést is. 5 féle szín (asztroszürke, ezüst, rozéarany, zöld és égkék), 2 féle tárhely méret (64 GB és 256 GB), sima WiFi, valamint SIM kártyás változat is elérhető, összességében 239.990 Ft-tól 349.990 Ft-ig lehet válogatni a konfigurációk közül.

 

És persze mindegyik iPad megkapta az új iPadOS 14-es verzióját, ami eddig is elképesztően jó volt, gördülékenyen és szinte hibamentesen működött, szóval tényleg a kicsi részleteken dolgoztak tovább, még tökéletesebb eredményt nyújtva ezzel. Ha érdekel, akkor nézd meg az Apple hivatalos oldalán az új szoftver tulajdonságait, látványosan bemutatja az Apple azokat.

Apple Watch

Egyrészt megérkezett az Apple Watch 6. generációja, amit az előző, ötödik szériához képest kell megítélnünk. Egyrészt kötelezőjelleggel kapott egy gyorsabb processzort, ez eddig semmi meglepetés, ám a különféle szenzorokat is kibővítették, ennek köszönhetően most már nem csak pulzust és EKG-t képes mérni az óra, hanem véroxigénszintet is. Az Apple tervei szerint az algoritmust odáig fogják fejleszteni, hogy egy koronavírus gyanút is fel tudjon ismerni az óra, és jelezze a gazdájának, hogy baj lehet. Ezt azért egyelőre kezeljük fenntartásokkal, ez az Apple részéről is még csak terv.

Komoly előrelépést tehát nem hozott a 6-os széria, már ami a funkciókat illeti. Design terén van némi újdonság, főként a színekre gondolunk, ugyanis a szokásos sötétszürke, ezüst és arany színek mellett van vörös és kék szín is, és ezek tényleg nagyon jól néznek ki.

Viszont meglepte a vásárlóit egy új órával. Az Apple rájött, hogy mennyire népszerű telefon az iPhone SE, fogta a receptet, elővette a fiókból, és ugyanezt a receptet követve elkészítette az Apple Watch SE-t. Eszerint: fogj egy új és egy régebbi modellt, gyúrd őket egybe, és kész is egy új termék, ami remek ár-érték arányú. A Watch SE kinézetre pontosan olyan, mint a Watch 4, 5 illetve 6 (igaz, csak a 3 alapszínben kapható), ám az 5-ös széria processzorát tették bele. Hiányzik azonban az EKG és a véroxigénszint mérés, és néhány apróság, de más érdemi különbség nincs. Cserébe viszont egészen jó az ára, ugyanis 109.990 Ft-tól kapható, szemben a 6-os széria 160 ezres induló árával (ami egyébként megegyezik az előző széria árával).

Természetesen a 3. generációtól felfelé minden Watch megkapja a legújabb WatchOS 7 szoftvert is, ami tartogat néhány újdonságot, például szól, hogy mosd meg a kezed ha hazaértél, megdicsér, ha elég ideig mostad. Mint egy falat kenyér, annyira hasznos ez a funkció :)

És az új iPhone-ok

Új iPhone-ok bizony nincsenek. Elvileg októberben majd lesznek, de most némi csúszásra kényszerült az Apple. Hivatalosan persze semmilyen információ nincs. Amit nem hivatalosan lehet tudni, hogy az Apple visszatér a régi, kissé szögletesebb design-hoz, és 4 féle készüléket fog bemutatni.

Lesz két különböző méretű iPhone 12, és két különböző méretű iPhone 12 Pro. Mind a négy készülék OLED kijelzőt kaphat, és a Pro széria főként a kameráival fogja megverni a sima 12-es modelleket. És a méretével. Ugyanis a sima 12-es modell két méretben fog készülni, egy 5,4"-os (ez kicsit kisebb lesz, mint a régi 6-7-8-as iPhone-ok) és egy 6,1"-os mérettel (a 6,1-es megegyezik a mostani iPhone 11, és a korábbi iPhone Xr modellek méretével), míg a Pro sorozat 6,1", valamint 6,8" méretűek lesznek (ezek tehát nagyobbak lesznek a jelenlegi 5,8" és 6,5"-nál).

De hát ezek csak pletykák, majd ha az Apple bemutatja őket hivatalosan, akkor tudjuk őket tényként kezelni, addig csak találgatni lehet, miket is fognak tudni az új iPhone-ok.

 

Hogy tetszenek az Apple újdonságai?

Címkék: apple iphone watch ipad apple watch

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr7316206920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása