A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

A múltkor írtunk az okostelefonok kameráiról, melyik mennyire jó, stb. Ha nem olvastad, olvasd el. És persze a gyártók között folyamatos a verseny, hogy kié a legjobb kamera. A megapixelek számát tekintve egyértelmű győztest hirdethetünk, de ez nem minden.

Eláruljuk, hogy miért.

Mi az a megapixel?

Először is tisztázzuk az alapokat. A pixel ugye képpontot jelent, a megapixel pedig 1 millió pixelt jelent. A digitális világban a kijelzők képpontokból épülnek fel, pl. egy Full HD-s kijelző 1920 képpont széles, és 1080 képpont magas, vagyis 1080 sorból és 1920 oszlopból áll egy ilyen képernyő. Ebből adódik, hogy egy Full HD felbontású kijelző összesen 2.073.600 képpontból áll, vagyis bő 2 megapixel, a gyakorlatban ezt kerekíteni szokás. A pixelek száma nem függ össze a képernyő fizikai méretével, egy Full HD kijelzőn akkor is ugyanennyi a képpont, ha az egy 13"-os laptopban van, egy 32"-os TV-ben, vagy egy 5,5"-os telefonban. Értelemszerűen a képpontok (vagyis egy-egy pixel) fizikai mérete kisebb vagy nagyobb.

A fényképezőgépeknél is ugyanez a helyzet, vagyis pl. egy 12 megapixeles kamera olyan fényképet tud készíteni, ami 12 millió képpontból áll. Vagyis minél több a megapixel, annál több képpontból fog állni a fénykép, tehát annál részletgazdagabb lesz, vagyis jobban bele lehet nagyítani egy fotóba úgy, hogy még éles maradjon és "ne essen szét", szemben egy kisebb felbontással készült fényképpel.

Pl. ezen a képen bal oldalon "simábbak" a vonalak, mint a jobb oldalon, mert a bal oldali képnek nagyobb a felbontása.

Ha pl. lefotózol egy távolban közlekedő autót, akkor kellően nagy felbontású kép esetén belenagyíthatsz annyira, hogy akár a rendszámot is elolvasd. Vagy a rendszámkereten lévő szöveget. Ugyanezt kisebb felbontás esetén nem tudod megtenni.

Akkor minél nagyobb megapixel, annál jobb a fotó?

Nem feltétlenül. Ugyanis az objektív lencséje minél több képpontot dolgoz fel, annál kisebb egy-egy képpont, így egy-egy képpont relatíve kevesebb fényt képes befogadni. Ez főként akkor okoz problémát, ha zárt térben, alkonyatkor, félhomályban fotózol. Magyarán a sok megapixel akkor lenne igazán jó, ha a lencse mérete is ezzel együtt nőne, viszont a lencse fizikai mérete egy telefonban erősen korlátozott.

A fénykép milyensége nem csak a megapixelek számától függ (sőt), hanem a fénykép színeinek dinamikájától, kontraszttól, sőt, a mai okostelefonok világában a mesterséges intelligenciától is (a több kamerás telefonok a több szenzor által rögzített képből szoftveresen készítenek egy fotót, megpróbálva elérni a legjobb végeredményt).

Míg az iPhone-ok jellemzően egészen valósághűen adják vissza a színeket, addig a legtöbb mobilos fotó kissé túlszaturált, mesterkélt. Ettől ugyan a képek látványosabbak és szebbnek, művészibbnek tűnhetnek, ám a valóságtól távolabb állnak, mint az iPhone-nal készített képek.

Végül a 108 megapixeles mobil

A kínai Xiaomi (ejtsd. Sáomi) mutatott be egy 108 megapixeles kamerával szerelt telefont, ami a maga nemében elképesztő, szemben például az iPhoneok 12 megapixeles kamerájával. Ennek ellenére hiába őrületes a különbség megapixelek terén, a valódi elkészített fényképeknél azért nem ennyire egyértelmű a helyzet. Megfelelő fényviszonyok között egyértelműen sokkal részletgazdagabb fotókat készít a Xiaomi, mint pl. az iPhone, de amíg nem nagyítasz bele egy fényképbe, addig ezt nem igazán érzékeled.

Félhomályban és sötétben viszont egyértelműen alulmarad a Xiaomi, ilyenkor sokkal zajosabb képeket készít.

Az óriási megapixelnek viszont van még egy nagy hátránya, ez pedig a fotók tárhely igénye. Egyszerűen egy ilyen nagyfelbontású kép nagyon sok helyet foglal, egy fotó több, mint 20 megabájt, vagyis alig 100 fotó máris elfoglal 2 gigabájtot. Ezen kívül a nagy felbontású kép feldolgozásához több erőforrás szükséges, így pl. a Xiaomi sokkal több időt dolgozik egy fényképen, mint pl. egy iPhone.

 

A sok megapixel részben jó, de azért önmagában nem minden.

Címkék: iphone kamera xiaomi

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr1415332114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.