A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Még szinte most volt, hogy a Microsoft megszüntette a Windows XP terméktámogatását. Valójában ennek már bő 5 éve, mégis nem tűnik túl távolinak a dolog. Most viszont egy sokkal "közelebbi" rendszernek, a Windows 7-nek inthetünk búcsút.

Mit jelent mindez?

A Microsoft 2009-ben mutatta be a Windows 7-et, akkor azt ígérték, hogy legalább 10 évig fog terméktámogatást nyújtani hozzá a cég. Tartotta is a szavát a gyártó, ám 2020. január 14-én ennek vége. Ezt követően már nem nyújt a cég a PC védelmét szolgáló frissítéseket a Windows Update szolgáltatásain belül, továbbá műszaki támogatást sem nyújt az elbúcsúzó Windows-hoz a jövőben.

Ez sok felhasználót érint, mivel igaz, hogy már két éves a cikk, de akkor az látszott, hogy a felhasználók 25%-a használ Windows 10-et, míg Windows 7-et 47%. Ez durva különbség. Azóta sokat változott a helyzet, kb. megfordult ez az arány, jelenleg 49% használ Windows 10-et, de még mindig 22% Windows 7-et. Szóval minden ötödik felhasználónak fontos dátum a 2020. január 14.

Mit tegyél, ha Windows 7-et használsz?

Ugyan használhatod tovább a Windows 7-et, hiszen a működése nem lesz korlátozva, ám nem ajánljuk, mivel a számítógéped nem fog biztonsági frissítéseket kapni, ezért jóval sebezhetőbbé válik. Január 14. után a Windows 7-et futtató számítógépek sebezhetőbbé válnak a biztonsági fenyegetésekkel és a vírusokkal szemben.

A megoldás az, hogy váltani kell Windows 10-re. Ez persze problémás lehet régebbi számítógépeknél, bár valójában a legtöbb Windows 7-et működtetni képes számítógép alkalmas a Windows 10 futtatására is.

Ha Windows 7 fut a számítógépeden, és szeretnél továbbra is biztonságos operációs rendszert használni, keress bennünket, és segítünk Neked. Megvizsgáljuk, hogy a számítógéped alkalmas-e a Windows 10 futtatására, és átbeszéljük a frissítés mikéntjét, költségeit.

 

Te Windows 7-et használsz?

Címkék: windows windows 7

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr8415307760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kit Fisto 2019.11.26. 02:22:57

Igen, én Windows 7-et használok és még fogok is, ameddig csak lehet. Később Linuxra váltok. A Windows 10 nem alkalmas OS-nek.

Kit Fisto 2019.11.26. 02:45:01

Windows 7-et használok, amíg csak lehetséges. Később váltok Linuxra. A Windows 10 nem egy operációs rendszer. Spyware + malware + adware + bloatware + trojan updater + mutat operációs rendszer-szerű tulajdonságokat is, megtévesztve az egyszerű felhasználót, elhitetve vele, hogy egy OS-t használ, ráadásul a "legbiztonságosabbat".
süti beállítások módosítása