A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Néhány éve már kaphatók vezeték nélkül tölthető eszközök, többnyire okostelefonok, okosórák, fülhallgatók. Nézzük mi is ez, és Te használhatod-e.

Nem most indult

Ha jobban belegondolsz, akkor elektromos borotvák, fogkefék már hosszú évekkel ezelőtt is használták a vezeték nélküli töltés lehetőségeit, hisz érintésvédelmi szempontból tökéletes megoldást nyújtott ez a technológia.

A  problémát az jelentette, hogy nagy mennyiségű energiát vezeték nélkül "átjuttatni" nagyon nagy veszteséggel járt és nagyon lassú volt. Magyarán egy olyan eszközt feltölteni, mint például egy mai okosmobil, egyszerűen nem lehetett volna elfogadható időn belül (pl. 24 óra lett volna egy teljes töltés).

Szóval a technológia régóta adott volt, mára pedig odáig fejlődött, hogy már napi szinten használhatjuk okoseszközeink akkumulátorának töltésére is.

Tényleg nem kell vezeték?

De, vezeték sajnos továbbra is kell. A vezeték nélküli töltéshez alapvetően két eszközre van szükség, az egyik a vezeték nélküli töltő, a másik pedig maga az eszköz, aminek az akkumulátorát fel szeretnék tölteni (feltéve, hogy az eszköz támogatja a vezeték nélküli töltést).

A vezeték nélküli töltőt ugyanúgy kábellel szükséges a fali konnektorhoz csatlakoztatni, mint ha magát a telefont dugnánk be a fali töltőbe (kivéve ha vezeték nélküli power bankról beszélünk, hisz akkor az a saját akkujában lévő energiát "pumpálja" át a másik eszközünkbe, de egyszer azt is fel kellett tölteni, amihez ugyancsak kellett kábel).

Szóval vezeték kell, a különbség mindössze az, hogy magába a készülékbe nem szükséges kábelt csatlakoztatni, így pl. a töltőállomást fix helyre telepítve tudjuk tölteni pl. a telefont úgy, hogy nem kell kábelekkel bajlódni.

Van ennek bármi értelme?

Alapvetően van előnye, de hátránya is a vezeték nélküli töltésnek.

Tagadhatatlan előnye, hogy sokkal kényelmesebb letenni a telefont egy fix helyre (töltőpad), mint elővenni kábeles töltőt, bedugni a konnektorba, majd a másik végét a telefonba, stb. Mivel ez macera, ezért nem is nagyon szoktuk megtenni, csak amikor már nagyon szükséges, mert merül a telefon. Ezzel szemben ha az irodában az asztalodon van egy fix töltőpad, reflexszerűen mindig oda fogod letenni a telefont, így az kvázi folyamatosan töltőn lesz, mindig megfelelő akkumulátor töltöttségi állapotban tudod használni.

A másik még ennél is nagyobb előny, ha autóban vagy. Sok mai autónál már gyárilag előkészítenek a mobiltelefon tárolására alkalmas helyet, ahol gyakran vezeték nélküli töltőt is elhelyez a gyártó. Így ha a telefonodat egyszerűen a "helyére" teszed, akkor autózás közben a telefonod folyamatosan tölteni fogja magát.

Léteznek már olyan éjjeli lámpák is, amelyek vezeték nélküli töltéssel felvértezett telefontartóval is rendelkeznek, ez is igen praktikus, hisz éjszaka a telefonod akkuja feltölt, Neked pedig csak annyit kell tenned hogy a megfelelő helyre rakod le a készüléket elalvás előtt.

De nézzük a hátrányokat is, abból is akad

Csak címszavakba szedve soroljuk fel, milyen kompromisszumokat kell kötnöd, ha vezeték nélkül szeretnéd tölteni az eszközeidet:

  • A töltési idő jóval hosszabb lesz, mint kábeles töltés esetén.
  • A vezeték nélküli töltéssel a technológiából adódóan hő keletkezik, az akkumulátorok egyik fő ellensége pedig a meleg, vagyis ha rendszeresen így töltöd az eszközeidet, akkor azoknak az akkujuk hamarabb tönkremegy, mint a kábellel töltött társaiké. Ez ellen minimálisan védekezhetsz azzal, ha tok nélkül töltöd a telefonodat, hogy az jobban tudjon hűlni, még jobb, ha olyan töltőpadot vásárolsz, amelyikben van ventilátoros hűtés.
  • Töltés közben nem kényelmes az eszköz használata. Míg egy kábellel csatlakoztatott telefon teljesértékűen használható töltés közben is (amíg a kábel hossza engedi), addig a vezeték nélküli töltést választók nem mozgathatják a telefont töltés közben.

Honnan tudod, hogy Te tudod-e használni a vezeték nélküli töltést?

A legtöbb ma divatos okostelefon már képes vezeték nélküli töltéssel feltölteni az akkumulátorát, de ezt a készülék tulajdonságainak leírásában biztosan megtalálod. Fontos még, hogy melyik vezeték nélküli töltési szabványt támogatja a telefonod, a legelterjedtebb ilyen szabvány a Qi. A Qi szabványnak megfelelő eszközök egymással teljesen kompatibilisek, vagyis ha beszerzel egy vezeték nélküli töltőt, ami Qi szabványos, akkor azzal bármilyen Qi szabvánnyal kompatibilis eszköz tölthető. Ha később telefont cserélsz, akkor az új telefonodat ugyanúgy feltöltheted majd vele, mint a mostanit.

 

Ha a telefonod alkalmas rá, próbáld ki a vezeték nélküli töltést, mert bár vannak hátrányai, nagyon kényelmes.

Címkék: qi wireless charging vezeték nélküli töltés

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr2615023284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása