A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

A mai kütyük annyira összetettek, hogy számos olyan lehetőséget hordoznak magukban, amelyek kihasználásához csak szoftverre van szükség. A szoftverfejlesztők pedig dolgoznak is gőzerővel azon, hogy hogyan lehet minél több tudással felvértezni a készülékeket.

Itt van például az okostelefon. Fordító szoftver már régóta létezik rá, de a Google tovább lépett egy szinttel, és meg fogsz döbbenni, hogy mit tud!

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

Az ötlet: fordítsuk le egy fotón lévő szöveget!

A kameraszkennerről már írtunk korábban, a Google fordító szoftvere pedig bizonyára ismerős Neked is. A Google Translate elérhető Androidra és iOS-re is. Ez egy szöveget lefordít a kiválasztott nyelvre, még ha nem is nyelvhelyesen teszi, azért használható.

A Google pedig fogta magát, és azt mondta: ha kamerával lehet szöveget beolvasni, a szöveget pedig mi le tudjuk fordítani, akkor ötvözzük a két tudást, és a kamerán megjelenő idegennyelvű szöveget fordítsuk le a kívánt nyelvre.

Zseniális.

Hogyan működik?

Ha nincs még fent a készülékeden a Google Translate, akkor töltsd le azt az App Store-ból vagy az Android Play áruházból, ha fent van, akkor frissítsd a legújabb verzióra.

Ezt követően indítsd el a programot, és a beviteli mező alatt (ahová a fordítandó szöveget be tudod írni) találsz három ikont. Az első a kamera, a második a mikrofon, a harmadik pedig a kézírás szimbóluma.

Értelemszerűen a kamerára kell kattintanod, majd a képernyőn befogni a képet, amin a fordítandó szöveg található. Fontos, hogy a fordítandó szöveg iránya egyezzen meg a képernyőn látható "Szöveg igazítása" felirattal.

Miután befogtad a képet, a szoftver automatikusan "kicseréli" az eredeti szöveget a fordított szövegre. Egyszerűen zseniális.

Mikor igazán hasznos ez?

Például ha egy külföldi étlap van előtted, vagy idegen nyelvű tábla, felirat, esetleg valamilyen terméken található leírás.

Mit tud még?

Ha a kamera helyett a mikrofonra kattintasz, akkor hangalapú fordítás lehetséges, vagy választhatod a kézírást is, ez esetben Te tudod a képernyőre rajzolni a betűket. Ennek sok értelmét nem látjuk, de jópofa dolog.

 

Próbáld ki a kamera fordítót, hidd el, nagyon hasznos!

Címkék: iphone android ipad ios tippek-trükkök

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr557762218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.