A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

2002-ben jelent meg az első fecske, a közösségi oldalak kapcsán. Talán nem is gondolnád, de ez nem más volt, mint az iWiW. Igen, egy magyar weboldal, magyar ötlet.

Mára pedig több száz közösségi oldal létezik - az iWiW pedig megszűnt.

Nézzük csak, milyen közösségi oldalak léteznek, és melyik miben különbözik a többitől.

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

A kezdet

Várady Zsolt webfejlesztő készítette el a WiW (who is who - ki kicsoda) első változatát, ami 2002. áprilisában indult útjára. 1 évvel később jött az új változat, iWiW néven (international who is who), mely már 15 nyelven volt elérhető. Őrületes sebességgel nőtt az oldalt használók száma, a leglátogatottabb magyar weboldal lett. Végül 2014. június 30-án a nagymértékben lecsökkent látogatók miatt az oldalt megszüntették.



Nem sokkal az iWiW után megjelent amerikában aLinkedIn, ami elsősorban az üzleti kapcsolatokra helyezte a hangsúlyt. Ezen a portálon nincsenek kiskutyákkal, éhező gyermekekkel foglalkozó bejegyzések, vagy szülinapi fotók, ez amolyan folyamatosan élő, digitális önéletrajz.Manapság a legtöbb munkaközvetítő cég a LinkedIn -en kezdi a munkaerő felkutatását. Az oldal felhasználóit nagyban szűri, hogy nincs magyar fordítása az oldalnak, így a felhasználókról feltételezhető egy legalább alapszintű angol nyelvtudás.

A nemzetközi szinten is széles körben ismert közösségi oldalt a MySpace volt, még 2003-ban alapították. Ez egy általános közösségi oldal volt, mint az iWiW, vagy később a Facebook. A később érkező Facebook viszont nagy mértékben visszaszorította a MySpace-t.

Facebook

A Facebook megérdemel egy külön fejezetet. Ugyan csak2004. februárjában érkezett a manapság legnépszerűbb Facebook, akkor még Thefacebook néven. Mára már közel 1,5 milliárd felhasználója van.

Néhány adat arról, mennyire népszerű, és milyen szinten használják a felhasználók:

2014-ben átlagosan napi 6 milliárd lájkot nyomtak a felhasználók, 400 milliárd fényképet osztottak meg és 7,8 billió (igen, 7800 milliárdüzenetváltás történt. 1 év alatt.

A Közösségi háló c. filmben (ha nem láttad, nézd meg!)nagyon jól bemutatják az alapítás körüli botrányt, valamint az alap ötletet. Eredetileg az egyetemistáknak szánták az oldalt, de annyira gyorsan fejlődött, és olyan népszerű lett, hogy mára mindenki számára elérhető.

A tinik egyébként már kezdik elhagyni a Facebookot, mégpedig éppen az előbbi ok miatt, hogy bárki rajta lehet, így például a szüleik. Úgy érzik, hogy így a közösségi oldalon sincs meg a privát szférájuk, hiszen a szüleik látják, láthatják, hogy miket osztanak meg, miket kedvelnek, stb. Ők egyébként a Whatsapp és a SnapChat csevegőkre térnek át.

Tematikus közösségi oldalak

A LinkedIn mellett van több olyan közösségi portál is, amely valamilyen tematikára épül, hiszen általános témával nehéz volna lekörözni a Facebookot.

Ilyen például az elsősorban csevegésre kitalált Twitter, amit 2006. júliusában alapítottak. Magyarországon kevésbé, nyugaton viszont nagyon népszerű. 

Ugyancsak főként nyugaton, de a fiatalok körében egyre inkább Magyarországon is népszerű az Instagram. Itt nem a számítógép előtt ülőket célozzák meg, hanem a mobil eszközöket használókat. A lényeg: látsz valamit, fotózd le gyorsan a mobiloddal (lehetőség szerint adj effektet a képre, hogy különleges legyen), és mobilneten keresztül azonnal oszd meg az ismerőseiddel. A lényeg az azonnaliság, gyorsaság. Az Instagram tulajdonosa egyébként a Facebook.

Valahogy a közösségi oldalak világában a Google kicsit későn eszmélt. Az internetes tartalomkezelésben torony magasan élen járó cég csak 2012-ben lépett be a közösségi oldalak területére. Kicsit erőszakosan az összes Google felhasználót (Gmail, Youtube, stb.) azonnal "megkínálták" Google+ hozzáféréssel is, amiről külön kellett töröltetni magad, ha nem akartál tagja lenni. Népszerűsége jócskán elmarad a Facebookétól, "mindössze" havi 100 milliós aktivitás mutatkozik az oldalon.

Te aztán soha?

Akár tetszik, akár nem, korunk szinte nélkülözhetetlen része a közösségi média. Olyan ez, mint régen a mobiltelefonon. Sokan ágáltak ellene, mára mégis természetes, hogy használod. Sok időt tud elrabolni az embertől (átlag 40 percet használjuk naponta), mégis úgy érezzük, szükségünk van rá.

De fel lehet ezt úgy is fogni, hogy Te nem Facebookozol, vagy Twitterezel, stb., egyszerűen a barátaiddal és ismerőseiddel kommunikálsz. Csak másként, mint ahogy régen. Olyan ez, mint a közösségi házak voltak, csak ez digitális.

 

Te hány közösségi médiát használsz?

Címkék: facebook

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr27265187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.03.15. 12:50:01

Érdekelne, mitől volt közösségibb oldal a WiW, mint mondjuk az internetto fórumai vagy mondjuk a jóval kisebb forgalmú BBS-ek...

MasterMind Számítástechnika · www.mastermind.hu 2015.03.16. 10:22:13

@pythonozok:
Wikipedia: Az INteRNeTTo az 1990-es évek egyik legnépszerűbb hazai internetes hírportálja volt. Innen vált ki a későbbi Index.hu alapító-szerkesztőstábja.

A fórumok célja az anonim kommunikálás. A közösségi oldalak célja pedig az, hogy az emberek az élő kapcsolatrendszerüket és ismerőseiket összegyűjtse egy virtuális térben, ahol egymással megoszthatnak információkat, egyáltalán nem fórum-szerű módon.

Más kérdés, hogy a közösségi oldalak is kínálnak fórumokhoz hasonló felületeket is.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.03.16. 11:01:42

@MasterMind Számítástechnika: ismerted a régi internettos/indexes fórumokat? Sok olyan téma volt, ahol "anonim" beszélgetésekből IRL ismeretség alakult ki. És egyébként is... a közösség nem attól közösség, hogy ismerjük egymás nevét. Ezért nem értem ezt a megkülönböztetést.

MasterMind Számítástechnika · www.mastermind.hu 2015.03.16. 11:05:41

@pythonozok: pedig épp ez a különbség. Itt nem KIALAKUL az ismeretség, hanem a valódi ismerősök egymásra találnak, és kapnak egy kommunikációs felületet.

Máskülönben: az emberek többsége egészen másként viselkedik, ha nem kell vállalnia a nevét/fényképét.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.03.16. 11:41:43

@MasterMind Számítástechnika: ezt értem, de a "közösségi" jelző... az számomra mást takar. Az meg súlyos tévedés, hogy az emberek viselkedése függ a vélt anonimitástól. Tíz éve talán igaz volt, de ma...
Kedvenc példám erre az index fórumok egykori főtrollja: bajerzsótti. :D