A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

A hordozható elektronikai eszközök egy fontos alkatrésze az akkumulátor. Ennek kapacitása (és az eszköz energiafelhasználása) határozza meg, mennyi ideig lehet használni a kütyüt két feltöltés között. Azonban van néhány tévhit a használatukkal kapcsolatban, valamint néhány aprósággal meg lehet növelni az akkuk élettartamát.

Régen ún. nikkel-kadmium akkumulátorok voltak, ezeket a Ni-Cd jelölésről lehet megismerni. Ezek az akkuk igen kényesek voltak, az újonnan vásárolt készülékeknél javasolt volt a 16-24 órán át tartó teljes töltés. Mindez kikapcsolt állapotban. Egy újonnan vásárolt, régóta vágyott elektronikai eszköz esetén ez tudott lenni a világ leghosszabb 24 órája. Karnyújtásnyira az új telefon vagy notebook, de nem lehetett bekapcsolni és nyomkodni! Ezeket az akkukat később is csak akkor lehetett tölteni, ha az lemerült, fél töltöttségű állapotukra nem volt ajánlatos rátölteni, ugyanis így hamar tönkrementek.

Ezzel szemben a manapság használt lítium-ionos (Li-ion) akkuk jóval igénytelenebbek. Az ilyen akkuk nem igényelnek formázást, kb. 1 óra töltés után eléri a kapacitás határát, majd további 20 perc során csökken a töltési áramerősség, ekkor éri el a maximális töltöttségi szintet az akku. Ezt hívják csepptöltésnek. Amikor ez megtörtént, nincs értelme tovább tölteni, ugyanis túltöltés elleni védelemmel vannak ellátva az akkuk, így a további töltés esetén semmi sem történik. Ezeket az akkukat nem kell lemeríteni töltés előtt, nyugodtan rá lehet tölteni bármikor, azonban ennek ellenére javasolt havonta 1 alkalommal teljesen lemeríteni, majd feltölteni.

Néhány tipp a Li-ion -os akkumulátorok töltéséhez:

  • Lehetőség szerint bekapcsolt állapotban töltsd a készülékeket (az is jó, ha készenléti módban van).
  • Növelhető az akkumulátor élettartama, ha 80%-os töltöttség környékén befejezed a töltést, és nem használod ki a kapacitás felső határát.
  • Csak is kizárólag a készülékhez társított töltőt használj, ellenkező esetben figyelj oda rá, hogy a töltőáram nem haladhatja meg a leadható áram 50%-át.
  • Ha hálózati töltőről használod pl. a notebookodat, érdemes lehet az akkumulátort eltávolítani a gépből.

Végezetül, a használt akkumulátor veszélyes hulladék, így soha ne dobd a szemétbe! Add le megfelelő gyűjtőhelyre, vagy a hulladékudvarra.

 

Növeld akkumulátorod élettartamát!

Címkék: tippek-trükkök akkumulátor üzemidő akkumulátor üzemidő növelése

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr36184260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.