A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

A gyártók manapság egyre inkább összezsúfolják a különféle szolgáltatásokat és funkciókat egy termékbe, így például a telefonok (phone) és a táblagépek (tablet) házasságából született meg a phablet kategória. Ezek tulajdonképpen nagyra nőtt okostelefonok, amik kijelzőjük mérete alapján már közel vannak a táblagépekhez, azonban eredetileg mégiscsak telefonálásra szánják őket, így SIM kártya foglalattal rendelkeznek, és fel vannak készítve a híváskezelésekre is. Az pedig már nem újdonság, hogy az okostelefonok (és a jobb táblagépek) rendelkeznek GPS vevővel is, így megfelelő szoftver esetén navigációs készülékként is tudnak működni.

De mi a hátránya - ha egyáltalán van - annak, hogy minden egyben van?

Alapvetően semmi, feltéve, hogy jó minőségű termékről van szó. Egy jó minőségű okostelefon megfelelően gyors, a GPS-e megfelelően pontos, a kijelzője is tökéletes, így tényleg alkalmas mindhárom funkció ellátására. Egy kevésbé jó minőségű termék esetén ez már nem teljesen igaz, hisz láttunk már olyan tabletet, aminek olyan gyenge volt a GPS-e, hogy 10 és 20 perc között volt az a várakozási idő, míg végre műholdat talált, ez pedig a gyakorlatban használhatatlan.

Vannak azonban olyan apró tényezők, amelyeket érdemes figyelembe venni, ha olyan készüléket szeretnél vásárolni, amiben minden egyben van. Például: ha navigációként használod és közben csörög a telefonod, akkor vagy nem veszed fel, vagy ha felveszed, akkor nem fogod látni az útvonalat, amíg telefonálsz. Ugyanez igaz például a képernyőn internetezésre is: nem tudsz internetezni navigálás vagy telefonálás közben. Problémát jelenthet az is, hogy ha telefonálsz, és közben pl. diktálnak valamit, amit egy emailbe kellene begépelni, akkor ez szintén elég körülményessé válik.

Ha külön készülékeket használsz, akkor navigálás közben előveheted a telefonodat, amin tudsz beszélni, és közben még gépelhetsz is emailt (feltéve, hogy nem Te vezetsz, az úgy már kicsit sok volna egyszerre).

Egyéb hátrány még, hogy ha egy eszközöd lemerül, akkor mind elérhetetlenné válik, előny ugyanakkor, hogy nem kell nyaraláskor 3 kütyüt vinned magaddal (akár 3 töltővel), hanem 1 kütyü + 1 töltő mindent megold.

Így hát azt tanácsoljuk, hogy a fenti kompromisszumokat mérlegeld mielőtt vásárlásra adod a fejed, és ha tudsz azokkal együtt élni, akkor érdemes lehet egy eszközbe zsúfolni minden tudást, de ha nem, akkor vásárolj külön-külön eszközöket, mindent a megfelelő célra. Az okostelefonra pedig érdemes a navigációs szoftvert tartalékként feltelepíteni, így ha Murphy dolgozik, és elromlik nyaralás közben a GPS, akkor is van mit elővenni.

 

Te szereted  az egy készülékbe zsúfolt megoldásokat, vagy jobb szereted, ha minden célra külön eszközöd van?

Címkék: telefon gps phone okostelefon pna tablet tábla pc

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr976184575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.