A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Manapság szinte minden háztartásban van már WiFi hozzáférés. De vajon tisztában vagy-e azzal, hogy ha nem vagy eléggé körültekintő, akkor más is hozzáfér, nem csak Te?

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

A kulcsszó: van jelszó?

A legalapvetőbb biztonsági intézkedés, hogy jelszóval látod el a WiFi hálózatodat, vagyis csak az tud a WiFi-hez kapcsolódni, aki a jelszót ismeri. Fontos tudni, hogy minden jelszó feltörhető ugyan, de mégis nagy mértékben csökkented a jogosulatlan használatot azzal, hogy jelszóval véded a hálózatot. Gondolj csak bele. Ha Te látsz egy nyitott (jelszóval nem védett) WiFi hálózatot, megpróbálasz rácsatlakozni, ha internetre van szükséged? Jó eséllyel igen. És ha jelszóval van védve, megpróbálod feltörni? Szinte kizárt. Többféle biztonsági szintű jelszót használhatsz. A legrégebbi (elavult és nagyon biztonságtalan) a WEP típusú, de jelenleg a WPA módozat az elfogadott.

A másik fontos dolog: a routernek (ami a WiFi-t adja) nem csak WiFi jelszava van, hanem van egy olyan jelszava is, amivel az adminisztrátori felülethez férhetsz hozzá. Itt lehet beállítani az internet kapcsolatot, a WiFi kapcsolatot, és sok egyéb más dolgot is. Ha ezt a jelszót nem változtatod meg, hanem gyári értéken hagyod, akkor bárki, aki a WiFi-dre tud csatlakozni, ha rosszindulatú, akár Téged is kizárhat a saját WiFi hálózatodból. Nem helyrehozhatatlan, de kellemetlen helyzet.

Ha biztosra akarsz menni

Ha mindent meg szeretnél tenni annak érdekében, hogy illetéktelenek ne férjenek hozzá a WiFi hálózatodhoz, akkor a WiFi nevét (SSD) is elrejtheted. Ebben az esetben ha valaki megnézi a telefonján vagy laptopján, hogy vajon tud-e valamilyen WIFi hálózatra csatlakozni, akkor csak annyit fog látni, hogy van a közelben egy rejtett hálózat, de a hálózat nevét nem. Így az első lépés, hogy a WiFi hálózat nevét kell beírnia, teljesen pontosan, karakterhelyesen, kis- és nagybetűkre figyelve. És csak ezt követően kell beírni a jelszót. Magyarán a WiFi nevét is tudnia kell és a jelszót is, tehát kvázi olyan, mintha dupla jelszavad lenne.

Miért gond, ha illetéktelenül csatlakozik valaki?

Ha valaki a WiFi hálózatodra csatlakozik, akkor használni tudja az internetet. Ezzel még nagy baj nincs, bár akár vissza is lehet élni vele, hiszen internetes bűncselekmény esetén a Te előfizetésed IP címére bukkanhatnak a hatóságok, és nehéz lesz megmagyarázni, hogy semmi közöd hozzá.

A másik probléma, hogy nem csak az internethez fér hozzá aki felcsatlakozik a WiFi hálózatodra, hanem az összes olyan eszközhöz (számítógép, központi adattároló, stb.), amik a hálózatodra vannak csatlakoztatva. Így akár az adataid is veszélyben lehetnek.

 

Védd jelszóval a WiFi-det, de ha biztosra akarsz menni, akkor a WiFi nevét is elrejtheted.

Címkék: wifi

Szólj hozzá!

Annyi féle telefon közül lehet már válogatni, hogy az már szinte átláthatatlan az emberek számára. Márpedig így nehéz megfelelő döntést hozni. Kicsit segítünk dönteni.

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

Egyáltalán: kell Neked okostelefon?

Az első és legfontosabb alap kérdés az, hogy szükséged van-e valójában okostelefonra, vagy csak vágysz rá, mert manapság mindenkinek az van? Hiszen ha nem használod ki az okostelefon különböző funkcióit, akkor sokkal jobban jársz egy klasszikus "buta" telefonnal. Naptár, ébresztő, számológép, sms és fényképező azokon is van.

Szóval a kérdés: hiányzik-e, hogy a telefonodra megérkezzenek az e-mailek? Hiányzik-e, hogy a telefonodon tudj internetezni, navigációs szoftvert futtatni, időjárás előrejelzést vagy videót nézni, videótelefonálni és számtalan egyéb dolgot csinálni? Ha igen, akkor olvass tovább, de ha csak telefonálni, sms-ezni akarsz, beéred egy naptárral és ébresztőórával, akkor eszedbe se jusson az okostelefon, hanem használd a hagyományos mobilt. Sokkal olcsóbb, strapabíróbb és tovább bírja az akksija egy feltöltéssel.

Ha már okostelefon: iPhone vagy androidos?

Az okostelefonokat alapvetően két csoportra oszthatjuk. Vannak az Apple által gyártott iPhone-ok, és vannak a számtalan gyártó által gyártott androidos telefonok. Az Android a Google fejlesztése, az ő mobil operációs rendszere. A telefon gyártók pedig ezt az operációs rendszert használják a telefonjaikon. Kicsit úgy kell elképzelni, mint a számítógépet. Lehet bármilyen gyártmányú egy számítógép, nagy valószínűség szerint Windows lesz rajta.

Az iPhone-okon az Apple saját fejlesztésű operációs rendszere fut, amit iOS-nek (ejtsd: ájóesz) hívnak. Ez a rendszer viszont csak az Apple készülékein van, tehát az iPhone-okon és iPad-eken.

Hogy melyik a jobb? Nincs ilyen. Attól függ, hogy mire. Ha az egyszerűség és a stabil, gyors működés a legfontosabb szempont számodra, akkor inkább az iPhone való Neked, de ha szereted teljese személyreszabni a telefonodat (akár a menü kinézetét, stb.), szereted a nagyobb szabadságot (a rendszerhez jobban hozzá lehet férni, így sokkal több "rejtett" funkciót is elő lehet csalogatni), akkor az Androidot válaszd.

Ha nem szeretnél túlzottan nagy méretű telefont, akkor egyértelműen az iPhone lesz a Neked való, mivel ő gyárt egyedül 4"-os képátlóval rendelkező telefont, a több gyártó csak ennél nagyobbat. Ha az ár a döntő szempont, akkor inkább az androidos gyártók között kell nézelődnöd.

Ha iPhone-t szeretnél

Régen összesen 2 féle iPhone létezett, ma pedig 5 különféle modellt  árulnak összesen 3 féle méretben, különféle színekben és különböző tárhely mérettel. Összesen 60 modellvariáció közül lehet válogatni. Elképesztő!

A belépő szint az iPhone SE. Ez egy nagyon jó kis készülék, erős hardverrel és kis mérettel (ezáltal kényelmes, kézreálló a használata). A következő lépcső az iPhone 6s, ami kétféle méretben (4,7" a sima, és 5,5" a Plus nevű modell) kapható (a kisebbik is bőven nagyobb, mint az SE), és nem sokkal tud többet, mint az SE. A különbség a 6s javára a nyomásérzékeny képernyő és a gyorsabb ujjlenyomatolvasó.

Ennek utódja a 7-es iPhone, ami sokkal gyorsabb, mint a 6s (ami szintén egyáltalán nem lassú telefon), és a Plus modelleknél dupla kamerával, ami elképesztően jó fotókat képes készíteni. Ennek továbbfejlesztett változata az iPhone 8, ami még tovább gyorsult (annyira gyors a processzora, hogy felsőkategóriás laptopok processzorait is megveri), és megkapta a vezeték nélküli töltés lehetőségét, vagyis mostantól úgy töltheted fel az iPhone-t, hogy nem szükséges kábelt csatlakoztatod a telefonhoz.

Az iPhone X pedig a csúcs, 5,8"-os kijelző mérettel. Az egyik nagy újdonság a korábbi modellekhez képest a hatalmas kijelző, ami a telefon teljes előlapját kitölti, vagyis jóformán nincs körülötte perem. A másik elképesztő újdonság az arcfelismerés, Apple nyelven Face ID. Erről írtunk néhány hete.

Ha megvan, hogy melyik iPhone modellt szeretnéd, akkor már csak színt és tárhely méretet kell választanod.

Ha Androidot szeretnél

Úgy érzed, kicsit kusza az iPhone kínálat? Na akkor kapaszkodj. Több 100 gyártó több ezer modelljéből lehet válogatni Androidos telefont. Mégis azt javasoljuk, hogy próbáld szűkíteni a kört, mert másként nagyon nehéz lesz kiválasztani a megfelelő telefont. Határozd meg, hogy mekkora méretű telefont szeretnél, és kb. mennyi pénzt szánnál rá. Érdemes kitalálni, hogy mely gyártó telefonjai szimpatikusak számodra. A legnépszerűbbek: Samsung, LG, Huawei, Xiaomi.

Mivel a kínálat borzasztóan nagy, így érdemes a várható felhasználási igények alapján behatárolni, hogy mely modell felel meg Neked, de ha ezzel nem boldogulsz, akkor kérd szaküzlet segítségét. Fontos szempontok lehetnek: képernyő méret, sebesség, fényképezőgép tudása, akku üzemidő, egy vagy két SIM kártyás modell, vízállóság.

Nagyon nehéz olyan bőséges termékkínálatból dönteni, mint amilyen bő kínálat az androidos mobilok piacán van, de talán ezek segítenek kicsit tájékozódni. 

 

Te milyen okostelefont használsz?

Címkék: apple iphone android ios

Szólj hozzá!

Manapság nem ritka a több száz mbit/mp vagy akár az 1 gigabit/mp sávszélességű internetkapcsolat előfizetés lakossági fogyasztóknak. De honnan tudod, hogy tényleg annyit kapsz-e, mint amennyiért fizetsz, vagy annál kevesebbet?

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

Kezdjük egy kijózanító ténnyel

Minden internet előfizetésnél a megadott sávszélesség csak egy elméleti maximum, vagyis azt jelenti, hogy ideális esetben AKÁR el is érhető a sávszélesség a csomagban reklámozott sebességet. A UPC-nél például a 240 mbit-es csomagnál az ígéret úgy szól, hogy 240 mbit/mp a letöltési, és 20 mbit/mp a feltöltési sebesség. Ám a garantált sávszélesség csak letöltésnél 60 mbit/mp, feltöltésnél pedig 5 mbit/mp.

Ez a gyakorlatban nem azt jelenti, hogy csak ennyit tud. Ez azt jelenti, hogy reklamálni csak akkor tudsz a szolgáltatódnál, ha a garantált sávszélességet sem biztosítja számodra. Tehát hiába fizetsz elő 240-es internetre, ha "csak" 60 mbit/mp -et kapsz, akkor a szolgáltató szemszögéből minden rendben van.

De honnan tudod, mennyit kapsz?

Meg tudod mérni, mennyit kapsz!

Vannak olyan weboldalak, amik segítségével megmérheted, hogy ténylegesen mekkora az a sávszélesség, amennyit a számítógéped (telefonod, tableted, stb.) éppen aktuálisan kap. Ilyen például a www.speedtest.net oldal is. A használata végtelenül egyszerű, kattints a középen lévő "GO" feliratú gombra, és máris kezdődik a mérés. A mérés végeztével három adatot fogsz megkapni: az ún. ping időt, a letöltési és a feltöltési sebességet.

Egy kis segítség a megfejtéshez

Segítünk, hogy tudd, mi mit jelent.

A ping idő az, amennyi idő eltelt a számítógéped és a szerver közti kommunikáció között. Magyarán a számítógéped küldött egy kérést, amire a szerver válaszolt. Az elküldés és a válasz fogadása között ennyi idő telt el. Ez kb. 15-40 ms (ezredmásodperc), ha szélsőségesen magas, akkor az nem teljesen optimális, ha alacsonyabb, az természetesen csak jó.

A letöltési sebesség azt mutatja meg, hogy a számítógéped egy másodperc alatt hány mbit adatot tud letölteni. Ha például weboldalakat nézegetsz, email csatolmányokat nyitsz meg, vagy videót nézel az interneten, az mind letöltés.

A feltöltési sebesség ennek a fordítottja, vagyis azt mutatja meg, hogy egy másodperc alatt hány mbit adatot tud feltölteni a számítógéped. Ha például egy emailt küldesz el, vagy videót töltesz fel a Facebookra, az mind feltöltés.

A mbit (megabit) az a megabájt (MB) 1/8-ad része, vagyis 8 mbit tesz ki 1 MB-ot. Ha például HD (720p) felbontású YouTube videót nézel, az kb. 2 MB/mp adatfolyamot jelent, tehát ahhoz, hogy HD-ban tudj YouTube-ozni, ahhoz legalább 16 mbit/mp letöltési sebesség szükséges.

Mi van, ha a sávszélességed elmarad az elvárttól?

Fontos tudni, hogy a sávszélesség mérésénél nem az internet kapcsolatod sebességét méred, hanem a számítógép (vagy telefon, tablet, stb.) internet elérésének a sebességét. Ha túl lassú, annak több oka is lehet. Például vírusos a számítógéped, vagy nem megfelelő illesztőprogrammal van feltelepítve a hálózati kártyád. Laptopoknál energiagazdálkodási beállítás is képes a WiFi sebességét visszavenni.

De nézzünk pár konkrétumot. A WiFi kapcsolat a legtöbb esetben 50-70 mbit/mp sávszélességre képes, nagyon ritka, hogy ennél többet tudjon, de gyakori, hogy csak 20-30-at tud. Ahhoz, hogy nagy sávszélességet tudj elérni, fontos a router minősége (és beállítása), a készülékben a WiFi kártya minősége (és beállítása), és persze a jelerősségen is sok múlik.

Kábeles kapcsolat esetén (pl. számítógép és router között) gyakori a 100 mbit/mp felső korlát. Ezt a korlátot csak úgy lehet kitolni, ha megfelelő a routered és megfelelő hálózati kártya van a gépedben (mindkettőnek képesnek kell lenni az 1 gigabit/mp adatátvitelre).

Fontos tudni, hogy ha egyszerre többen is használjátok az internetet, akkor a sávszélesség megoszlik. Vagyis ha valaki YouTube-ozik, akkor a többieknek már kevesebb sávszélesség marad.

Összességében elmondható, hogy sok különböző oka lehet annak, ha a sávszélesség nem éri el a kívánt szintet, de érdemes megnézni, hogy valójában milyen gyors az interneted. Ha nem eléggé, először a saját eszközeidet és beállításaidat kell végignézni, és csak utána reklamálni a szolgáltatónál.
 

Neked milyen gyors az interneted?

Címkék: tippek-trükkök internet sávszélesség speedtest.net

Szólj hozzá!

Nem újdonság az arcfelismerés. Már 10 évvel ezelőtt is léteztek szoftverek, melyek segítségével a webkamera képét feldolgozva azonosította be a számítógép a tulajdonosát. Mégis halott technológia volt, nem terjedt el. De talán most el fog!

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

A Samsung lépett először

Az okostelefonoknál az iPhone 5s óta az ujjlenyomat azonosítás terjedt el, majd a Samsung "újrafeltalálta" az arcfelismerést. Aztán több gyártó is átvette. Ám volt egy hatalmas probléma vele. Mivel egy egyszerű szoftveres képfeldolgozást végzett a telefon, ezért bármikor átverhető volt egy sima fényképpel.

Magyarán a saját telefonodon ha kikerested a tulajdonos Facebook profilját, akkor a profilképével fel tudtad oldani a telefont. Így teljesen értelmét veszíti a funkció.

Jött az Apple

Az Apple szeptemberben bemutatta a jubileumi iPhone-t, az iPhone X-et. Ebben az egyik legnagyobb innováció az arcfelismerő funkció. Ám az Apple nem csak egy sima fotófeldolgozást végez, hanem a telefon előlapi kamerája mellett több szenzor is dolgozik, melyek segítségével 3D-s analizálást képes végezni a telefon. Így tehát egy 2 dimenziós fényképpel nem lehet feloldani a képernyő zárolását.
De mit ígér az Apple?

Egészen konkrétan azt, hogy képes megkülönböztetni az egypetéjű ikreket egymástól, sőt, a legprofibb hollywood-i maszkosok alkotásaival sem lehet átverni a telefont. Mindezt úgy, hogy Téged viszont elismer akkor is, ha frizurát váltasz, szemüveget vagy sapkát viselsz, vagy hölgyek kisminkelik magukat vagy kendőt használnak.

Míg az ujjlenyomat azonosításra az Apple azt mondja, hogy 50 ezer az 1-hez az esély, hogy más valaki ujjával fel lehessen oldani a telefon zárolását, addig a Face ID-nak (ejtsd: fész ájdí) keresztelt azonosítással 1 millió az 1-hez az esély.

Más kérdés persze, hogy a gyakorlatban hogyan fog majd működni, és lesz-e sebezhetősége, de ez a jövőben majd kiderül.

Ismét jön a Samsung

És amiért azt gondoljuk, hogy ez a technológia most elterjedhet széles körben az az, hogy a Samsung Galaxy S9-ben (ami jövőre fog megjelenni) is lesz 3D-s arcfelismerés, ami ha nem is teljesen ugyanazt a technológiát fogja használni, mint az Apple rendszere, mégis hasonló elvek szerint fejlesztik.
Márpedig ha ez a két neves gyártó 3D-s arcfelismerést fejleszt (és előlegezzük meg a bizalmat nekik, hogy a gyakorlatban is stabilan és jól fog működni), akkor a többi gyártó is nagy eséllyel fogja lemásolni a technológiát.

 

Te milyen biztonsági zárolást használsz? Jelkód? Ujjlenyomat? Vagy várod a 3D arcfelismerést?

Címkék: arcfelismerés Face ID

2 komment

Az Apple kezdte a MacBook-oknél néhány éve, hogy a laptop akkumulátorát beépítették a gépbe, és nem egy egyszerűen kivehető/cserélhető akkut használtak. Ugyanez a helyzet az okostelefonoknál és táblagépeknél is.

De mi ezzel a gond?

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

Nem tudod kivenni

Egyrészt nem tudod egyszerűen kivenni az akkumulátort a gépből, hiszen először szét kell szedni a gépet. Így ha valamiért áramtalanítani kellene a gépet, akkor ez nehézséggel járhat.

De az igazi gond nem ez, hanem az, hogy az akkumulátoroknak sajátosságuk (gyártótól függetlenül), hogy cellazárlat (elhasználódás) esetén egyszerűen elkezd felpúposodni. Mivel viszont szűk a hely, így a felpúposodott akkumulátor képes szétfeszíteni a készüléket. Telefonoknál egyszerűen kinyomja a helyéről a képernyőt, laptopoknál pedig általában a touchpadot töri össze a púpos akkumulátor.

Így egy egyszerű akkumulátor csere jóval több költséggel járhat a járulékos meghibásodások miatt.

Miért építik be?

Végtelenül egyszerű oka van: a felhasználói igényeknek akarnak megfelelni a gyártók, ezért folyamatosan egyre vékonyabb készülékeket gyártanak. Az ultra vékony kialakítások miatt pedig nélkülözhetetlen, hogy az akkumulátor ne egy külön fedél alatt kapjon helyet, hanem a készülék belsejében a többi alkatrész mellett.

Hogyan előzheted meg a bajt?

Más megoldás nincs, mint az, hogy gyengélkedő akkumulátor esetén ne halogasd a cserét, hanem még időben szánd rá magad. Érdemes figyelni arra is, hogy a készüléket ne használd vagy felejtsd a napon vagy radiátoron, mert a túlzott hő is könnyedén tönkreteheti az akkumulátort.

 

Ha beépített akkumulátoros készüléked van, akkor ne kockáztass, és időben cseréltesd az akkumulátort.

Címkék: akkumulátor tippek-trükkök

Szólj hozzá!

A két héttel ezelőtti levelünkben szó volt az autózás és az informatika összefonódásáról. Most bemutatjuk, hogy milyen egy modern fűtésrendszer, amit informatika vezérel. Előre szólunk: okos, telefonról vezérelhető, komfortos és gazdaságos.

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

Mit tud?

Kezdjük a legfontosabbal. Az alapvető lényeg, hogy egy nagyobb épület esetén könnyedén megvalósítható legyen, hogy minden szobában megfelelő legyen a hőmérséklet (főleg, ha az tagolt, és a helyiségek fekvése miatt teljesen más a termodinamikája 1-1 külön szobának). A megfelelő alatt azt értjük, hogy se túl magas, se túl alacsony.

Ha ez megvan, akkor az sem árt, ha ezt nem minden szobából külön-külön kell állítgatni és vezérelni, hanem egy központi vezérlőről megoldható a dolog.

Nézzük az extrákat! Most figyelj!

Na innentől jön az "okos" része a dolognak. Ez pedig nem más, mint a telefonról vezérlés. Ehhez mindössze az kell, hogy a központot elérd interneten keresztül (vezetékes vagy WiFi-s kapcsolat a vezérlő és a router között).

Ha ez megvan, akkor jönnek az igazán nagy csodák. Kezdjük ott, hogy ezek a rendszerek tanulnak, vagyis figyelik azt, hogy hány fokról hány fokra mennyi idő alatt melegszik fel 1-1 külön szoba (hívjuk őket zónáknak). Így tudni fogja, hogy ha Te délután 5 órára szeretnél mondjuk 22 fokot a nappaliba, akkor adott külső hőmérséklet és adott zóna hőmérséklet esetén hány órakor kezdjen el fűteni. Képes arra, hogy interneten keresztül figyelje az időjárásjelentést is, és akár ennek figyelembevételével módosíthat az előre kitalált programon.

Persze akár azt is megtaníthatod neki, hogy ha a család elutazik, akkor vegye le minden helyiség hőmérsékletét 3 fokkal. Többel nem érdemes, mert gazdaságtalanná válik a visszafűtés, de ez még gazdaságos. És hogy honnan tudja, hogy elutaztatok? Nem feltétlenül kell megadnod neki. Egyszerűen a telefonod majd szól a rendszernek, ha pl. 50 km-es körzeten kívülre kerül az otthonodtól, és máris átáll gazdaságos módra. Természetesen ahogy közeledsz haza, vissza is fog állni a megszokott programra és meleg lesz mire hazaérsz.

Az okostelefonod vagy tableted segítségével ugyanis teljesen kontrollálhatod a fűtést akár otthon vagy, akár interneten keresztül a világ bármely pontjáról. 

Szeretnéd tudni síeléskor, hogy mennyi otthon a külső hőmérséklet, vagy egy-egy zónában hány fok van? Nem probléma. Szeretnéd elindítani a fűtést amikor elindultál haza? Ez sem gond. Természetesen mindegyik zóna hőmérsékletét külön-külön láthatod és állítgathatod.

Mi kell hozzá?

Ha radiátoros fűtésed van, akkor egyszerűbb a helyzet. A rendszer nem túlzottan bonyolult. Kell egy zónamenedzser, ami egy tablet szerű eszköz. Ezen kívül a radiátorokra kell egy termosztátos szelep, ami vezeték nélkül tartja a kapcsolatot a "központtal". A zónamenedzserben ezeknek a termosztátos szelepeknek tudsz nevet adni, így tudod beazonosítani, hogy melyik zóna melyik helyiségben van. Az egyik pl. a nappali, a másik hálószoba, a harmadik pedig a fürdő. Amikor egy zóna kéri a fűtést, akkor csak az a szelep van nyitva, a többi pedig zárva.

A padlófűtés esetén kicsit összetettebb a helyzet. Itt is szükség van minden zónában egy-egy hőérzékelőre vagy termosztátra, valamint egy zónamenedzserre is. Viszont itt szükséges még a padlófűtés osztójához egy központi fűtésköri zónavezérlő, és a padlófűtés köreire ún. termoelektromos szelep. A fűtésköri zónavezérlőt ezekkel a termoelektromos szelepekkel kell összekötni, a zónamenedzser pedig ezt a szelepvezérlőt irányítja.

Padlófűtés esetén tehát úgy néz ki a folyamat, hogy egy zónában lévő termosztát vagy hőérzékelő jelzi a központnak, hogy fűteni kellene és a fűtésköri zónavezérlő elindítja a kazánt és a szivattyút, valamint az érintett zónához tartozó szelepeket kinyitja. Ha elérte a kívánt hőmérsékletet, akkor a zóna leáll, és ha nincs más zónában fűtésigény, akkor a szivattyú(k) és a kazán is leáll.

Mitől lesz ez gazdaságos?

Egyrészt azért, mert nem lesz túlfűtve egy helyiség sem. Nincs olyan helyzet, hogy ahol a termosztát van, ott ugyan még csak 22 fok van, de valamelyik szobában már 24, mert mondjuk oda besüt a nap. Másrészt azért, mert ahogy egy heti programot össze lehet állítani egy hagyományos programozható termosztátnál is, itt zónánként külön-külön lehet összeállítani a programot. Magyarán napközben pl. alacsonyabb hőmérsékletet kérsz a hálószobában és a fürdőben, mert azt nem használod. Estére viszont hiába csak 22 fokot szeretnél a házba, a fürdőbe és a gyerekszobába mondjuk 25-re állítod a fűtést, hogy ne fázzon meg a gyerek.

Az optimalizált fűtési igényeken túl azért is gazdaságos a fűtés, mert gyakori, hogy az ember napirendje vagy programja eltér a megszokottól. Ilyenkor pedig feleslegesen megy a fűtés az üres házban, viszont ezt távolról felül tudod bírálni, ha nem vagy otthon.

 

Egy okos fűtési rendszer gazdaságos és nagyon kényelmes. És természetesen ma már ez is jelentős részben számítástechnika.

Címkék: smart home okosház

Szólj hozzá!

A Microsoft a Windows 7 után megváltoztatta a jó öreg start menüt, amit korábban megszoktunk. A Windows 8-nál nem is egy hagyományos menü volt, hanem egy csempés felület, majd a Windows 10-nél egy hagyományoshoz hasonlító menü, ami tartalma csempéket is.

Sokakat zavar ez a kialakítás, raádásul a gép erőforrásait is szépen fogyasztja. Megmutatjuk, hogyan tisztíthatod meg a start menüdet.

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

Töröld ki a felesleget

A Windows 10-ben a Start menü hasábokra van osztva. Ezekben a hasábokban vannak különféle csempék. Hírek, időjárás, és sok minden más. Ezek szinte mindegyike idegesítő és felesleges a felhasználók 90%-nak, ráadásul a különféle nagyon szép animációk miatt még a számítógépet is megterhelik - teljesen feleslegesen.

Amelyik csempére nincs szükséged, arra egyszerűen csak kattints rá az egér jobb gombjával, és máris eltávolíthatod a start menüből. Ha az összes csempét eltávolítottad, akkor a start menüt összébb is húzhatod (3 hasábról 2-re vagy 1-re), és ha egy hasábra húzod össze, akkor máris hasonlít a hagyományos start menüre.

A másik idegesítő dolog az, hogy a program lista tele van mindenféle olyan programmal, amit Te nem kértél. Ezek a Windows részei. Candy Crush Soda Saga, March of Empires és egy csomó más baromság. Ezekre is kattints egyszerűen jobb klikkel, és eltávolíthatod őket.

Fontos! A csempéknél az eltávolítás mindössze a csempéket távolítja el, magát a programot nem, így a csempék később visszaállíthatók, sőt, a programok elindíthatók más helyről is. A programok listájából viszont ha eltávolítasz egy elemet, azzal magát a programot is törlöd a gépről, nem csak a parancsikont a Start menüből.

 

Töröld ki a felesleges ikonokat a Start menüből, így sokkal átláthatóbb lesz.

Címkék: windows tippek-trükkök windows 10

6 komment

A minap olvastam egy cikket, ahol Dieter Zetsche (a Daimler, vagyis a Mercedes-Benz anyavállalatának a vezérigazgatója) nyilatkozott elsősorban az autózás jövőjéről. De elkerülhetetlen volt a technológiai kitekintés közben más területekre is, hiszen nagy az összefonódás az autók és a számítástechnika között. Olyannyira, hogy Zetsche saját bevallása szerint a közeljövőben már nem a többi autógyár lesz az ő cégük igazi konkurenciája, hanem a technológiai cégek, mint a Google és az Apple.

A számítástechnika olyan mértékben fejlődik, hogy ez a jövőnket mindenképpen nagy mértékben fogja megváltoztatni.

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

Hol jár jelenleg a tudomány?

A Go nevű stratégiai játék összetettsége miatt kitűnően alkalmas a mesterséges intelligencia tesztelésére. 2000 környékén egy átlagos Go játékos meg tudta verni a számítógépet. 2008-ban már le tudott győzni a számítógép egy Go mestert, igaz, hogy 9 kő előnyt kapott a számítógép. Viszont 2016-ban már egyenlő feltételek mellett a számítógép megverte Európa Go bajnokát, majd idén májusban a világ legerősebb Go játékosának tartott Ko Csie ellen nyert egy három mérkőzésből álló versenyt (forrás: Wikipédia).

Szóval van olyan szoftver, ami képes megverni a világ legnagyobb koponyáit a világ egyik legösszetettebb stratégiai játékában.

Dieter Zetsche szerint jelenleg kb. 100.000 km-enként történik közúti baleset, míg a mesterséges intelligencia miatt kb. 10 millió km-enként lesz csak közúti baleset. Ez merőben megváltoztatja majd a biztosítási és egészségügyi "piacot" is, ahogyan az autószervizekben is kevesebb lesz a munka.

Jelenleg létezik olyan szoftver az egészségügyben, ami jóval nagyobb hatékonysággal képes diagnosztizálni betegségeket, mint az ember. Ha tovább fejlődik ez a terület, akkor a szoftver akár képes lehet pontos, mindenre kiterjedő kezelési eljárást is javasolni. A robotika fejlődésével pedig akár a műtétek elvégzéséhez sem lesz feltétlenül indokolt a hús-vér ember. Ne feledjük: a robotnak nincs jó vagy rossz napja, nem tud fáradt lenni, nem lehet szomorú, figyelmetlen, stb. Pontos algoritmusok alapján pontos műveletsort hajt végre.

Szintén a jelenben képes mesterséges intelligencia jogi tanácsokat adni. Ezek a jogi tanácsok pedig jóval nagyobb hatékonysággal működnek, mint a jogászok adta tanácsok. Míg a mesterséges intelligencia tanácsainak több, mint 90%-a helyes tanács, addig a jogászoké csak 70% körüli. Ha kicsit fejlődik ez a terület is, akkor szép lassan jogászokra se lesz szükség.

Mi lesz a jövő?

Ezt senki sem tudja, maximum tippek vannak erre vonatkozólag. Az biztos, hogy amióta az első gépek megjelentek a világtörténelemben, azok mindig a hatékonyságot növelték, és munkát vettek el az emberektől. Várhatóan a technológia elképesztő mértékű fejlődése munkahelyek százmillióit fogják kiváltani és megszüntetni. 

Egyes vélemények szerint a mai iskolások olyan munkakörben, olyan szakmákban fognak dolgozni, amilyenek jelen pillanatban még nem is léteznek. Magyarán a legjobb tudás, amit az ember megszerezhet, az az alkalmazkodó képesség.

Sokan félnek attól, hogy nem lesznek munkahelyek, de szerintem ettől nem kell tartani. Régen is tűntek el szakmák és jöttek létre újak. Egy biztos: a technológia fejlődése merőben meg fogja változtatni a 10-20 év múlva élők életét.

 

Te tartasz a technológia ilyen mértékű fejlődésétől és térhódításától?

2 komment

Előfordulhat, hogy internetezés után törölni szeretnénk az előzményeket, eltüntetve ezzel a nyomokat.

Na nézzük, hogyan is kell csinálni!

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

Mozilla Firefox

Kattints a menü ikonra (3 vonal), majd a Beállításokra. Itt keresd meg az Adatvédelem fül alatt az Előzmények résznél tudod törölni az előzményeket. Ha rákattintasz erre a lehetőségre, akkor feljön egy ablak. Itt a törlendő tartománynél meg tudod határozni, hogy csak az utolsó 1, 2 vagy 4 órában, vagy a mai napon felkeresett oldalakat törölje a listáról, esetleg minden eddigi előzményt. A Részleteket lenyitva ki tudod pipálgatni, hogy milyen adatokat szeretnéd, hogy törölve legyenek.

A böngészési előzmények törléséhez elég csak az első lehetőséget bepipálni, de ha egyéb tárolt adatokat is törölni szeretnél, akkor bepipálgathatod azokat is.

Chrome

Itt is a menü ikonnal kezdünk, majd kattints az Előzményekre, a lenyíló lista tetején pedig szintén az Előzményekre. Itt válaszd a Böngészési adatok törlése gombot. A Firefox-hoz hasonlóan itt is kiválaszthatod, hogy mely időszakra vonatkozóan szeretnéd törölni az előzményeket, viszont itt más időszakok vannak: elmúlt 1 óra, elmúlt nap, elmúlt hét, elmúlt 4 hét, vagy mindenkori. Itt is bepipálgathatod, hogy milyen adatokatat kérsz törölni. Ha csak az előzményeket szeretnéd, akkor itt is elég a legfelső lehetőséget bepipálva hagyni, ha egyéb adatokat is törölnél, akkor azokat is be kell pipálnod.

Internet Explorer

A Beállítások menüben (fogaskerék ikon, vagy edig Eszközök menü, Internetbeállítások menüpont) az Általános fülön a Böngészési előzmények résznél találsz egy Törlés gombot. Erre kattintva felugrik egy ablak, ahol az előző két esethez hasonlóan pipákkal tudod megadni, hogy mely adatokat szeretnéd törölni. Ami különbség van, hogy itt nincs lehetőséged csak egy időszakra vonatkozóan törölni. Ha törölsz, akkor mindent. A másik különbség, hogy itt bepipálhatod, hogy azoknak a weboldalaknak ne törölje a tárolt adatait, amelyek rajta vannak a Kedvencek listádon.

Edge

A Windows 10 gyári böngészője az Edge. Kezdetben eléggé sok gyerekbetegséggel küzdött, mára sokat javult. Ebben a böngészőben az előzmények törléséhez kattints a jobb felső sarokban lévő menü ikonra, majd a felugró ablakban válaszd a Beállítások menüpontot (legalsó). Görgess le az Előzmények és adatok részig, majd kattints a Törlendők kiválasztása gombra.

 

Ha szeretnéd elrejteni, hogy milyne oldalakon jártál, akkor törölheted az előzmények listáját.

Címkék: firefox internet explorer edge chrome tippek-trükkök

Szólj hozzá!

Na most beavatunk abba, hogy mi is történik a számítógépeddel (vagy éppen iPhone-oddal, laptopoddal, stb-vel), miután behozod hozzánk szervizre.

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

Jó nyomonkövethetőség, precíz nyilvántartás

Először is azzal kezdünk, hogy a behozott hibás eszközödről egy munkalapot veszünk fel, amire pontosan felírjuk az általad elmondott hibaleírást, tüneteket. Ez a leírás minél pontosabb, annál könnyebben tudjuk beazonosítani a hiba valódi okát, és megtalálni Neked a leginkább költségkímélő gyógymódot.

A munkalap rögzítése során elkérjük az elérhetőségeidet (telefonszám és email cím), így bármikor tudunk egyeztetni Veled a hibafeltárás során.

Gyakori kérdés az ügyfeleinktől, hogy fizessék-e ki előre a javítást. Természetesen nem, soha nem kérünk előre pénzt. Először megjavítjuk a gépedet és csak utána kell fizetned.

Miután a munkalap elkészült, ebből egy példány a Tiéd, egy pedig végigkíséri a gépedet amíg a javítás tart. A behozott hibás eszközöd ekkor odakerül egy polcra, a többi javításra váró eszköz mellé.

Hibafeltárás

Szerviz technikusaink innen a beérkezés sorrendjében haladva veszik elő a javításra váró gépeket. Így igazságos.

Van egyébként egy prémium szolgáltatásunk, aminek keretében garantáljuk a 24 órán belüli javítást (természetesen ezt csak bizonyos esetekben tudjuk vállalni, ha pl. külföldről kell alkatrészt rendelni, akkor ez a szolgáltatásunk sajnos nem működik). Ha ezt a szolgáltatást kéred, akkor a Te gépedet előrevesszük, így a lehető legrövidebb idő alatt készítjük el.

A szervizpadra amikor felkerül egy gép, akkor az első, hogy a burkolat eltávolítása után kompresszorral kitakarítjuk a gép belsejében lerakódott koszt és port. Sokszor hihetetlen mennyiség bír itt összegyűlni.

Ezt követően kezdődik a hibafeltárás, amikor is a szerviz technikusunk a hibaleírás alapján megpróbálja újra előidézni a hibát, majd a hiba fajtájától függően műszeres vizsgálattal, szoftveres vizsgálattal vagy teszteléses módszerrel megállapítani a hiba forrását.

Ha ez megvan, akkor telefonon felhív Téged és elmondja, hogy mi a gond, mennyibe kerül a javítás, és kb. mikorra várható, hogy el fog készülni a géped.

Jöhet a javítás

Kézenfekvő módon a már feltárt hibát megjavítjuk, ha szükséges, akkor alkatrészt cserélünk, ha nem, akkor csak szoftveres frissítést, karbantartást vagy újratelepítést csinálunk.

Miután elkészültünk a javítással, jöhet a tesztelés. Ez a hiba jellegétől függően lehet csak néhány perc, de akár több óra hossza is. De arra törekszünk, hogy a javítással 100%-ig elégedett légy, és biztosan megbízható legyen a megjavított géped.

Egy kis utómunka

A teszt fázist követően munkatársunk megtakarítja a gépedet, ha laptop, akkor a kijelzőt, fedlapot, stb. A takarításon kívül egy általános átvizsgálást is végzünk a gépen, és ha csak apróságot fedeztünk fel, akkor ezt rögtön ki is javítjuk. Természetesen, mivel ezt nem kérted külön, ezért nem számítunk fel semmilyen díjat. Még mielőtt értesítenénk Téged, hogy elkészült a javítás és jöhetszt a gépedért, meg szoktuk vizsgálni, hogy az adott számítógépben milyen fejlesztési lehetőségek vannak még, hogy gyorsabb lehessen, és tovább tudd használni, ne kelljen idő előtt lecserélned. Ezekről a lehetőségekről a munkatársunk tájékoztat Téged.

Ha készen vagyunk, akkor a szerviz technikusunk felhív telefonon. Így nem kell Neked folyamatosan telefonálgatni, feleslegesen bejönni, hogy vajon készen vagyunk-e már a gépeddel. Nem raboljuk az idődet, szólunk ha elkészültünk.

Az elkészült gépedért hétköznapokon reggel 8 és este 19 óra között jöhetsz, szombaton pedig reggel 8 és délután 13 óra között. Ha nem tudsz Te érte jönni, az sem gond. Ezért kaptál a munkafelvételnél egy munkalapot. Add oda a barátodnak, férjednek, feleségednek, vagy annak, akit elküldesz a gépedért, és a munkalapot ha mutatja nekünk, akkor odaadjuk neki a gépedet.

A javítás költségét ekkor kell kifizetned. Választhatsz, hogy készpénzzel vagy bankkártyával szeretnél fizetni.

Biztosan jó munkát végeztünk?

A munkatársaink a javítást követően fel fognak hívni (vagy email-ben megkeresnek), hogy elégedett vagy-e a javítással, minden megfelelően működik-e. A visszajelzéseid nem csak azért fontosak nekünk, hogy elmondhassuk milyen sokan elégedettek velünk, hanem azért is, hogy ha esetleg van olyan, amiben jobban végezhetjük a munkánkat, akkor mondd el. Így tudjuk egyre jobbá tenni a szolgáltatásainkat, és még magasabb szintre emelni az ügyfeleink elégedettségét.

 

Válassz mindig megbízható szervizet!

Címkék: mastermind számítógép szerviz számítógép javítás laptop javítás iphone szerviz iphone javítás laptop szerviz

Szólj hozzá!