A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Ha használsz okostelefont, akkor a Vibert bizonyára nem kell bemutatni. Ez egy üzenetküldő alkalmazás, ami internet alapon működik, vagyis kikerüli a mobilszolgáltatót (ott csak az adatforgalom jelentkezik, de sms díj vagy percdíj nem).

Van viszont egy olyan funkciója a Vibernek, amit a legtöbb napi szintű felhasználója sem ismer. Pedig bizonyos esetekben nagyon hasznos lehet, igaz, hogy ugyanennyire rémisztő is, sőt, rendkívül veszélyes is lehet.

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

A titkok mindig izgalmasak, de nem biztos, hogy jók is

Ugyanis lehetőség van a Viberen titkos beszélgetések lebonyolítására. Ez arról szól, hogy a csevegést védheted jelszóval (ujjlenyomatos mobiloknál akár ujjlenyomattal is), valamint akár rejtetté is teheted, szóval az sem látszik, hogy egyáltalán van beszélgetésed a partnerrel.

Ez már önmagában eléggé izgalmas, hiszen simán tudsz úgy csevegni egy beszélgetőpartnerrel, hogy annak láthatóan ne legyen nyoma, és más ne tudja elolvasni azt véletlenül se. Még akkor se, ha a telefonodat az asztalon felejted, amíg kimész inni egy kávét.

De a Viber tovább ment. A titkos beszélgetésekben az üzenetek önmegsemmisítő funkcióval vannak felszerelve, vagyis beállíthatod, hogy 1-1 üzenet mennyi ideig maradjon meg elolvasás után. Gyárilag 1 perc van beállítva, de ezt szigoríthatod néhány másodpercre is, vagy lehetsz megengedőbb is. Ilyenkor amint elolvassa a másik fél az üzenetet, akkor elindul a háttérben egy számláló, és ha lejár a beállított idő, akkor egyszerűen mindkettőtök készülékéről eltűnik az üzenet. Nyomtalanul és véglegesen. Ez igaz egy elküldött fotóra is, szóval akár küldhetsz úgy fényképet, hogy azt csak pl. 10 másodpercig láthatja a másik, és utána nem fér hozzá.

Okos trükknek tűnhet, hogy a felhasználó készít egy képernyőfotót a telefonjával, így kijátszva a Vibert, és megörökítve a képernyő tartalmát. Igen ám, de amint ezt megteszed, a Viber azonnal szól a beszélgetőpartnernek, hogy figyelem, Te lefotóztad a képernyődet (természetesen azt nem tudja, ha a képernyődet egy másik eszközzel fotózod le).

Miért olyan jó ez a funkció?

Számos esetben lehet szükség arra, hogy olyan formában tudj valakivel beszélgetni, hogy az a lehető legbiztonságosabb legyen. Például ha egy jelszót kell megadnod valakinek ideiglenesen, akkor ez egy egészem biztonságos módszer. De ugyanígy sok egyéb esetben jól jöhet a titkos, rejtett beszélgetés lehetősége.

De mitől rémisztő és veszélyes?

A modern világnak szerves része az okostelefon. Mindenhol Veled van, mindenhol könnyedén tudsz másokkal kommunikálni. És mivel nagyon könnyű mással kommunikálni, ráadásul mivel nem személyesen teszed ezt, ezért az emberben természetesen megtalálható gátlások is sokkal kisebbek, így sajnos a modern kor megcsalásainak legfőbb segédeszköze is az okostelefon. Végtelenül egyszerű és kényelmes azon flörtölni a férj/feleség háta mögött, mindig lehet lopva pötyögni pár sort, és nagy mértékben elősegíti az olyan titkos kapcsolatok és randik létrejöttét, amik okostelefon nélkül szinte biztos, hogy sosem jöttek volna létre.

A probléma az állandó odafigyelés, hogy mindig minden üzenet törölve legyen, hiszen ugye nagymértékben növeli a lebukás esélyét, ha az üzenetek előzményei ott vannak a telefonban. És emiatt nagyon jó eszköz a Viber titkos beszélgetés funkciója az ilyen beszélgetésekhez. És mivel még egyszerűbb és még kisebb a lebukás esélye, ezért még nagyobb mértékben segíti elő az ilyen típusú kapcsolatok létrejöttét a Viber, mint önmagában az okostelefon.

Ez pedig rendkívül rémisztő, hogy gyakorlatilag mindenkinek a zsebében ott van egy komplett titokdoboz, abszolút előkészítve házasságok tönkremenetelét.

Hogyan lehet használni?

Na de a kést se szidjuk azért, mert épp le is lehet szúrni vele valakit, ezért a Vibert se ítéljük el azért, hogy készít egy nagyon biztonságosan használható csevegőfelületet. Nem kell rossz célra használni, és akkor ez egy tök jó fejlesztés.

Ha megnyitod a Vibert, akkor egyszerűen indíts el egy csevegést. Felül a partner neve mellett kattints a lefelé mutató nyílra, és kattints a Titkos csevegés megnyitása fülre. Egy lakattal jelzi a Viber, hogy épp nem normál csevegésben vagy, hanem titkos csevegésben.

Ekkor viszont még ott lesz simán a többi beszélgetés között a beszélgetésed. Ha el szeretnéd rejteni, akkor a titkos beszélgetésben kattints a partner neve melletti lefelé mutató nyílra, majd a Csevegés információk és beállítások menüpontra. Alul tudod kiválasztani a csevegés elrejtése opciót. Ekkor tudod külön PIN kóddal (vagy ujjlenyomattal) zárolni a beszélgetést, és innentől a csevegésed már nem lesz a Csevegések listában. Ha meg szeretnéd nyitni, akkor ki kell keresned a partnert, és felülről lenyitva újra belemenni a titkos csevegés ablakba. Itt el fogja kérni a beállított PIN kódot vagy az ujjlenyomatodat, és indulhat a titkos üzenetküldés.

 

Ha szükséged van rá, akkor használd a Viber titkos csevegés funkcióját, de csak jó célra!

Címkék: viber

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr6614064265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása