A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

A technológia fejlődik, nem is akármilyen gyorsan. Az elmúlt 20 évben állítólag többet változott a világ, mint az azt megelőző 200 évben. És ez hihető is. Állítólag a következő 20 évben ez minimum négyszereződik. És ez is abszolút elképzelhető és hihető. Most például a vezető technológiai cégek (mint például az Apple) az AR technológia fejlesztésébe ölnek dollármilliárdokat.

De mi az az AR technológia? Kezdjük ott, hogy mi az a VR, és utána érthetőbb lesz az AR.

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

A virtuális valóság (VR)

Az angol virtual reality, vagyis virtuális valóság rövidítése a VR. A virtuális valóság a számítógépek és szoftverek által vetített nem valós tér, egy mesterséges világ. A cél, hogy minél élethűbb legyen a virtuális valóságban lévő tér, a tárgyak, az effektek, árnyékok, hangok, minden. Minél élethűbb, a felhasználó annál inkább képes beleélni magát a virtuális valóságban történő eseményekbe. Legyen az pl. egy második világháborús akciójáték, vagy kelljen harcolni a zombik ellen, netán szimulátorban összecsapni a F1-es pályán Vettelel vagy Hamiltonnal.

A virtuális valóság veszélye, hogy a túl jó szoftverek képesek teljesen magukba szippantani a felhasználókat, és bár ez eléggé hihetetlen, de állítólag nem egy haláleset történt már olyan miatt, mert a felhasználó a számítógép mellől egyszerűen elfelejtette a fizikai és valós életét, és nem állt fel, nem evett, nem ivott, nem aludt, végül kimerült és összeesett.

Oké, de mi az az AR?

Az AR az angol augmented reality szavak rövidítése, jelentése: kiterjesztett valóság. A kiterjesztett valóság az a valódi világ és a virtuális tér összemosásából jön létre. Ez egy sokkal bonyolultabb technika, mint a korábban ismert virtuális valóság, hiszen itt nem csak előre el kell készíteni egy elképzelt teret, hanem ez a technológia a valódi környzetben ad virtuális elemeket.

Mondunk konkrét példát. A navigációs berendezésed úgy működik, hogy egy térképet kirajzolva azon megjeleníti, merre kell menned. Ha ugyanezt AR technológiával oldanák meg (és biztos lehetsz benne, hogy meg is fogják oldani!), akkor egy képernyőn az autód előtti valós forgalom videófelvételét látnád, és erre az élő, valódi képre rajzolná rá a rendszer, hogy merre menj tovább, hol válts sávot, stb.

Vagy például mész egy bevásárlóközpontban (telefonnal a kezedben, de később tuti, hogy jönnek majd az AR szemüvegek, esetleg kontaktlencsék), és a telefonod képernyőjén látod ugyanazt, amit a szemeddel is. Kvázi, mintha kameráznál. Igen ám, de amelyik üzletre "ránézel" a telefonoddal, az megmondja, hogy meddig van nyitva az üzlet, például fizethetsz-e bankkártyával, van-e webshopja, netán hányan vannak az üzletben éppen, és mennyi a várható várakozási idő.

Az első siker a Pokémon GO volt.

A Pokémon GO volt az első igazán népszerű és sikeres AR technológiát használó alkalmazás. Sok veszélyes helyzettel, utcán zombiként közlekedő, a telefonba elmerült fiatalokkal,  akik ha úgy volt, kisétáltak az út közepére, vagy épp bele a mólóról a tengerbe.

Agybeteg dolog a biztos, és sokkal veszélyesebb tud lenni a virtuális valóságnál, hiszen mivel a valódi világot terjeszti ki, ezért nagyságrendekkel élethűbb a korábbi virtuális valóságnál, viszont mivel "rávetít" egy nem valós képet, így könnyedén becsaphat és félrevezethet. Természetesen ha nem ilyen Pokémon vadászathoz hasonló őrületre használják, hanem tényleg hasznos információ átadásra, navigálásra, üres parkoló keresésre és sorolhatnánk, akkor viszont nagyon meg tudja könnyíteni az életet. Vagy legalábbis megváltoztatni.

Tim Cook (az Apple vezérigazgatója) szerint az AR technológia legalább akkora technológiai fejlődést hoz a világ számára, mint az okostelefon hozott a butatelefonokhoz képest. Márpedig az merőben megváltoztatta az emberek (elsősorban a fiatalok) életmódját.

 

Mit gondolsz a kiterjesztett valóságról? Jó ötletnek tartod?

Címkék: augmented reality AR kiterjeztett valóság

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr2512647065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása