A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Na nem is az a lényeg, hogy az üzletünk hány méter a Spartól, hanem az, hogy a Google térképen van egy olyan kevésbé ismert funkció, mely segítségével akár ezt is megtudhatod.

Meg is mutatjuk, hogyan!

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

Irány a Google Maps

Először is a maps.google.com címen indítsd el a Google térkép szoftverét. Keresd ki azt a területet, ahol mérni szeretnél, majd kattints a kiindulási pontra jobb egérgombbal, és válaszd a felugró menüből a távolságmérés opciót.

Egy jelölő pont fog a térképre kerülni. Ez után kattints a mérni kívánt szakasz következő pontjára, és már láthatod is, légvonalban hány méter van a két pont között.

Folytathatod a mérést további kattintásokkal, így akár egy sok pontból álló útvonal távolságát is lemérheted méterben.

Térképen és műhöldképen is működik

Teljesen mindegy, hogy térkép nézetben vagy, vagy műhöld nézetben, mindkét esetben tökéletesen használhatod a távolságmérést, ugyanúgy, mint egyébként.

Sőt, ha már egy mérést elindítottál, közben is válthatsz a kétféle nézet között.

Ha pontosítani szeretnéd a mérési pontokat, akkor bal gombbal megfoghatod a leszúrt jelölőket, és áthelyezheted őket máshová. Érdemes jobban belenagyítani a műhöld képbe, és máris pontosabb tudsz lenni.

Mi mindenre lehet használni ezt a szolgáltatást?

Természetesen amire csak szeretnéd, de hasznos lehet mezőgazdaságban pl. földterületek mérésére. Ha körbezársz a jelölőkkel egy területet, akkor nem csak a körvonal távolságát mondja meg, hanem azt is, hány négyzetméter a bezárt terület, függetlenül attól, hogy mennyire szabálytalan a forma.

De ha szeretnéd megmérni, hogy a telkedhez hány folyóméter kerítés szükséges, akkor sem kell kimenned egy mérőszalaggal, megtudhatod az íróasztalod mellett ülve is.

És természetesen lemérheted, hány métert kell sétálni a gyereknek a buszmegállóig, vagy milyen messze van a legközelebbi pékség az otthonodhoz.

 

Ha nem ismerted a Google Maps távolságmérés funkcióját, akkor próbáld ki. Hasznos funkció és jó móka :)

 

UI: és a válasz: 500 méterre van a MasterMind a Spar körforgalomtól.

Címkék: google maps tippek-trükkök

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr658906714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása