A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Az okostelefonokkal együtt érkeztek a félrepötyögött szavak is. A szoftverek gyártói automatikus helyesírás javítóval próbálták élhetővé tenni a telefonokat, így ha félregépelsz valamit, akkor ő automatikusan kijavítja.

Ám van, hogy nem jól javít. Hamarosan erre is lesz megoldás!

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

Miért zavaró az automatikus javítás?

Előfordul, hogy valóban hibásan gépeltünk be valamit, és azt javítja ki a rendszer, ezt üdvözöljük is. Ám előfordul olyan is, hogy ő nem ismeri fel a szót amit még begépeltünk, pedig helyesen tettük (például mert az egy szleng vagy rövidítés), és minden áron ki akarja javítani valamire, amit ő gondol. A probléma ott kezdődik igazán, hogy sokszor ezt nem vesszük észre, csak miután már elküldtük az üzenetet, vagy rosszabb esetben akkor, amikor a másik fél értetlenkedve kérdezi, miről is akarunk mi itt írni?!

A megoldás egyszerű, Apple-ösök figyelem!

Nagyon egyszerű módját választotta az Apple annak, hogy könnyedén észre lehessen venni, mit is javított ki a rendszer. Amikor javít, akkor a kijavított szót aláhúzza, és kék színnel írja. Így egyből szembetűnő lesz a javítás, és még elküldés előtt észrevehetővé válik, hogy vajon jól javított-e a rendszer.

Ugyan az Apple természetesen semmit nem mond hivatalosan a dologról, ám beszédes, hogy bejegyeztette a védjegyét a megoldásra. Várhatóan a következő frissítési csomagban (vagy legkésőbb az iPhone 7-tel együtt érkező iOS10-ben) már benne lesz ez az apró újítás.

Ugyan elképzelhető, hogy az Android bizonyos kiadásaiban már ez megoldott probléma (a rengeteg kiadás miatt lehetetlen mindet ismerni), de ha mégsem, akkor is valószínűleg valami hasonlót ki fognak találni arra, hogy ne maradjanak le ezen a téren (sem).

 

Hamarosan kevésbé lesz zavaró az automatikus hibajavítás, addig pedig oda kell figyelni, valóban azt küldöd-e el, amit szeretnél.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr158672702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása