A számítástechnikai blog

Ez a blog azért jött létre, hogy szaktanácsokkal szolgáljunk azoknak az embereknek, akik használják a számítógépet, de nem biztos, hogy minden trükköt ismernek, és szeretnék, ha a számítógép használata zökkenőmentesebbé válna.
A blog szerkesztője a MasterMind Számítástechnika

Tetszett? Lájkolj minket!

Tetszett? Még több tanács:

Július 29-én az ígéreteknek megfelelően elérhetővé tette a Microsoft a Windows 10-et. Bár mi azt javasoltuk minden ügyfelünknek, hogy ne frissítsenek azonnal, hanem várjanak egy kicsit, mégis sokan megtették. Világszerte 14 millióan, az első 24 órában.

De vajon hozza az előzetes elvárásokat a Windows 10? Megérte frissíteni? Kiderül, miket tartogat a Windows 10.

Érdemes elolvasni ezt a levelet?

Frissítés vagy telepítés?

Az Apple által régóta használt megoldást választotta a Microsoft az új operációs rendszer telepítésére, vagyis a korábbi változatokat használók simán frissíthetik a rendszerüket az új Windowsra, anélkül, hogy le kellene menteni minden adatot, és újra kellene telepíteni a számítógépet.

Mi ennek ellenére határozottan ajánljuk, hogy mentsd le az adataidat a frissítés előtt!

Mik az újdonságok?

A legújabb Windowsban van néhány teljesen új szolgáltatás, és néhány olyan, amelyet korábból is ismertünk, csak picit másként.

  • Hibrid start menü. Talán a legtöbb kritika a csempés start menüért érte a Windows 8-at (lássuk be, jogosan). A legtöbb felhasználó szerette volna újra a hagyományos start menüt, ezt most részben megkaptuk. A hagyományosan működő start menübe integrálták bele a csempés ikonokat, de van klasszikus menüpontokból álló része is. Ez így már könnyedén használható.
  • Egyetlen gombnyomással előhozhatod a virtuális asztalokat, valamint az összes futó programot. Mac felhasználók számára ez évek óta ismert funkció.
  • fényképek alkalmazás szintén gyanúsan az Apple féle Fotók alkalmazást másolja, melynek lényege, hogy minden (Windowsos) eszközödön tárolt összes fotó egy helyen legyen kezelve. Ideje volt erre megoldást kínálnia a Microsoftnak, remélhetőleg a szinkronizálások is jól fognak működni az eszközök között.
  • Az iPhone-okon évek óta elérhető a Sirinek nevezett személyi asszisztens, most valami hasonlót "talált ki" a Microsoft is Cortana névenSajnos magyarul nem tud, ahogyan Siri sem. Viszont az esélyes, hogy magyarul hamarabb fog tudni, mint az Apple megoldása. A Cortana folyamatosan figyeli a felhasználói szokásokat, és tanulja azokat. Elemzi, melyek a kedvenc zenéink, weboldalaink, stb. Ha elérhető lesz magyarul is, akkor érdekesebb lesz.
  • A Microsoft szép lassan nyugdíjba küldi a jó öreg Internet Explorert, és új böngészőt állít csatasorba, az Edge-et (ezt fejlesztették Spartan kódnév alatt). Ebben van pár jó ötlet, ami más böngészőkben még nem volt: szövegkiemelés, jegyzet írás közvetlenül a weboldalra (akár kézírással), vagy közvetlen megosztás a közösségi portálokon, természetesen az egyéni jegyzetekkel és kiemelésekkel együtt. Ez egész jópofa, bár a böngésző többször is összeomlott, és sok kompatibilitásbeli hiba is fellépett, szóval még néhány frissítőcsomagra szüksége lesz ahhoz, hogy jól működjön.
  • Hello. A Hello egy arcfelismerő rendszer, melynek segítségével jelszó pötyögése nélkül férhetsz hozzá felhasználói fiókodhoz. Mivel a mobilokon is lesz Windows 10, így elvileg azokon a képernyőzár feloldása is arcfelismeréssel fog történni.

Érdemes frissíteni?

Az első néhány nap után alapvetően stabilnak tűnik a Windows 10, de ne feledjük, igazán hosszútávú tapasztalattal még nem rendelkezünk - és más sem. Az is tény, hogy a megjelenés napján már kiadott a Microsoft egy 1 GB-os frissítőcsomagot,amely nagyrészt hibajavításokat tartalmaz, és bizonyára a közeljövőben is fog még érkezni több hasonló csomag.

Szerintünk továbbra is érdemes várni még a frissítéssel néhány hetet, vagy 1-2 hónapot, de ha nem használod nélkülözhetetlen munkára a számítógépedet és égsz a vágytól, hogy kipróbáld az új Windowst, akkor hajrá, túl nagy kockázatot nem vállalsz.

És még egy jó hír a végére: egy hónapig elvileg simán visszaállítható a korábbi Windows verzió.

 

Te frissítettél már?

Címkék: windows szoftver windows 10

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szamitastechnikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr367672538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GABOR2 2015.08.04. 12:24:56

A Windows 10-el van nem kevés probléma részben erről szól a blogom... Amúgy meg hányan törölték egyből amint meglátták milyen bugos, meg hogy áll a privacyhoz?

MasterMind Számítástechnika · www.mastermind.hu 2015.08.04. 21:41:14

@GABOR2: Ezért nem javasoljuk mi sem az azonnali frissítést, meg kell várni a bugok kijavítását, és emiatt írtuk, hogy csak azok frissítsenek már de azonnal, akik nagyon kíváncsiak, és nem használják fontos munkára a számítógépüket.
De akit bővebben érdekel a Win10, akkor látogasson el a blogodra (dobj egy URL-t bátran).

Rövid G. atya 2015.08.09. 13:03:35

@MasterMind Számítástechnika: ezekben a felhívásokban nekem az tetszik, hogy ha mindenki megfogadná, akkor sohasem derülne ki, hogy mennyire bugos a rendszer. Más kérdés, hogy akinek egy csepp esze van, az most sürgősen keres Windows alternatívát.
Részben a home verzióra erőszakkal települő, a gépet potenciálisan használhatatlanná tevő update-ek, részben a privát szféra súlyos megsértése miatt. És gyanítom, mindez csak a felszín. Lesz itt még disznóság, ami eddig nem derült ki. :(

MasterMind Számítástechnika · www.mastermind.hu 2015.08.10. 11:13:47

@Rövid G. atya: Ez így van, akkor sosem derülnének ki. A mi célunk viszont az, hogy az ügyfeleinket és az olvasóinkat megkíméljük a kísérleti nyúl státusztól és a bugoktól, szenvedjen ezekkel más :)

A mi véleményünk az, hogy továbbra is a Windows 7 a nyerő :)

Rövid G. atya 2015.08.10. 12:46:36

@MasterMind Számítástechnika: nem csak a tiétek. Bár win7-re is jött be valami vírusféle, amit azóta sem talált meg egyetlen kereső sem, de itt még valamennyire kézben lehet tartani a dolgokat.
A köztes verziókat kihagytam, 10-esem meg jó eséllyel nem lesz.
Ha lejár a win7 támogatás, akkor megy a kukába a Windows.
süti beállítások módosítása